logo
Menu
  • Címlap
  • GY.I.K.
  • Írásaink
  • Könyvtár
  • Alapítvány
  • MKL
  • Blog
Menu

Magyar zarándok Boldog IV. Károly király sírjánál

Posted on 2023. 10. 10. by regnumadmin

Az ősz első két hetében Portugáliában jártam, mely ország több dolga miatt is számot tarthat a monarchisták érdeklődésére. Első és legfontosabb, egyik elsődleges úti célom is ez volt; ezeddig utolsó királyunk Boldog IV. Károly sírja, mely az országhoz tartozó szigeten, Madeirán található.

Írta: Uhel Péter.

Ezen kívül még sok más száműzött mellett a Lisszabon melletti Estorilban töltötte utolsó éveit a Magyar Királyság utolsó kormányzója, Horthy Miklós. Az ország maga jelenleg ugyan köztársaság, ám ennek ellenére utcák vannak elnevezve az utolsó portugál királyról, valamint terek a restaurációról.

Ami azonban minket a legjobban érdekel az Madeira. Ez a szigetecske, mely úgy kilencszáz kilométerre található az európai és hatszáz az afrikai partoktól, volt az otthona utolsó királyunknak. Károly ide 1921. november 19-én érkezett meg, és 1922. április elsején bekövetkezett haláláig nem hagyta el a szigetet. Eleinte a sziget fővárosában, Funchalban lakott, ám hamar átköltözött Montéba, egy kis hegyi faluba néhány kilométerrel beljebb. Ez a falu ma már egy egyszerű turistaparadicsom (többek közt Károly király sírjánál is osztrákokkal találkoztam), ám méltóságteljesen emelkedik a táj fölé a település temploma, a Nossa Senhora do Monte, előtte utolsó királyunk egészalakos szobrával.

Királyunk Montéban a róla elnevezett Jardim do Imperador (Császári kertek) közepén álló visszafogott házban élt családjával, mely most sincs felújítva. A kertekben található még egy kisebb ház, melyben fénykép kiállítás mutatja be Károly király madeirai tartózkodását ám a terület nagy része elhanyagolt. Egy kis első kertből, melyet viszont teljes mértékben rendben tartanak, remek kilátás nyílik Funchalra és az óceánra. Itt Madeirán is mély hitélet jellemezte az uralkodói párt, Jorge de Faria e Castro atya volt a gyóntatópapja és személyes káplánja Károlynak. Károly száműzetésében nem elsősorban testileg, hanem lelkileg volt nagyon megtört, beteg. Életkedve elhagyta, hitén és családján kívül más nem érdekelte. Ebben a lelki állapotban sétált 1922. március 9-én Montéból Funchalba, mikor egy hatalmas vihar elkapta. Funchalba már egy komoly megfázással élt, mely később tüdőgyulladássá súlyosbodott. Végül majd egy hónapnyi szenvedés, két szívroham és komoly légzési nehézségek után 1922. április elsején adta vissza lelkét Teremtőjének Funchalban, családja körében.

Károly testét Montéban, a már említett Miasszonyunk (Nossa Senhora) templomban helyezték örök nyugalomra, míg szívét a Muri kolostorba szállították, Dél-Tirolba. Felesége, Zita, 1989-es halála után az ő szívét is ebben a kolostorban helyezték el, így a pár haláluk után is együtt lehet. Károly teste maradt a mai napig Madeirán, míg Zitáé Bécsben, a Habsburgok ősi temetkezési helyén, a Kapucinus kriptában található.

Így Madeirán járva utolsó királyunk sírjánál koszorút helyeztem el. Teljes mértékben magánvállalkozás volt ez, ám egyetemem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának nevében koszorúztam. Láttam több magyar koszorút, zászlót, sőt, még egy budapesti képeslapot is az oldalkápolnánál, mely helyet adott Károly vaskoporsójának.

A templom remek helyet ad Boldog Károly sírjának a csendes és méltóságteljes oldalkápolnában, mely spártaian, egyszerűen van berendezve. Koszorúmat a kápolnát a főhajótól elválasztó vaskapura helyeztem, mivel a koporsóhoz nem tudtam bejutni. Remélem sokáig ott fog maradni, ezzel is jelezve, hogy Károly király tisztelői Magyarországon sincsenek kevesen.

Category: Archívum
2009 - 2025 © Copyright Regnum!
Kik vagyunk, mit akarunk? | Felhasználási feltételek
Kapcsolat | Impresszum
© 2025 Regnum! Portál | Powered by Minimalist Blog WordPress Theme
Sütik kezelése

A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a sütik az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik a sütik használatába, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat működésképtelenné tehet.

Functional Always active
The technical storage or access is strictly necessary for the legitimate purpose of enabling the use of a specific service explicitly requested by the subscriber or user, or for the sole purpose of carrying out the transmission of a communication over an electronic communications network.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statistics
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
View preferences
{title} {title} {title}