Nem metafizikai értelemben szoktuk használni a fenti idézetet. Pedig a skolasztikus megfogalmazás szerint a tökéletes Szépség maga Isten, s a hozzá vezető úton fel kell vennünk keresztünket: jogos tehát ez a metafizikai értelmezés. Más szóval a krisztusi út keresztezi hétköznapi kényelmünket, s a böjt is egy ilyen „kereszt-út”.
Írta: Fehér András, teológus, akolitus
S hogy hogyan kapcsolódik ez a Monarchizmushoz? Nem abszurd királyságról elmélkedni – de ezzel együtt azt vallani, hogy a reggeli kávé előtt „nem létezik élet”? Hogyan akarunk hűséges alattvalói lenni egy királynak, akit Isten ad nemzetünknek, ha a testünk nem engedelmeskedik nekünk? Ha a test nem engedelmeskedik, akkor lázadni fog, ha lázad, akkor a lelket is lerántja.
A népegyházi szint sem könnyű
Korszerűbb nézetek szerint (melyekkel egyet is lehet érteni) nem a hús áll a böjt középpontjában, hanem a lemondás és a jó cselekedet. A világhoz húzó kötelek vékonyítása, a szociális empátiánk és önismeretünk erősítése. Nem a hús vagy a mulatozás elhagyása a lényeg. Ha valaki nem szereti a húst lemondhat kezdetként az édességről, a reggeli kávéról, délutáni sörről, a nassolásról, a pihenő-cigiről. Ha nem jár mulatni, lemondhat a TV-ről. Ezek gyakorlati megvalósítása sokak számára nehezebb, mint a hús elhagyása. S ilyenkor tapasztalja meg a lélek, hogy mennyire földi: hiszen a felsoroltak csupán élvezeti cikkek, és azokhoz is milyen erősen tudunk ragaszkodni! Mindig ki tudjuk magyarázni, hogy „miért nem”. Kényelmünk folyton talál érveket. De a kényelem nem nemesi erény – legfeljebb úri passzió. Persze a böjt önmagában nem teszi nemessé az embert, de a torkosság még kevésbé.
Egy komolyabb böjtben nem csupán élvezetekről mondunk le egy magasabb jóért, hanem például alapvető élelmiszerekről is – ennek hiteles megvalósítása nagyobb kihívás. (Megjegyezzük, hogy a gyakorlatot taglaló írások[1] fokozatosságra figyelmeztetnek!). Ez a lemondás felajánlás kell, hogy legyen, ebben segítenek a lélek gyakorlatai: a szeretet növelése, a bűnbánat, az imádság, a jócselekedetek (a tettel végzett ima). Például az ortodox gyakorlatban a böjttel megspórolt pénzt irgalmasságra kell fordítani.
Az újszövetségi szövegekből érzékelhető, hogy a böjtölés spiritualitása már Jézus idejében is csorbult volt. Ezért „böjt és ima” összefüggésben kellett hivatkozni rá, pedig elvileg elválaszthatatlanok. Sem a koplalás nem pótolja a lelki táplálékot, sem az elnehezült test sem képes imádkozni. A probléma tehát régi – gondoljuk újra.
Maximalizmus vagy minimalizmus?
A monarchista szemlélet számára szimpatikus, sőt követendő kellene, hogy legyen az a hozzáállás, melyet az ortodox egyház képvisel: náluk a teljes böjt az élet alapértelmezett létmódja, hiszen ezt parancsolja Krisztus – és ehhez képest vannak megengedő időszakok (különböző fokozatokban; van például „minden ételt engedő időszak” is). Ez egy felülről ereszkedő hierarchia. Párhuzam vonható a királysággal: az alapértelmezett létmódunk az alattvalóság, király is csak megenged bizonyos kiváltságokat. Ezek a privilégiumok alapvetően emberi nagyságot mutató tettekért járnak (elvileg), de nem automatikusan – ahogyan a böjt és ima sem az általunk várt vagy látható gyümölcsöket termi[2].
A nyugati szemlélet a minimumot írja elő, ami könnyen kipipálható. „Kibírtam a hamvazószerdát, jó keresztény vagyok!” – sugallja ez az alapállás. Ám ahogy Jézus mondja: „ezt a farizeusok is megteszik”. A minimalista szemlélet alapján a minimum teljesítője belekerül a kiváltságos halmazba, ahol egyenlő a többiekkel, mindegy mennyivel haladja meg a minimumot[3]. Ez alulról „építkező” rendszer[4], akár a demokrácia (ahol pl. 18 év elegendő a közügyekbe szólás kiváltságához).
Ezzel szemben a fenti keleti személet a „legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” mentalitása: valósíts meg minél többet a tökéletességből, amennyit csak tudsz[5]. Ez az ortodox böjt morálja – ilyennek kellene lennie a nemesi morálnak is.
A böjt, mint harc
A monarchista szemlélethez szorosan kapcsolódik a lovagi Út, a harc – de vajon a böjt hogyan helyezhető ebbe a rendszerbe?
