logo
Menu
  • Címlap
  • GY.I.K.
  • Írásaink
  • Könyvtár
  • Alapítvány
  • MKL
  • Blog
Menu

„Miért, ki olvas ma régi magyar konzervatívokat?”

Posted on 2023. 10. 01.2024. 07. 25. by regnumadmin

A kérdést egy ismerősöm tette fel nekem, nem kevés arroganciával és pökhendiséggel végső érvként, arra, hogy miért inkább külföldre kell figyelnünk jelenleg és nem belföldre, amennyiben konzervatív gondolkodókat akarunk olvasni 2008-ban. Meghökkentem, mert a válasza jogos, volt ugyan, de talán nem minden részében korrekt. A súly eltolása azonban mindenképpen bántó. Magyarországon 1945 után szépen lassan (vagy inkább gyorsan?) megtört ez a hosszú, organikusan egymásra építkező politikai hagyományunk is. A királyság alászállása ezt is magával hozta.

Nem olvasunk ma régi magyar konzervatívokat, főleg nem azokat, amelyekből táplálkoznunk kellene, amelyekhez – is – viszonyítani kellene álláspontunkat, rendezni a helyzetünket, gondolatainkat. Ahova visszatérhetnénk egy kicsit, akikre hivatkozhatnánk, akikre mutogathatnánk, akik mögé bújhatnánk még, mert gyengék vagyunk és mert nem tudjuk honnan és hogyan vegyük fel a vonalat. Akikről klubokat, alapítványokat, szövetségeket, mozgalmakat, hovatovább borozókat, vagy éppen sörözőket, tea-, és kávéházakat neveznénk – mások helyett. Szükség van olyan gránitlépcsőkre akikre ráléphetnénk, mert fel akarunk emelkedni. De őszintén szólva, nem ismerjük a gondolataikat nagyobbrészt. vagy kisebbrészt sem. Magával ragadnak életfolyamuk egyes epizódjai, régi fényképeik, metszeteik, de nem ismerjük őket. Vannak persze, akik ismerik. Olyanok, akik ebből szakdolgoznak mondjuk, olyanok, akik fanatikusok, bibliofilek, esetleg extrémek, vagy éppen csak szcienti(fi)sták.

Mindegy.

A lényegen ez nem változtat; a lényeg ugyanis az, hogy ezek a szerzők el vannak dugva. előlünk jelenleg Nyelvük legtöbbször régies, reflexióik, alapvetéseik legjobb esetben is több évtizedes kötetekben hevernek az OSZK-ban, vagy éppen politológiai-, és vagy történelmi szöveggyűjteményekben lehet olvasni. Vagy ott sem. Egy ismerős azonban kimásolta, kölcsönbe adja, hogy elolvassuk. Egy kezemen meg tudom számolni hányan. Utána azonban felhördülünk.

Gróf Dessewffy Aurél, gróf Mailáth György, gróf Apponyi György, gróf Széchen Antal, gróf Zichy Nándor, Simor János hercegprímás, Szögyén-Marich László, gróf Cziráky János (és még sokan e családból), báró Fiáth Ferenc. Zöld hajtás nélküli vaskos gyökerek a földben.

Ezen az állapoton szeretnénk azonban változtatni a jövőben egy kicsit. Annyit szeretnék kérni, hogy vegyük a fáradtságot! És ebben mi is segíteni akarunk, hogy ne legyen ez igazi fáradtság. Nem mindenki megy fel az OSZK-ba. Nem azért, mert lusta, hanem mondjuk mert nincsen ideje. Nem mindenkinek van csendes őrült bibliofil ismerőse sem. Az irányjelzőket szeretnénk eltekerni egy kicsit, ami nem hátra mutat – minden rosszhiszemű találgatás ellenére. Az irány mindig előre van, nem vissza. De szükségünk van saját irányjelzőinkre.

(Regnum!)

Category: Archívum
2009 - 2025 © Copyright Regnum!
Kik vagyunk, mit akarunk? | Felhasználási feltételek
Kapcsolat | Impresszum
© 2025 Regnum! Portál | Powered by Minimalist Blog WordPress Theme
Sütik kezelése

A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik a sütik használatába, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat működésképtelenné tehet.

Functional Always active
The technical storage or access is strictly necessary for the legitimate purpose of enabling the use of a specific service explicitly requested by the subscriber or user, or for the sole purpose of carrying out the transmission of a communication over an electronic communications network.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statistics
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
View preferences
{title} {title} {title}