Egysíkúan vélekedik a magyar közvélemény, nem is beszélve annak önjelölt formálóiról, a magyar reformkorról és az egész 1848-49-hez vezető útról azt hiszem. Petőfi és Kossuth uralja teret, viszonylag kevés Széchenyivel fűszerezve a quasi általános műveltséget, és ebbe a hármasságba vajmi kevés „másfajta” fér bele.
Érdemtelenül elfeledett Kossuth Lajos egyik legjelentősebb ellenfelének, gróf Dessewffy Aurélnak a neve és munkássága. Dessewffy Aurél a magyar konzervativizmus, amely a feltétlen dinasztiahűséget a fontolva haladással párosította mindig is, nem pedig „maradisággal”, egyik legnagyobb megalapozója. Művei – ízesen régies nyelvezetük ellenére is – nagy jelentősséggel bírnak azok számára, akik a magyar konzervatív politizálás és életforma jelenleg is vállalható gyökereit keresik és nem fogadják el ennek a korszaknak, a „Kossuth apánk jó, minden más rossz” ma uralkodó sztereotípiáját. Mi – reményeink szerint releváns módon – gróf Szécsen Antal, egy másik jelentős konzervatív magyar államférfi nekrológjával tisztelgünk a „magyar Junius” előtt, az alábbiakban, aki a Világ hasábjain „X.Y.Z.” álnéven Széchenyi mellett az egyetlen igazán jelentős, valódi alternatívát felmutató ellenfele volt a Kossuth nevéhez fűzhető polgári radikális Pesti Hírlapnak. Halála is a Kossuth-féle ellenzékkel folytatott harcban történő lebetegedésével függ össze. 1848-at már nem érhette meg, tettei és gondolatai azonban a XIX. század egyik legnagyobb magyar államférfiává emelték vitathatatlanul, akiről a nagy ellenfél is így emlékezett meg a Pesti Hírlap hasábjain; „Mennyi ész, akarat, tettvágy, mily lángoló érzelem, mennyi remények s mi fényes jövendő voltak e névhez csatolva s néhány napi láz s vége mindennek.”.
Gróf Szécsen Antal 1 emlékezése gróf Dessewffy Aurél halála alkalmával Augsburger Allgemeine Zeitung, 2 1842. február 1.
Amilyen kevéssé ismeretesek a magyar viszonyok a külföldön, amennyire hiányos ott a mi parlamenti és politikai harcunk jelentőségének méltánylásához szükséges elem, mégis, a legutóbbi időkben elég érdeklődés mutatkozott ahhoz, hogy remélhetjük, a külföld nem fog a legmélységesebb részvétel nélkül értesülni a konzervatív párt legszellemdúsabb vezére és előharcosa – az ezeken a lapokon is oly gyakran említett – Dessewffy Aurél gróf elhunytáról. Midőn én átadom másoknak az elhalványultságban közelebb álló emlékeket, hogy részletes ábrázolásban kifejtsem az ő gazdag életét, dús munkásságát, amit megvalósított s amit akart, akkor ezeknek a soroknak csak a minden helyesen gondolkodótól e pótolhatatlan veszteség fölött – mely számtalan barátját, hazáját s a Jó Ügyet sújtotta – átérzett közös gyász kölcsönözhet szavakat.
A kísérlet, hogy életéről és működéséről képet alkossunk, hogy szelleme fürgeségét, nézetei világosságát, ténykedését s ékesszólása tisztaságát méltón ábrázoljuk, egy hozzá hasonló lángészt követel. A sors ritka rendelése folytán e hatalmas erők a legnagyobb hatáskörben nyílhattak meg benne. Saját koráért, hazája jelen viszonyaiért élt, s az idő számára adott volt, hogy a pillanat követelményét mindenkinél jobban felismerje és azt uralni tudja, mert hiszen megértette azt. Konzervatív volt a szó legnemesb értelmében, alapelvei nem csupán a korhoz illő haladás tagadásában merültek ki, ő megőrizni s fejleszteni együtt akart, mert csak a fennálló szolgálhat biztos talpkövéül az újnak, s csak a történelmi jogok lényegén tartható fenn a szokásos forma, amelyben az megmutatkozik.
A magyar parlamentáris harc ősi szelleme az 1825. évi országgyűlés után új hatások miatt meghátráltatott, az arisztokratikus-nemzeti ellenzék állására hasonló formájú, de demokratikus elvű ellenzék tapodott. A küzdelem ezen megváltozott voltát sokan érzékelték, de ingadozva s bizonytalanul szemlélték azt, s nem tudták: melyik oldalon áll jog s igazság. Ekkor lépett fel ő, ekkor öntötte meggyőző szavakba a határozatlan érzetet és aggodalmakat, ő adott az ingadozó akaratnak biztos irányt, és lett így az elmúlt országgyűlés konzervatív pártjának vezérévé.
Most halott!
