A kérdést egy ismerősöm tette fel nekem, nem kevés arroganciával és pökhendiséggel végső érvként, arra, hogy miért inkább külföldre kell figyelnünk jelenleg és nem belföldre, amennyiben konzervatív gondolkodókat akarunk olvasni 2008-ban. Meghökkentem, mert a válasza jogos, volt ugyan, de talán nem minden részében korrekt. A súly eltolása azonban mindenképpen bántó. Magyarországon 1945 után szépen lassan (vagy inkább gyorsan?) megtört ez a hosszú, organikusan egymásra építkező politikai hagyományunk is. A királyság alászállása ezt is magával hozta.
Nem olvasunk ma régi magyar konzervatívokat, főleg nem azokat, amelyekből táplálkoznunk kellene, amelyekhez – is – viszonyítani kellene álláspontunkat, rendezni a helyzetünket, gondolatainkat. Ahova visszatérhetnénk egy kicsit, akikre hivatkozhatnánk, akikre mutogathatnánk, akik mögé bújhatnánk még, mert gyengék vagyunk és mert nem tudjuk honnan és hogyan vegyük fel a vonalat. Akikről klubokat, alapítványokat, szövetségeket, mozgalmakat, hovatovább borozókat, vagy éppen sörözőket, tea-, és kávéházakat neveznénk – mások helyett. Szükség van olyan gránitlépcsőkre akikre ráléphetnénk, mert fel akarunk emelkedni. De őszintén szólva, nem ismerjük a gondolataikat nagyobbrészt. vagy kisebbrészt sem. Magával ragadnak életfolyamuk egyes epizódjai, régi fényképeik, metszeteik, de nem ismerjük őket. Vannak persze, akik ismerik. Olyanok, akik ebből szakdolgoznak mondjuk, olyanok, akik fanatikusok, bibliofilek, esetleg extrémek, vagy éppen csak szcienti(fi)sták.
Mindegy.
A lényegen ez nem változtat; a lényeg ugyanis az, hogy ezek a szerzők el vannak dugva. előlünk jelenleg Nyelvük legtöbbször régies, reflexióik, alapvetéseik legjobb esetben is több évtizedes kötetekben hevernek az OSZK-ban, vagy éppen politológiai-, és vagy történelmi szöveggyűjteményekben lehet olvasni. Vagy ott sem. Egy ismerős azonban kimásolta, kölcsönbe adja, hogy elolvassuk. Egy kezemen meg tudom számolni hányan. Utána azonban felhördülünk.
Gróf Dessewffy Aurél, gróf Mailáth György, gróf Apponyi György, gróf Széchen Antal, gróf Zichy Nándor, Simor János hercegprímás, Szögyén-Marich László, gróf Cziráky János (és még sokan e családból), báró Fiáth Ferenc. Zöld hajtás nélküli vaskos gyökerek a földben.
Ezen az állapoton szeretnénk azonban változtatni a jövőben egy kicsit. Annyit szeretnék kérni, hogy vegyük a fáradtságot! És ebben mi is segíteni akarunk, hogy ne legyen ez igazi fáradtság. Nem mindenki megy fel az OSZK-ba. Nem azért, mert lusta, hanem mondjuk mert nincsen ideje. Nem mindenkinek van csendes őrült bibliofil ismerőse sem. Az irányjelzőket szeretnénk eltekerni egy kicsit, ami nem hátra mutat – minden rosszhiszemű találgatás ellenére. Az irány mindig előre van, nem vissza. De szükségünk van saját irányjelzőinkre.
(Regnum!)