Az alábbiakban Molnár Kálmán professzor úr egyik híres munkájából idézünk, amely jogfolytonosság helyreállításának szükségességéről és a népszuverenitás magyar gyökértelenségéről szól. A magyar jogfolytonosságot 1946-ban – a köztársaság kikiáltásával – megszakították, s azt a mai napig, tehát 1989-ben sem, állították vissza itthon. Molnár professzor itteni kivonatát azért is ajánljuk ezért, mert tisztán látszik belőle, hogy egy másik perspektívából szemlélve a népszuverenitásnak van alternatívája most is Magyarországon, az apostoli királyságunk, a Szent Korona-tan és a történelmi alkotmányunk helyreállításával. Molnár Kálmán legitimista-monarchista volt, de sajnos 1946 után nem egyértelműen viselkedett a köztársasággal szemben, igyekezett felfedezni bizonyos „átmenthetőség” lehetőségét az új államformában, teljesen reménytelenül. 1944-es Ideiglenes Nemzetgyűlésben vállalt szerepe nem lehet egyértelműen negatív, hiszen a monarchisták közül többen (így pl. Mindszenty József is) _inkább_ ide fordult, mint a nyilasokhoz (akik egyébként őt is, Molnárt is internálták, pribékjeik súlyosan megverték az idős professzort), a jogfolytonosság fenntartásával együtt természetesen.
1946 után azonban Molnár „elemezte a törvényhozó hatalom jogi helyzetét, valamint a végrehajtó hatalom élén álló köztársasági elnök, a kormány és néhány egyéb közjogi intézmény sajátosságait”. Ezt azért érezzük különösen visszásnak, mert Molnár az 1920-as kormányzói hatalmat és a nemzetgyűlést nem tekintette minden ízében „legitimnek”, pedig az sokkal inkább az volt, sőt, amennyiben csak ténylegesen „ideiglenes” lett volna és a királyt visszahozza, vagy engedi visszatérni, minden ízében az is lett volna, mint az 1946-ban bekövetkezett változás. Arról nem beszélve, hogy ezt a Nemzetgyűlést Boldog Károly király is elfogadta, e mellett pedig a professzor által is szorgalmazott „nemzetfelség” elve alapján állította helyre a jogfolytonosságot, elvetve a népfelségét – ezért ebben semmiképpen sem érthetünk vele egyet.
Akárhogyan is, biztosan és sokkal „legitimebb” volt a gubernátorság, mint a mindenfajta (néptől származó) felhatalmazás nélkül kimondott köztársaság, amely elvetette a történelmi alkotmányunkat is, Szent Korona-tanostul és mindezt megszálló csapatokkal nyomatékosította a magyar népben. Korábban a magatartása követhetőbb volt tehát Molnár professzornak, illendő azonban erről a nagy formátumú tudósról néhány szót még ejteni, aki egyébként 1932-ben Habsburg-Lotaringiai Ottó herceget belgiumi rezidenciáján a magyar közjogra tanította, extra intenzíven két hónapon keresztül. (Ottó erről évekkel később, amikor a Pécsi Egyetem díszdoktorává avatták, a beszédében többször is megemlékezett.). A jogfolytonosság egyik legtisztább definíciója is a mai napig tőle származik; „jogfolytonosság azt jelenti, hogy a jogszabályok alkotása, változtatása vagy eltörlése csupán az Alkotmány értelmében arra hivatott tényezők által eszközölhető” (…) „a magyar alkotmány addig jogszerűen meg nem változtatott alaptételei szerint a magyar állam szuverén szerve a koronás királyból, a főrendi házból és a képviselőházból álló, a Szent Korona egész testét reprezentáló törvényhozás”.
Életútjáról is illik néhány szóval megemlékezni még. Atyja Marcsamagyari Molnár Imre a nagyváradi Jogakadémia ny. r. tanára volt, anyja Horváth Anna pedig a „Harasztkereki” előnevet viselte. Középiskoláit a nagyváradi Premontrei Főgimnáziumban, egyetemi tanulmányait a Budapesti Egyetemen végezte, ahol 1903-ban jogtudományi, 1904-ben pedig államtudományi doktori oklevelet szerzett. Jogi tanulmányait az 1904-05. tanévben egy féléven át a berlini, egy féléven át a heidelbergi, majd az 1905-06. tanévben két féléven át a párizsi egyetem folytatta. 1907 január 20-án nevezték ki az Egri Jogakadémia Magyar közjog, Politika és Nemzetközi jog Tanszékére, ahonnét 1920 július 1-én – mivel nem kívánta az akkori illegitimnek tartott közjogi intézményeket oktatni – saját kérésére az Egyházjogi és Jogtörténeti Tanszékre került. 1927-ben a Szent István Akadémia rendes tagjává, 1942-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Székfoglaló előadását 1944 márciusában tartotta „A magyar király törvénykihirdetési joga történeti kialakulásában” címmel. 1949-ben megfosztották akadémiai tagságától. 1925-től 1946-ig állt a pécsi M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Kara Közjogi Tanszékének élén. Elmúlt már 40 éves amikor az Egri Érseki Jogakadémia Egyházjogi és Jogtörténeti Tanszékéről Pécsre került, ahol rendkívül sokrétű és intenzív oktató munkásságot fejtett ki. Ezt a jogtalan és méltánytalan döntést a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlése 1989-ben semmissé nyilvánította és Molnár Kálmán akadémiai tagságát visszaállította.
,,Tisztában kell lennünk azzal, hogy a népfelség elvének s a népszuverenitás tanának nincs gyökere a magyar alkotmányjogban. Hogy a magyar állam szuverenitásának hordozója nem a nép, nem a tömeg, hanem az állami létre szervezett nép, vagyis a nép a maga közhatalmi szervezetében. Egyszóval: a nemzet. A szuverenitás nem a népé, hanem a nemzeté. Azé a nemzeté, amelyet a Szent Korona jelképez és képvisel: amely Szent Koronában az államélet két főtényezőjének: a királynak és az államtagoknak közjogai olvadnak össze felbonthatatlan egységgé. Át kell éreznünk azt, hogy a szuverén jogkört a két főtényező közül egyik se ragadhatja magához ősi alkotmányos jogrendünk szellemének megtagadása nélkül. És ha évszázadoknak szenvedésekben gazdag felemelő küzdelmei meg tudták akadályozni azt, hogy a Szent Koronában megtestesült nemzetszuverenitás ne alakuljon át a Szent Korona tagjainak jogát kijátszó fejedelmi szuverenitássá, akkor meg kell találnunk a módját annak is, hogy a Szent Korona szuverenitását ne engedjük a Szent Korona fejének törvényes jogát kijátszó népszuverenitássá átvedleni. A múlttal való kapcsolatot csak úgy állíthatjuk vissza, a jogfolytonosság elszakított fonalát csak úgy kapcsolhatjuk össze, ha távol tartjuk magunktól a magyar államfelfogástól merőben idegen népszuverenitásnak forradalmi eszmekörben született és forradalmi mentalitásból táplálkozó elméletét, s újra felemelkedünk a szent korona tanának, vagyis a nemzetszuverenitásnak arra a magyar horizontjára, amelyről őseink ezer éven át az állami szervezet alapvető kérdéseit áttekintették és megítélték, s amelynek alapján hazánk ezeréves fennállását annyi balszerencse között s oly sok viszály dacára biztosították.”
(Molnár Kálmán: A jogfolytonosság helyreállításának jogelvi szükségessége és lehetősége. 1930. Pécs. 41–42. old)
(Regnum!)