Futóbolondok, önjelölt megmondóemberek és pillanatnyi törpemessisások mindig is voltak az élet minden területén. Ez ugye önmagában nem olyan nagy nóvum. Miért éppen az aktuálpolitika, illetve annak a farvize, vagy fertálya lenne ez alól kivétel? Nem az. A rendszerváltás óta a magyar társadalom és a nyilvánosság amúgy is szeret csámcsogni bizonyos „politikai performenszeken”, amelyek egyfajta minőséget nélkülöző, tényleges politikai tér és erő nélkül lezajló szimbolikus politikai akciók leginkább. Olyan pillanatnyi futóbolond emberekre gondoljunk itt most, amilyen Szabó Albert vagy Bácsfi Diána volt, akik nemcsak hiteltelenné válnak egy idő után, hanem önmagukkal is meghasonlanak. Tipikus az is, hogy az identitásdeficittel rendelkező, jobboldali tartalmakkal manipuláló emberek azok, akik előszeretettel merülnek el ebben a magamutogató hajcihőben. Nyilván ez nem véletlen, de igazából nagy jelentősége a témánk tekintetében nincs.
Írta: Pánczél Hegedűs János.
A legújabb fejlemény az, hogy nem nyilasnak, vagy nácinak vagy egyszerűen csak valami szittya-őrültmagyarnak kell lenni, ahhoz, hogy a témára éhes médiába kerüljünk, hanem most már a királyság kikiáltójának, vagy még inkább egyszerűen csak magyar királynak. Ilyen I. Őrült Levente, aki jobbközép regionális politikai oldalvízen volt korábban, de most királyi udvara van – online. Van demokratikus (!) párt is, ami a királyságért száll síkra, mert az olyan jó és klassz dolog, érdekesen kenetteljes „ezoterikus” vezérrel, Gyulai Csaba Sándorral. Most meg éppen „Árpádházi” (!) Daka József őrültsége a téma, aki bejelentette a magyar trónra az igényét, mert az még nem volt, és néhány magyar bulvár lapban történt debütálása után, mivel „mozgolódnak a Habsburgok” (hol, hol?!), most előlépett, hoogy ő lenne a magyar király. Igen, egy köztársaságban trónigénnyel (!) lép fel, és I. Józsefként (Hol van az igazi első és a második? Ők eleve trónbitorlók voltak? Ejnye.), mindenki jól olvassa, mert egyszer őt megérintették a Szent Koronával a feje körül. Józsi bácsit nem tudjuk még, hogy mi érintette meg a múltban, de ez nagyon.
A médiát meg ne hibáztassa senki sem, nem érdemes, annak csak tartalom kellett. Fekete Pákó biztosan szabadságra ment, Kiszel Tünde szemöldöke nem sikkes már, és Liptai Claudia is éppen most nem szőtte össze a levet még senkivel sem. Mit lehet ilyenkor tenni? Keresni kell valami hasonlót. Itt van egy őrült, szépen kivesézzük, kipellengérezzük, aztán le van tudva a napi karakterszám, mehetünk sörözni.
Röhögjük egy jót akkor most mi is, akik a királyságot valóságos alternatívának gondoljuk? Borzadjunk el és engedjünk az ökölbe szorult kezünk csábításának? Akár, de nem feltétlenül.
Daka patológiája is mutatja, hogy a „királyság” tematika lehet egyszerű politikai deviancia és öncélúság is most, pontosan azért mert marginális jelenleg még. (Bődületesen pontatlan és légből kapott kijelentéseinek a tényszerű történelmi cáfolata itt olvasható.) Nincsen olyan támasz, ami alapján komolyan lehetne venni. Egy évezred politikai hagyománya és gyakorlata, a magyar nemzet életformája arra jó csak, hogy a internetes portálok bulvárrovatában csámcsogjanak ráérős kommentelők? Azért mégse.
Daka esetében kisebbfajta egoizmus, paranoia és individuális önkielégítés is ez a kéretlen közszereplés, amiben persze önmagáról állít ki bizonyítványt, önmagáért beszél, de e mellett azért a jelenleg behálózott világunkban I. Őrült Leventék mellé állítva azt is mondhatja olyanoknak akik csak belebotlanak a királyság tematikába; ezzel a királyság-hülyeséggel csak futóbolondok foglalkoznak. Ezért fontos legyalulni olyanokat, akik a szájukra veszik azt, amihez semmi közük sincsen. Soha nem is volt persze, de hogy ne is legyen, arról nekünk kell tenni majd.
De addig – és úgy egyébként is – ilyen dolgokkal túl sokat foglalkozni nem érdemes. Akkor inkább már jöjjenek Liptai Claudia aktuális szerelmi afférjai.