Igazából nem tudjuk biztosan, de mindenesetre a sok komolyabb téma után jólesik egy kis „monarchista bulvár” is. Tény az, hogy a legnépszerűbb webrádió – toronymagasan a többi nevező előtt – a Szent Korona Rádió lett egy nemrég lezárult szavazáson, amelyen dobott egy hátast az átlag balliberális média, a jobbosok meg nem annyira figyeltek. Tény az is, hogy Turner Gábor a rádió alapító-elnöke így fogalmazott egy – a munkatársaknak kötelező érvénnyel kiadott – dokumentumban, amely a szellemi irányvonalát jelölte ki a médiumon belül; „A Szentkorona-tanból sok minden következik: A demokrácia jelenlegi formájának elvetése. A pártokrácia teljes elvetése. A sovinizmus elvetése (pl. lesz még Bukarest magyar falu, vagy dögöljön meg minden román), helyette az egészséges nacionalizmus szükségessége. A liberalizmus teljes elvetése. Az államforma tekintetében csak a királyság elismerése, felkent királlyal (A Szent Korona és az azzal felkent uralkodó elválaszthatatlan, királynélküli királyságot csak átmenetileg tudunk elképzelni.). Uralkodóinkat két szempont szerint vizsgálhatjuk: jogi és alanyi. Amely királyunk legitim volt (hogy mitől legitim egy uralkodó, azt most nem tárgyaljuk itt), azt csak alanyi jogon vizsgálhatjuk, az, az egyes cselekedeteit, uralkodásának hatásait. Amely királyunk nem volt legitim, azt jogi alapon is elítélhetjük és nem is szükséges alanyi jogon vizsgálni. (…) Ezen kis értekezés kereteibe nem fér bele természetesen a királyság, államforma és az alkotmány kérdésének teljes tisztázása – hiszen több ezer oldalt lehetne a témával megtölteni. Tudjuk, hogy királyságról beszélni manapság nem a legnépszerűbb, jó esetben csak bolondnak nézik az embert. Tudjuk, hogy ez egy „álom” jelenleg, de nem az számít, hogy mennyire megvalósítható, vagy nem, hanem, hogy mi az igazság. A média átértékelte az eredeti, valódi értékeket, mi vissza szeretnénk állítani a dolgokat, fogalmakat eredeti jelentésükben.”.
Tudom, hogy sokan vannak, akik az SZKR bejegyzéseinek egy részét jogosan bírálják közülünk (ezzel kapcsolatosan én magam is sokszor tettem észrevételeket, amelyek értő fülekre találtak szerencsésen a rádión belül), de ha a fenti irányvonal a gyakorlatban _ténylegesen_ érvényesülni tud, akkor azért az meglehetősen reményteli azt gondolom, tekintettel a többezres napi oldalletöltésekre és a hallgatók nem csekély számára. Reménykedjünk tehát és addig is gratulálunk Turner úrnak és csapatának!
(Regnum!)