Az EU ajánlotta; lehet vörös csillagot hordani, az nem tilos. Véleményszabadság van, meg ilyenek, ez meg ugye szentség a republikánus demokráciában. Persze ez nem utasítás, ez egy javaslat, de azért jó lenne megfogadni, mert még az is lehet, hogy ilyen kis dologért felfüggesztik a tagságunkat. Merthogy a magyar jogrend és az EU-s ellentmondásba keveredik majd. Azt meg nem lehet. Ezért csak javasolnak, de meg kellene fogadni, mert úgy jobb lenne nekünk. Kis magyar (tag)köztársaság meg majd behúzza a nyakát és mondja ártatlan szemekkel, kabátszegélyét morzsolgatva; „Ja, bocsánat. Akkor vissza az egész.”. És hopp, nemcsak csegevarás pólók lesznek a menők, hanem a vörös csillagosok is az utcákon. Lehet, hogy Sztálinnal, vagy Leninnenl spékelve, kinek hogyan tetszik. És majd jönnek a széljobberek, hogy akkor a nyilaskeresztet, nehogymárne. Az lenne csak szép, hogy a nemzetvezető emlékének ne tiszteleghessünk! Zöld inget elő, rovásírásos embléma helyett oda egy nagy nyilaskeresztet (Szent Lászlótól van az úgyis, muszáj büszkének lenni rá!) és gyerünk ki az utcára. Szálasi póló már úgyis van. Minek cicomázni a dolgokat. És eltellik megint öt év és az EU majd bólogat, a kis magyar respublika megint kabátszegélyt morzsol és azt mondja; „Ja, akkor ebben is tévedtem. Bocsánat.”.
És senkit nem érdekel majd a közel ötven év kommunista diktatúra. Senkit az, hogy kétszer is elvágták itt a gyökereinket a vörösök és a társutas próbálkozók. Senkit nem érdekel, hogy egyszer vassal űzték ki ebből az országból a vörös csőcseléket, kit az útszélen akasztottak fel, kit a bíróságra vittek a bűneik miatt, ahogy éppen sikerült. (Kegyelet az ártatlanoknak, akiket a bosszú jogtalanul ért!) Senkit nem érdekel, hogy a magyar már 1956-ban leverte azt a rohadt vörös csillagot mindenhonnan, ahonnan csak lehetett, elsők között Európában. Senkit nem érdekel majd egy meggyalázott nemzet és annak a lelkiismerete és nemzeti érzése, mert olyan már itt nincsen. Ne is keressék. Minek? Elélünk a nélkül is. Kaja, pia, állás legyen.
De a tetves mindenségit neki! Akkor is van tovább.
Nem érdekes, hogy ki tűzi ki a vörös csillagot kabátjára majd, vagy a fenekének a partjára. Nem érdekes, hogy ezt ki hagyja itt ma jóvá, ki javasol, meg ki nem javasol, meg ki gondolkodik rajta, hogy akkor most mi is legyen. Az a lényeg, hogy ki miért tűzi ki egy nemzetrontó diktatúra jelképét ma ebben az országban? Mert az ország még adott, az még megvan. Ez a fontos egyedül. Az igazi kérés pedig az, hogy mi ezt hagyjuk-e? Letépjük, leköpjük, darabokra zúzzuk vagy arrébb megyünk szemlesütve, mintha észre sem vennénk. És ezt a kérdést magunknak kell feltennünk, mert nem fogja senki más már itt ezt megtenni. Itt már biztosan nem.
(Regnum!)