Vona Gábor nem olyan régi – kicsit katyvaszosra sikeredett – kijelentésében, egyetlen rendszert nevezett meg, amely működött a XX. században e hazában; ” Horthy Miklósé”, úgy látszik termékeny talajra hullott. Mi ezzel kapcsolatban aggódtunk, meglehet egy kormányzói rendszer felvázolásán inkább örülnünk kellene, hiszen az akár egy kellemes kis átmenetet is jelenthetne a respublika agóniájából a királyságba. A kontextus azonban nem ezt sugallta sajnos. De a nemzeti radikalizmusban – amelynek ugye vezető csoportosulása a Jobbik – ez bizony pozitív visszhangra talált. Vagy legalábbis ezt sejtjük, hogyha a magát konzervatív hetilapként definiáló Nemzetőr mostani címlapjára tekintünk. Nem követem a hetilap tartalmát hétről-hétre (azt a Magyar Nemzetes interjúmat kivéve, amelyet engedély nélkül átvettek és közöltek)., de talán ezt most el lehet nézni nekem. A címlapjuk azonban ütős, és meg kell hagyni kicsit butuska is.
Most akkor keresünk egy új Horthy Miklóst? Aztán minek? Ennyi az egész és minden gond tova száll. Hogy elkövesse ugyanazokat a hibákat, amelyeket ő? Horthy egyszeri volt, volt olyan, amiben építő volt, volt olyan, amiben kevésbé. Mindenesetre Horthy Miklóst nem kellene a magyar nemzeti radikalizmusnak sem mitizálni és egy etalon piedesztálra helyezni. Miért nem? Mert ez a piedesztál gyakorlatilag azt determinálja, hogy nem következik be az, amiben Horthy-t (is) valóban követni lehet és kell; jogfolytonosság, történeti alkotmány, királyság intézménye, nemzeti ellenforradalom, autoriter államszervezet, gazdasági-, és társadalmi konszolidáció.
Mindezt meg tudja tenni ugyanis egy új kormányzó is, szó se róla. De nem kell új Horthy Miklós, mert Horthynak voltak hibái, ezek közül az egyik nagy az, hogy az ideiglenes közjogi-, és államigazgatási helyzetből (majdnem) állandót hozott létre. Ezért mondhatja egy több százezres támogatottsággal rendelkező nemzeti radikális párt mostani vezetője is, hogy „Horthy Miklós rendszere”. Ez azonban nem példaértékű, hiszen a magyar történelemben példa nélküli. Hunyadi János meddig volt kormányzó és kinek adta át a hatalmát? Használta-e a királyi többest? De még inkább gondolkodott-e abban, hogy állandósítsa a hatalmát, mint kormányzó? Nem. Amikor a trónöröklődés törvényei lehetővé tették a szabad királyválasztást, akkor lépett elő a fia is. Horthy Miklós az unokáját akarta királynak, a fiának pedig „helyettesi” szerepet harcolt ki és igényt tartott a főkegyúri jogra is. Egy igazi kormányzó tudja, hogy hol vannak a határai, melyek az igazi feladatai; erős kézzel, odaadással és következetesen az átmenetet biztosítani. Törvénytelenből, zuhanásból a törvényesbe és jogfolytonosba.
Kormányzót persze kereshetünk, de méginkább tegyük lehetővé, hogy kitermelje ez a föld, mint a kunsági acélos búzát. Erre az országra amúgy is ráfér már az erős kéz politikája, egy kertész az elburjánzott kertben rendet teremthet. Vissza kell vezetni a nemzetet abba a mederbe, amelyben az élete folyt ezredéve már. Kormányzó jöhet, aki okul elődei, leginkább közvetlen elődje, vitéz nagybányai Horthy Miklós hibáiból és aki felülről viszi az általa felállított, majd levert lécet.
(Regnum!)