Mindszenty bíboros számos levelet írt az amerikai követségi tartózkodás alatt a Vatikánba (1). Ezt a levelét 1965. május 6-án tisztázta le és küldte el az amerikai követség diplomáciai postáján keresztül.
Írta és közzéteszi: Somorjai Ádám OSB.
Postája általában előbb az amerikai külügyminisztérium, a State Department megfelelő irodájába, a Kelet-európai Hivatalba – azon belül pedig a Magyar Referatúra, azaz a Hungarian Deskre került. Itt, ha pozitívan döntötték el az amerikai diplomaták, hogy a bíboros levele valamilyen módon kapcsolatban van menedékes helyzetének megoldásával, szóbeli jegyzék kíséretében megküldték a washingtoni apostoli delegációnak, amely, 1984-ig nunciatúra nem lévén, a Vatikán állam diplomáciai képviselete volt. Innen szintén diplomáciai postán került át Rómába, a Vatikáni Államtitkárságra.
Ezt a levelet konkrétan Elim O’Shaughnessy budapesti ügyvivő a levél tisztázásának másnapján, május 7-én továbbította Washingtonba, Harold C. Vedelernek, a Kelet-európai Hivatal igazgatójának címzett borítékban (2). Helyettese, Robert M. McKisson május 13-án nyugtázta vételét és közölte az ügyvivővel, hogy átadták az apostoli delegátusnak. Washingtonban ez a levél keresztezte Cicognani bíboros államtitkár május 10-én kelt és Mindszenty bíboroshoz címzett levelét, amint az McKisson ugyancsak május 13-i leveléből kiderül. A levél létezésére további adat magának a bíboros naplója, ahol május 7-én a következő bejegyzést találjuk: „Elküldtem a Regnum–Kossa ügyet a Vatikánnak.” (3).
A levél szövegét megőrizte az amerikai Nemzeti Levéltár (4). Eredetije angol nyelvű, a bíboros nehezen értelmezhető angolságával készült. Amikor lefordítjuk, annak a tudatában tesszük, hogy kísérletünk nem biztos, hogy megállja majd a jövőbeli kritikákat, de a kritikusoknak már most meg kell valljuk, hogy benyomásunk szerint itt nem angolul kell tudni, hanem Mindszenty gondolatvilágát kell ismerni, mert annak alapján lehet értelmezni levelezését.
***
Budapest, Magyarország,
1965. május 6.
Eminenciás Bíboros Államtitkár Úr!
Csak egy rövid beszámolóval merem zavarni Eminenciádat. Exkuzálásom hivatalos kötelességem legyen. Kossa István, aki augusztusig a Kádár-„kormány” tagja és – még a Rákosi-periódusban – az Állami Egyházügyi Hivatal első vezetője volt, meghalt. Úgy reméltem korábban, amint hír is volt róla: mint aktív „miniszter” vagy utóbb mint nyugdíjazott „miniszter” alá fog írni egy dokumentumot a Budapesten lerombolt Regnum Marianum plébániatemplomról. Mint akinek nagy szerepe van Budapest városházán és aki betöltötte az említett vezető pozíciót, elrendelte az 1927-ben befejezett és fölszentelt, a fővárosban harmadik legnagyobb templom lerombolását. 1947-ben 15.000 volt a hívek száma. A rendeletet a vezető hívő jelenlétében közölte a plébánossal (Dr. Tóth Jánossal). Amikor 1954-ben Genf enyhülése megkezdődött, a rezsim, mivel arra számított, hogy a nyugati nagy[hatalom] meg fogja kérdezni a fogoly bíborossal (5) kapcsolatos találkozáson, kitett engem a fegyházból, és egy Beranéhoz hasonlítható helyzetben egy papot küldött hozzám, akinek otthon nem volt funkciója, aki engem is kedvezően hangolna az – ezzel az intézkedéssel „nemes”-nek bizonyuló – rezsim irányában. A papot pontosan kikérdeztem temploma lerombolása felől (6). Ő kifejezett említést tett Kossa szerepéről és arról az ígéretéről, hogy azonos méretű templomot épít a korábbi anyag felhasználásával – állami kötelezettségvállalással és költséggel. A plébániának csak egy kötelezettsége van: megmutatni az új, megfelelő telket. Ez a városházán történt. Kádár ilyen előzmények után 1956-ban „minisztert” csinált Kossából. Ha ő már nem is él, legalább az emlékére szüksége van annak a 15.000 hívőnek, akik szívesen hallgatják a gyakorta beteg plébánost Kossa rendeletéről és ígéretéről. (A hívek nincsenek megelégedve a lerombolás idején tanúsított magatartásával.) Merőben félénknek bizonyult: mint hallgatag békepap, kapott egy plébániát (amely a Regnum és a domonkos plébánia egyesítéséből jött létre), kb. 30.000 hívővel (1947), akiknek létszáma – csak az anyakönyvezett katolikusokat számítva – a betelepülőkkel együtt legalább 45–50.000-re nőtt a „felszabadulás” 20. esztendejére. A székesfehérvári püspök meghallgatása is fontos, aki már idős (80 fölött jár), aki 1927-ben a Regnum plébánosa és felépítője volt: a költségek legnagyobb részét ő gyűjtötte össze az Egyesült Államokban a magyaroktól, missziók keretében. A főváros is adott pénzt az úgynevezett keresztény kurzus idején. Ezeknek a följegyzéseknek a felmutatásával nyomás alá lehetne helyezni a rezsimet: vagy–vagy. Újjáépíti-e a templomot, vagy más módon fogjuk rá kényszeríteni? Az amerikai plébániák aláírásával ítéletet kérnénk Hágában a rezsim ellen – Kossával kapcsolatban. A rezsimnek nincs szándéka mozdulni, de ma, amikor a Nyugattól várja azt, amit Románia már megkapott, a nyugati közvélemény előtt ez a lépés távolról sem közömbös a rezsim számára. Először is szembe kell néznie a sajtóval, ha az elkezd érdeklődni e kérdés felől is. Kádár gazdasága teljes csődben van. Természetesen ebben a helyzetben a Vörös Hadsereg jelenléte és törvénytelen terrorja sem közömbös. A Nyugat tudni fogja, hogy egy művészi, impozáns templomot romboltak le, részben azért, hogy Sztálin túlméretezett szobrát állítsák föl a Kádár és „minisztere” által ezerszer elítélt személyi kultusz jegyében Másképp a világ Isten segítségével – és csakis Isten segítségével – jogához juthat. Az hasznos, ha ez a dokumentum minden eshetőségre készen áll. Fontos, hogy ez a dokumentum – tévedésektől és hibáktól mentesen – a legegzaktabb legyen. Kérem Eminenciádat, szíveskedjék a Szentatyát legalázatosabb hűségemről és tiszteletemről biztosítani. Eminenciádnak alázatos tisztelettel
Mindszenty József [s.k.]
esztergomi érsek
Magyarország prímása
***
Közlésünket rövid kommentárral zárjuk: A Regnum Marianum templom újraépítése a bíboros leveleiben a kiemelt és ismételten hangoztatott feltételek közé tartozott. Azon túl, hogy lerombolása botrányos módon történt és valóban lelkipásztori szükség volt újraépítése, Mindszenty bíboros személyes sorsa is úgy alakult letartóztatása idején, hogy nem feledkezhetett meg róla, már csak azért sem, mert a házi fogságban személyi titkára, Dr. Tóth János már puszta jelenlétével is emlékeztette őt ennek a kérdésnek az aktualitására és mint írja, részletesen beszámolt a történetről.
Mivel Mindszenty bíboros több levelében említette a Regnum Marianum templom ügyét, a kérdés részletesebb ismertetésére később kell MAJD visszatérjünk.
LÁBJEGYZETEK:
(1) Ezek közül néhányat közöltünk a következő két kötetben: Somorjai Ádám OSB–Zinner Tibor, Majd’ halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez, Budapest 2008.; továbbá: Somorjai Á., Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, II. Documenta 1956–1963. – Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása, II. Tanulmányok és szövegközlések, METEM Budapest 2009.
(2) National Archives and Records Administration (USA Nemzeti Levéltára), jelzete: RG (Record Group) 59, MLR (Master Location Register Entry Number [rövidítve: „entry”] A1 5577., General Records of the Department of State, 1789–2002, 11. doboz, 8. ő. e. – Digitális felvétele megtekinthető a Pannonhalmi Főapátság Levéltárában (PFL), száma: 494.
(3) Mindszenty J., Napi jegyzetek. Budapest, amerikai követség, 1956–1971, Vaduz 1979. 383.
(4) USA Nemzeti Levéltára, jelzete: RG 84, MLR UD-WX 2691B, Department of State, Budapest Mission [vagy: Post] Files: Lot 75 F 163. Leírása: Classified and unclassified files relating to Cardinal Mindszenty, 1956–1972, maintained by the Mission in Budapest. 3. doboz, 1. ő. e. – Az eredetijéről készült korabeli fénymásolatot lásd a már említett Kelet-európai Hivatal fondban: RG 59, MLR A1 5577., 11. doboz, 8. ő. e. Digitális felvétele: PFL 495–496 (két oldal).
(5) Saját magát egyes szám harmadik személyben említi, majd átvált első személyre.
(6) Az említett papról, Dr. Tóth Jánosról ismételten megemlékezik az emlékiratokban, lásd: Mindszenty József, Emlékirataim, Budapest 1989. 4. kiadás, 391. Budapest 2002. 5. kiadás, 405. 15 alkalommal tesz róla említést az egész kötetben. A kikérdező tehát nem más, mint a levélíró