Minden monarchista tudja, hogy Boldog Károly király második, sikertelen restaurációs kísérletének a szomorújátéka Tihanyban zajlott le. A tihanyi apátságban talált menedéket a királyi pár, ahol majdnem öt napot töltöttek fogságban.
Horthy Miklós kormányzó Siménfalvy ezredest rendelte a budaörsi csata helyszínére, ahol a királyi párt őrizetbe helyezte (a mai napig nem tudni, hogy azért, hogy megvédje néhány különítményes – Rácz Kálmán és vérgőzös társai – bosszújától, akik Tihanyig üldözték a párt, vagy azért, hogy ne szervezhessen újabb hatalomátvételt az uralkodó). Siménfaly meglehetősen komolyan vette a dolgát, még sétára is külön engedélyt kellett kérnie a királyi párnak. Őfelségét Tihanyban a bencések látták vendégül (az apát azért akarta visszautasítani ezt, mert méltatlannak érezte azt a helyet, amelyet Károly és Zita számára Siménfalvy kijelölt, joggal). Tihanyban meglátogatta Appony Albert gróf és a Csernoch János bíboros-hercegprímás is őket, és teljes együttérzésükről tájékoztatták a Felségeket. A tragikus szomorújáték vége ismert; mivel Károly nem volt hajlandó lemondani a trónról (nonszensz, hogy ezt a törvényes és szuverén magyar kormány a kisantant fenyegetőzései hivatkozva sürgette!), ezért átadták az Antantnak Károly királyt és Zita királynét, nem törődve azzal, hogy törvényesen felkent királyuk, de azzal sem, hogy, mint magyar állampolgár ez teljesen jogtalan cselekedet. Megalázó körülmények között a felkent uralkodót és nejét egyszerűen kitoloncolták az országból.
(Regnum!)