Egy pillanatra álljunk meg és gondolkodjunk el azon, hogy éppen most nevessünk vagy sírjunk azon, hogy a Magyarországi Nagyoriens, mint civil szervezet (!) bekerült a Parlamentbe és ügyrendi javaslatot nyújtott be a T. Háznak. Mindezt egy tipikus semmitmondó, bratyi-demokrata intézmény részeként („Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács” – bah!) tették meg a jó maszonok, amelyről az édibédi Szili Katalin is megemlékezett. Kiválasztunk 500-ból, annak a felét, annak az ennyi részét, aztán csak marad két darab, akikkel tudunk is mit kezdeni. Remek. Nem tudtuk mi hiányzik. A maszonok tudták és cselekedtek; kérték, hogy vegyék be őket a buliba. Most is köszönjük nekik, hogy ebben a respublikában számíthatunk rájuk. De jó most már nekünk. A maszonokra lehet most is számítani, nemcsak 1918-ban és előtte, meg utána. Amikor a legnagyobb a szükség, akkor a legnagyobb a segítség.
Vagy a vihar felhord minden szemetet? Ej, csak a rosszindulat beszél belőlem.
A magyar maszonokról legutóbb akkor hallottunk, amikor székházukat”minimalista dizájnhotellé” alakították (természetesen Rosslyn néven, muhaha, a modern idők néha kegyetlen játékot játszanak mindenkivel), előtte pedig ágyékkötőt kötöttek Adyra (pardon, kötényt).
A magyar maszonok (különösen a Nagyoriens) valahogyan mindent megtesz mostanában azért, hogy bebizonyítsa, ők ártatlan humanisták, pajkos úriemberek, jó állampolgárok és kedves dzsentlimenek, akik egy nemes hagyományt ápolnak itt e honban. Engem valahogyan azonban nem tud meghatni az, hogy az oroszlán fogatlan és, hogy azoknak a nagyoknak töredéke nagy csak valamennyire. Ha pedig a történelmi mérleget levonjuk, akkor a kár 1918-ig és utána is tetemes. Jóformán, kiheverni sem volt időnk az áldásos tevékenységet. A Magyar Királyság súlyos árat fizetett engedékenységéért, amelyet a maszonokkal szemben tanúsított 1867 után és előtte. Nem hiszünk semmilyen összeesküvés-elméletben ezzel kapcsolatosan, a történelmi események néha sokkal meggyözőbbek. A maszon megtette kötelességét azonban, a maszon távozhatnak is akár, de nem megy nekik, mert valakinek itt kell lennie mementónak az utókornak.
Optimisták azért nem vagyunk, mert saját bevallásuk szerint 2-3 fő azok száma, akik aktív maszonok ma is a Parlamentben, a „rendszerváltáskor” pedig olyan remek személyek voltak páholytagok, mint TGM, vagy éppen az egyesek által „alkotmányos emberként” tisztelt Antall József (ahogyan Für Lajos ezt ismertette egy tv adásban nem is olyan régen). A magyar maszonéria, tehát nemcsak így van bent a Parlamentben, vagy éppen a Szent Koronát megcsodáló magyar tursitaként. Mindez, meglehet nem sokakat bánt, be kell vallanom, hogy engem sem annyira. Úgy fogalmaznék, hogy beleillik a képbe. Vagy még inkább így; most már képben vagyunk.
(Regnum!)