Ezév február 9-én hunyt el, miután soká betegeskedett, de még kevés nappal előtte a pesti megyegyűlésen bátran és erővel telve szállt síkra a törvényért s törvényességért. Elnémult az ékesszóló száj, amely oly gyakran védelmezte az igazságot s jogot az életteli ifjúság minden tüzével és az éltebbek minden érett belátásával. Keze elejtette a tollat, amivel sok úgynevezett hazafi – kik a legszentebb szavakkal és érzésekkel űznek bűnös játékot – szemérmetlen ábrázatjáról tépte le a maszkot. 3 Soha többé nem tudjuk már őt megcsodálni, azt az ékes szónoklást, ami a szárazabb kérdéseknek érdeklődést kölcsönzött, mely a zavartabbakat megvilágosította s mellyel őket egy új oldal számára nyerte meg. Szellemdúsabb és nemesb ellenfelei megcsodálására kényszeríttettek, míg a szellemtelenek és nemtelenek minden fegyvert igyekeztek kicsavarni kezéből s csak rágalmazással tudtak védekezni ellene.
Most halott!
A magyar konzervatívek tehetséges, hatalmas képviselőjüket veszítették el, az egész haza egyik legnagyobb, legnemesb polgárát. Vigaszként barátai és tisztelői Tacitus-szal gondolhatják: „Amit benne szerettünk, amit benne csodáltunk, megmarad most és mindenkor az emberek lelkében, az idők örökkévalóságában, a történetírástól remélhető hírben, mert a régiek közül sokat elborít ugyan mintegy dicstelenül és névtelenül a feledés, az utókor számára ábrázolt és ráhagyott azonban tovább fog élni.” 4
JEGYZETEK
1. Gróf Szécsen Antal (temerini) a reformkori újkonzervatív tábor – reformkonzervatívek, fontolva haladók – egyik vezéralakja, 1819. október 17-én született, Budán. Itt, Pozsonyban és Bécsben folytatott tanulmányai után európai utazást tett. Hazatérése után Moson vármegye aljegyzője, majd a Magyar Kancellárián titkár. 1843-tól főrend, a konzervatív irányzat vezéreként részt vett az 1843-44-es és az 1847-48-as rendi országgyűléseken. Az 1846. november 12-én alakult Konzervatív Párt alapító tagja, s annak egyik programírója volt, a párt választmányának elnöke. 1848-49-ben visszavonult, majd a budapesti kulturális és tudományos életbe húzódott vissza. Schmerling alatt diplomáciai szolgálatot vállalt. 1860-ban a bécsi Reichsrat kibővítésekor Ferenc József őt is a testületbe hívta tanácsosnak, az itt kidolgozott Októberi Diploma (1860. október 20.) megszövegezője volt. 1860. október 20-tól 1861. július elsejéig a bécsi kormány tárcanélküli minisztere, 1885-től cs. és kir. főudvarnagy. 1870-71-ben a londoni konferencián a Monarchia képviselője. A 1877-től a Kisfaludy Társaság tagja, a Magyar Történelmi Társulat elnöke, akadémiai tag – 1866 és 1894 között igazgató – volt, ám utóbbi két funkciójáról lemondott, miután azok 1894-ben képviseltették magukat a Kossuth Lajos halálakor rendezett fővárosi megemlékezéseken. Ausztriában halt meg, 1896. augusztus 23-án. Gróf Szécsen történész volt, főbb művei: Politische Fragen der Gegenwart (Wien, 1851.); Az erdélyi történet és történetírás jelentősége (Bp. 1887.), ezeken kívül írásai jelentek meg a Budapesti Szemle, a Századok és a Kisfaludy Társaság Évlapja hasábjain.
2. A bajor Augsburg városában megjelenő lap a bécsi kormányt és az Udvar politikáját támogató, ám mérsékelten liberális újság volt. A lapot eredetileg 1798-ban Stuttgartban alapították, 1810 és 1882 között működött Augsburgban. Az Augsburger Allgemeine Zeitung ekkor napilapként jelent meg. Az újság az 1850-es évekig nemcsak a német nyelvterület, hanem egész Európa legtekintélyesebb lapja volt.
3. Szécsen itt biztosan gróf Dessewffy Aurélnak a Világ-ban végzett publicisztikai tevékenységére gondol, amelyet az újkonzervatív mozgalom elveinek népszerűsítésére, megvédésre és Kossuth Pesti Hírlapjának opponálására végzett.
4. A latin szöveg fordítása Borzsák István munkája. In: Tacitus összes művei. I. Ford. és utószó: Borzsák István, Európa, Bp. 1980. Iulius Agricola élete. 42. oldal. (Az eredetiben latinul, a szakfordítás szövegét is ehhez igazítottam. Gróf Szécsen Antal egyik munkája Tacitus-ról született. In: uő: Tanulmányok. Kisfaludy Társaság kiadása, Bp. 1881.)
A nekrológot a Világ 1842. február 23-ai száma közölte magyar fordításban. A lap nehéz hozzáférhetősége miatt láttuk értelmét lefordítani és közölni. A fordítás alapjául szolgáló szöveg: id. Szögyény-Marich László országbíró Emlékiratai I. (1836-1848. december 2.) Kiadják fiai, Horánszky Viktor cs. és kir. Udv. Könyvnyomdája, Bp. 1903. Függelék, 112-114. oldal. Első megjelenés; Hazafi 2002.
Fordította és jegyzetekkel ellátta: Békés Márton