Amennyiben a böjt szót, csupán a visszafogottság vagy a kúra szinonimájaként használjuk, akkor nem is vitatkozik velünk senki, hiszen egészségesebbé válunk általa. De menten bolondnak néznek, ha olyat talál valaki mondani, hogy a „böjt és ima” egy harcmodor: „Ugyan már – mondják – miért változna meg bármi a világban attól, hogy valaki nem eszik?” – Jogos: önmagában attól nem is változik meg.
Ezt a fegyvert is tudni kell kezelni, ez is lehet veszélyes. Ismert, hogy a távol-keleti harcművészetekben a fegyver maga a test – az böjt és ima harcművészetében a maga lélek az[6]. S miért hatékony ez a harcmodor? Mert a helyes aszkézisben (ezen belül a böjtben) nem csupán testi-fizikai szinten folyik a harc, a fizikai szinten létrejött okozatokkal – hanem magukat az okokat veszi célba a hozzá kapcsolódó lelki harc síkján.
Más megközelítésben: egyrészt ahhoz, hogy az ellenfelet testileg legyőzzük uralkodnunk kell a saját testünk, saját testiségünk fölött; másrészt, jézusi szellemben nem a bűnöst, hanem a bűnt magát kell gyűlölnünk. Az okot.
Az életpéldák, melyeket erre kapunk különböző szinten vannak: van olyan eset, amikor a Mester bölcsességével győz ebben a harcban (a házasságtörő asszony). Van, amikor az apostolok képtelenek egy gonosz lelket kiüldözni, mert „ezt a fajtát nem lehet máshogy, csak böjttel és imádsággal”. Végül pedig úgy győzi le ellenfelét, hogy látszólag hagyja nyerni: mert nem Kajafás az igazi ellenfél, hanem a Halál, őt kellett legyőzni. És sikerült!
Ezt ünnepeljük Húsvétvasárnap – erre készül sok keresztény ember negyven napos önmegtagadással. A Húsvét áll a Nagyböjt középpontjában is. Ez indokolja, hogy a „negyven nap” több, mint 40: hiszen a vasárnapok nem számítanak bele, azok a Feltámadást elővételezik[7]. Sajnálatos – remélhetőleg átmeneti – gyakorlat, hogy nyugaton a Húsvét hangsúlya elsikkad, még vallásos körökben is. Pedig a Húsvét a legszebb ünnep. Sőt, a tökéletes Szépség ünnepe – hiszen az új élet, melyet Krisztus mutat; az új test, mely fizikalitásnak már nincs alávetve: ez jelenti a valódi szépséget. Amiért lelkileg is meg kell szenvedni – de elérhető! Ez az aszkézis (és a böjt) végcélja.
De közbenső, kisebb célokért is böjtölhetünk: hogy testi szükségleteink elhagyható részeit visszametsszük bensőnkben. A böjt alkalmas arra, hogy támogasson a felesleges gondok, gondolatok elhagyásában, segítsen rákoncentrálni az aktuális lényegre. Segít megérteni, értelmezni a világ történéseit – és az okok szintjén hatást is gyakorolni azokra.
A böjt tehát ma is jól beleillik a lovagi Út fegyvertárába, ha felajánlásként tudjuk megvalósítani: így lehet komplex test-lelki harc – abban a reményben, hogy közel a Húsvét, eljön a Király[8].
Jegyzetek:
Tavalyi, lényegesen egyszerűbb cikkem a témában: http://kosdmost.hu/2009/februar/bojt_es_fogyokura
[1] Nagyszámú cikk található a neten – általában olyan oldalakon, mely szellemiségével nem értek egyet, ezért csak ebben a vonatkozásban hivatkozom rájuk: gyakorlati tanácsok (ezen a karizmatikus oldalon egy másik cikk), rövid böjt-felfogás történet (neo-spiritualista) – bizonyára több kereséssel orvosibb cikkeket is találhattunk volna.
[2] A böjtért „cserébe járó” gyümölcsök ingoványos kegyelemtani kérdésekhez vezetnek, ehelyütt nem kívánom taglalni.
[3] Ez nem a hivatalos teológiai álláspont, de áthatja a köztudatot.
[4] Krisztusi képből kiindulva, a mai rendszer nem csupán „homokra épített ház” – homokból is van építve… Homokvár.
[5] Ne magadat valósítsd meg – hiszen a balga tudatalattid azt sem tudja ki vagy valójában.
[6] Pontosabb lenne ugyan aszkézisről, mint tágabb fogalomról beszélni, ugyanakkor ez túl messzire vezetne
[7] Megjelenik a nőiesség is – hiszen az Angyali Üdvözlet, Jézus foganásának ünnepe (nagyböjt közepette) talán sohasem hordozott annyi aktualitást, mint a jogerőre emelt abortusz-gyilkosságok korában.
[8] Ha nem is emberi számításaink szerint – mert egyszer már pórul járt ezzel egy messiást-váró nemzedék, aki nem ismerte fel Őt…