A minap egy séta alkalmával a Mária utcában, Budapesten a VIII. kerületben, a Szemklinikán a fentebb feliratot sikerül konstatálnunk „királyi magyar”. Kellemes borzongással a gerincünkön megállapítottuk, hogy a restaurálók, mivel a bejárati kapu szépen fel van újítva, ezúttal kegyesek voltak. Meghagytak mindent eredetiben, ahogyan volt. Zászlóra már nem tellett, ugyan mert a rongyos, napszítta magyar zászlót tették ki újra. Így legalább a kontraszt is megvan.
A sétát tovább folytatva Budapest egyik legszebb oromzatával rendelkező templomhoz érkezünk (Jézus Szíve) amely ma is a jezsuiták egyik rendháza. Valaha innen irányította Bangha páter a szellemi harcát „pajzzsal és karddal”, hogy a népszerű rovat címét idézzük a Magyar Kultúrából. A tér másik felén, szemközt a templommal, gróf Zichy Nándor szobra áll, aki a királyhű katolikus-keresztény arisztokrata politikus egyik mintaképe a mai napig számunkra. Sajnos azonban a tér neve, már a népuralmista korszak terméke; Lőrinc pap tér. Dózsa György, az „ordas király”, papja volt, aki bőszen elnézte fiatal lányok, asszonyok megerőszakolását, udvarházak kifosztását, szántók felégetését, de még azt is, hogy a paraszt lázadók ellen hadba induló Csáky Miklós csanádi püspököt karóba húzzák. Ulászló királyunk máglyán égette meg a rebellis klerikust. A hálás köztársasági utókor pedig teret nevezett el róla, közvetlenül az ex-ellenforradalmi fészekkel szemben, ahol a nagy királyhű politikus szobra ma is áll és ahol Pezenhoffer Antal is dolgozott valaha. (Néhány utcával arrébb, Bangha páter domborművét is meghagyták a kommunisták, valamilyen csoda folytán.) A tér neve a királyságban Scitovszky János hercegprímásról volt elnevezve, arról a személyről, aki Mindszenty József előtt az egyik legkomolyabban gondolta a közjogi szerepét, hiszen vállalkozott arra, hogy nádor hiányában a császárnak előterjeszti a nemzet feliratát, amely arra vonatkozott, hogy az 1849 utáni helyzetet mihamarább tisztázzák. 1848-as áprilisi törvényeket elfogadta, de 1849-et semmiképpen sem.
A múlt és a jelen, az értékteremtő és az értéket pusztítót értékessé tevő zavarbaejtő találkozása ez a néhány méter, a valaha sokkal szebb napokat látott Józsefvárosban, ami ma jobbára a „magyar gettó” a külföldieknek, nekünk azonban sokkal inkább „cigány gettó”. A királyságban azonban ez „a katolikus gettó” volt, amit inkább pozitív értelemben használtak az egész országban. Sőt akkoriban, az említett nevek és cselekedeteik után így emlegették; „Kis Róma”, „Magyar Róma”, „Kis Vatikán”, „Katholikus Getthó”.
Élelmes emberek ma „gettó túrákat” is szerveznek ebbe a városrészbe a külföldieknek szép összegekért.
Lőrinc pap és a respublika jelene – gróf Zichy Nándor, Scitovszky János, Bangha páter, Pezenhoffer Antal és a „királyi magyar” múlt. Az államforma nemcsak egy puszta és üres keret. Megszabja, hogy mi mozgasson egy nemzetet és engedi, hogy mi legyen a végzete is.
(Regnum!)