Néha az ember a jelenlegi Árvakert-országunkban nem tudja, hogy röhögjön vagy sírjon. Leginkább azonban a kettő egyszerre ajánlott. Most éppen az történt, hogy a volt budapesti maszon székházat „minimalista designhotelnek” alakította át a nagy magyar gazdasági valóság, konkrétabban a turista piac.
Jól emlékszem még egy rendszerváltás utáni Kelet (maszon folyóirat) számra, amelyben már visszakövetelték a maszonok ezt a nagyon régi házat, melyet egyik legrégebbi maszon, Ruppert Vilmos tervezett anno. Nem jött össze, nem tudni miért. A második magyar respublikában erősebb kutya a pénz, mint a maszon klientúra és annak a hagyománya. Így hát ez az erősebb kutya teszi a dolgát most. Ez az a pont, amikor manifeszt módon bebizonyosodik, hogy „a mór megtette kötelességét, a mór távozhat”, mármint a magyar szabadkőművesség. Jó lenne remélni, hogy valóban csak egy anakronisztikus, egzotikus, humanitárius valami csoda lett belőlük e hazában és nincsen már szavuk. Azok akik Rákosi Mátyás iskoláztatását is pénzelték még (és amiért a hálás Rákosi pajtás dacolt a Sztálinnal is, mert nem szüntette meg őket időben) manapság a székházukat sem tudják visszavenni, helyette Dan Brown imádókat várnak ide, merthogy a hely neve Rosslyn lett. A kígyó a farkába harapott tehát. Mintha egyetlen nagy húzással minden ráomolna most erre a szimbolikus épületre, amelyet a maszonok olyan nagyon szeretnek; new age őrület, piacgazdaság, plurális demokrácia, esélyegyenlőség, nyílt társadalom, meg ilyenek. Biztosan rossz érzés mindezzel szembesülni, de néha a sors kegyetlenül igazságos is tud lenni.
(Regnum!)