Írta: Barcsa Gábor
Az igazi Vitézi Rend soha nem tért vissza Magyarországra, ezt nem árt leszögezni, ám sok egyesület, alapítvány és egyéb formákban próbálkoznak egyesek a köztársasági mátrixban, sőt nonszensz módon kiszolgálni azt. Nagyon jó példa erre a Vitézi Rend legutóbbi, Echo TV-s szereplése.
Professzor Doktor Várhelyi András, a Vitézi Rend elnök-főkapitánya nyilatkozott az EchoTV-ben annak kapcsán, hogy ők is testületileg kiálltak a Magyar Hírlap mellett. A beszélgetés elején egy jó nagyot nyal az EchoTV-nek, ugyanis a főkapitány úr kijelenti, hogy egyetlen nemzeti tv Magyarországon az EchoTV. Nyilván nem tudja Várhelyi úr, hogy a valódi nemzeti erők (Jobbik, HVIM stb.) szinte ki vannak tiltva és perifériára vannak szorítva az EchoTV-ben is.
Várhelyi András kifejti, hogy a Vitézi Rend az egy országos, 2400 fős, katonai, hagyományőrző szervezet, amiből 370-en vannak Magyarországon, és most azt a parancsot adta ki a főkapitány úr, hogy legalább 30000 példányszámú előfizetést kell produkálnia a Rendnek a Magyar Hírlapnál.Tetszik érteni? Egy Vitézi Rend főfoglalkozása ez. De mondd ám meredekebbet is ez a jókedélyű úriember, aki azt hiszi, hogy ezzel óriási tettet hajt végre: a Vitézi Rend vállalkozói tagozata (???) csak és kizárólag a Magyar Hírlapban reklámozzon.
Miután ezzel kellőképpen benyalta magát az EchoTV-nél, előállt ám’ politikai nézeteivel is. Először hazánkról állított fel egy diagnózist, miszerint Hazánk egyetlen baja Gyurcsány Ferenc, még a miniszterek sem számítanak, csak Gyurcsány Ferenc. Szerinte Ferinek vége. Elővette a demagóg kártyát is, miszerint itt véget ér a sajtószabadsága.
Ám az ember azt hinné, hogy a Vitézi Rend az a Magyar Királyság egyik intézménye, vitéz nagybányai Horthy Miklós egyik legkedvesebb testülete és nem a teljesen 89-es, köztársasági alapokon álló Fidesz szócsöve. De csak hinné, ugyanis Várhelyi András szerint a megoldás az előrehozott választás, a miniszterelnök Orbán Viktor, miniszterelnök-helyettes, gazdasági csúcs Széles Gábor, a köztársasági elnök: Boross Péter. Horthy Miklós leköpné ezt a Vitézi Rendet ezért, nem beszélve egy teljesen monarchista szemléletű emberről.
Még szerencse, hogy tudjuk, hogy nem ez az igazi Vitézi Rend, de tudja-e ezt a több százezer ekhótévés néző is? Ki fogja nekik elmondani, ha nem egy Vitézi Rend, hogy ez a köztársaság halott és nem elég egy kormányváltás. Köszönjük Várhelyi András, meg se tetszett volna szólalni.
Egyébként a köztársaságot el kell pusztítani!
(Lex Sacra – Szent Korona Rádió)
P.S.: Természetesen Várhelyi úr az egyik kamu „Vitézi Rend”-nek a „Főkapitánya”, melyből számos van, és mely gittegyleteknek semmi köze nincsen a Habsburg-Lotaringiai dinasztia nádori ágának feje, vitéz József Árpád m. kir. herceg által vezetett egyedül legitim és jogfolytonos Vitézi Rendhez.
(Regnum!)