„…Személyem holnap inkább a kétségbeesés, semmint az orvosolhatás reménykedése küldi a csatába… Tizenkét méltósága vesztett főpap (számítván a prépostokat is) van kíséretünkben, akik most eljöttek, hogy együtt haljanak meg velünk, hogy – úgy, ahogy társaink lesznek a vértanúságban – vezetőink legyenek üdvösségünk felé is, jó halálunk (nuestro buen morir) fejében.”
„Lévén pedig ez az írás az utolsó bötü, amit még Felségednek írhatok, azt terveztem, hogy számot adhatok benne e török ellenségünk túlságos erejéről, hanem útjába áll e szándéknak a holnapi nap, amire várakozunk, s meg nem tűri a mai, amit ebben a nyomorúságban töltünk. De egy dologra még felhívom azért Felséged figyelmét: Ha nem sietsz a segítségére annak, ami most majd (sc. a csata: Magyarország romlása után) még megmarad, úgy (végtére) semmi sem fog fennmaradni a Római Városból, amit el ne ragadna ez a vérengző farkas, mert bizonyosra mondom: ha holnap, a mi halálunk árán, győzelmet arat, seregeit Olaszország telt zsákjaira reményli majd uszíthatni, fegyveres hadát Velence meg Szicília szigeteire. Ha hiszünk is abban, hogy Urunk, az Isten föl fogja tartóztatni lépéseit, s meg fogja zavarni kártékony terveiben, mégis csupán akkor, ha Tefölséged is megkísérel ellenállani annak, amire (különben) ember aligha elégséges. Hivatkozással a levélre, amit a mi nagyon tisztelendő infánsunk (Ferdinánd) követének küldöttünk, már nem könyörgök tovább ezért a lélekért, amely ebből a mi testünkből kiszállni törekszik, s éltükért azoknak, akik ebben a veszedelemben leledzenek. Növelje a mi Urunk Fölséged állását a hitetlenek fölötti győzelemmel.
A mohácsi táborból, 1526. augusztus 27-én, V. Károly német-római császárnak”
[BRODARICS ISTVÁN: IGAZ LEÍRÁS A MAGYAROKNAK A TÖRÖKÖKKEL MOHÁCSNÁL VÍVOTT CSATÁJÁRÓL.Gondolkodó magyarok.2003. ]