Több, mint nyolc éve Dávid Ibolya igazságügy-miniszter megbízott egy jogász csoportot, hogy alkossa meg a II. Magyar Köztársaság új Büntető Törvénykönyvét. Nyolc év után új törvény nem született, csak 135 paragrafus, ami mondjuk egy fél Btk., jobb híján, Mikor lesz egész senki nem tudja és senki nem ígéri. A köztársasági igazságszolgáltatásnak nagyon kellemetlen volt, hogy a Hatályos Btk., az 1978-as még mindig, Dávid ezért döntött így. Úgy látszik nem jött össze, illetve csak annyira jött össze, amennyire a köztársaságban a közjog is összejött; van valami, de nem az igazi. Van alkotmány, de nem az igazi, mert ideiglenes, meg kommunista a gyökere is. Most van egy fél Btk.-nk, nem kell az egész. Ennek a nemzetnek ez még sok is. Lesznek fáintos szakmai javaslatok, meg cáfolható ítéletek. Jó az nekünk. Dávid pedig korábban (2001) tisztán jelezte, hogy; „Elég hogyha az állam elleni bűncselekményekre vagy gazdasági bűncselekményekre gondolunk. Újra kelleni írni a törvényt.”.
Hűen hírnevünkhöz, odamondjuk ennek a köztársaságnak, hogy a Magyar Királyságban a XIX. században gyakorlatilag egy ember alkotta meg a Btk.-t, amely akkor kiállta az idő próbáját. Csemegi Károly műve volt ez a Btk., a „Csemegi Kódex”, amelyet gyakorlatilag Európa egyik legjelentősebb jogi alkotásának tartották (törvény előtt formális egyenlőség, az ártatlanság vélelme, nincs büntetés törvény nélkül), de ami ennél is fontosabb, a magyar szokásjogot és a történeti alkotmányt vette alapul. Csemegi, I. Ferenc József valóságos titkos belső tanácsosa, illetve kúriai elnök is volt, ami megint egy jellemző karrier, mert nemcsak maszon volt, hanem korábban aktívan, katonai parancsnokként is részt vett 1848/49 harcaiban. Mindez sem az uralkodót, sem a magyar politikai életet, de leginkább Csemegit nem akadályozta munkájában és odaadóan szolgálta királyát életében, korábbi börtönbüntetése ellenére. A „Csemegi Kódex” egy másik Magyarország Btk.-ja volt, amelyben a szigor, a retorziók (különösen a fiatalkorúakkal és visszaesőkkel szemben) híresen (de nem hírhedten) konzervatívak és kemények voltak, de nem indokolatlanul. Mindenesetre etalonnak számít ma is, minket pedig elgondolkodtat azon a meditációs objektumunkon amellyel előjövünk újra és újra; hogy ebben az országban az államforma sohasem egy puszta „forma” volt.
(Regnum!)