Megjelent: Pesti Hírlap
Digitális közzététel (korabeli helyesírással): Lex Sacra – Szent Korona Rádió, az Úrnak 2009. esztendejében
Eredeti cím: Ferenc József koronázása 1867 Junius 8-án
Irta: Marczali Henrik
Ahol királyság volt, nem hiányzott a korona, a koronázás sem. Sok országban már csak fényes, ünnepélyes szertartás; nálunk megmaradt a király és a nemzet közti viszony törvényes megállapitásának.
A latinban corona csak koszorút jelentett. Mai napig is az orosz csak úgy vjenecnek nevezi a menyasszonyi koszorút, mint a cári koronát. A keleti nagy uralkodók fönséges tiarának, diadémnak nevezték.
A középkor első századaiban nálunk is elsősorban egyházi volt a koronázás. Nagyünnepeken a király meg szokott jelenni udvarával valamely székesegyházban, koronával a fején, és ott fogadta a hódolatot, akkor is, ha már meg volt koronázva. Csak akkor vált a koronázás közjogilag is fontossá, mikor már jogokkal felruházott rendek állottak szemben a királlyal. II. András a koronázásnál esküt tett az egyház és koronája jogainak megőrzésére. (1205.) III. Andrástól a magyarok, hódolatuk előtt, már megkövetelték a koronázás esküt. (1290.) Fogadnia kellett, hogy őrzője lesz a békének és igazságnak, engedelmes hive az egyháznak, gyűlölője a rablóknak és pusztitóknak, védője az árváknak és özvegyeknek, itéletében törvényes és méltányos, a Boldogasszony Csonka-Magyarországa elszakitott részeinek visszaszerzője. Ez a hét pont alapja a korábbi eskünek és hitlevélnek.
Róbert Károly esküje sokkal bővebb, de lényegében ugyanazt tartalmazza. Nevezetes és ugy hiszem, egyedül álló benne az a cikkely, mely szerint fogadnia kellett ő felségének, hogy csak törvényes házasságban él és azzal megelégszik (1309 jun. 15.). De csak idegen uralkodók alatt vált a koronázás azzá, minek azóta megmaradt: egyrészt az uralkodói hatalom, másrészt a nemzeti jogok ünnepélyes elismerése, a királynak és népének az egyház által megáldott, a vallás malasztjával megszentelt egyesitése.
I.Ulászló király koronázásának bő leirását birjuk egykoru hiteles irótól (1440). Régi szokás szerint Fejérvárott megy végbe a koronázás. Az isteni tiszteletet a primás celebrálja és a király, az országnagyoktól körülvéve, az oltár elé áll. A kanonok átöltöztetik a királyt, a primás imát mond, jobb kezét a király feje fölött tartva és Isten oltalmába ajánlja a fejedelmet és birodalmát. Aztán kezét hátát szentelt olajjal fölkeni és ráadatja a szentelt öltönyt. Először a keresztet adja át neki, az apostoli legátusság jelvényét, mely megadja a királynak a püspökök kinevezésének jogát, majd sorban a birodalmi jelvényeket: jogart, almát, zászlót, mindegyiknek jelentőségét megmagyarázza. Végre előhozatja a törvénykönyvet és kivánja, hogy a király tegyen reájuk esküt. Miután ezt megtette, megkoronázzák. Következik a lovaggá ütés, annak jeléül, hogy a birodalom sorsa a fegyvertől és katonai fegyelemtől függ. Onnét teljes díszben a templomba megy, ítéletet mond, mert a fegyver mellett az igazságszolgáltatás a legfőbb támasza. Végre lóra ül és a városon kívül magas toronyra megy és onnét teszi a kardvágást a világ négy tája felé. Ez a koronázás más szempontból is fontos. A korona nem volt Fejérvárott: az ellenkirály pártja ellopatta Visegrádból. Erre az országgyülés a Szt. István homlokát ékesitő koronát rendelte a koronázás céljára. „Mert a korona erejét és érvényét a nemzet hozzájárulása adja meg.” Igazi forradalmi határozat.
Igen fontos és sokat vitatott kérdés, mikor kezdődött az állam világi képviselőjének, a nádornak a részesedése a koronázásban, a primásé, az egyház képviselője mellett. I. Ferdinánd koronázásakor, hol szertartást annál szigorubban megörizték, mivel ellenkirály is volt, „a nyitrai püspök (primás nem volt) az oltárról levéve a koronát, több magyar urral együtt tette azt a király fejére (1527 nov. 3.). Később Ferdinánad fiának, Miksának, mint ifjabb királynak koronázásakor vita támadt efelől. Nádasdy Tamás nádor ezt a jogot a maga részére követelte, mert mindig ugy hallotta, hogy a nádorok koronázták a királyt és Ferdinándot is Báthory nádor koronázta. A kérdés eldöntetlen maradt, mert a nádor közben meghalt (1563.). Mikor ismét választanak és koronáznak király: II. Mátyást, 1608-ban, a primással együtt kálvinista nádor, Illésházy Zoltán koronáz. Azóta együtt koronáz a nádor és a primás.
Egyébként a szertartás lényegesen nem változott. A koronázás – egy-két kivétellel – 1563-tól 1830-ig Pozsonyban ment vége, mi a hagyomány állandósitását biztositotta. Az örökös királyság megállapitásáig (1687) a király fölemelt hangon háromszor kérdezte a jelenlevőket, koronáztatni akarják-e a a fejedelmet. A válasz az volt: akarjuk, éljen a király. Ez a kérdés 1712 óta elmaradt. Több mint 800 éven át koronáztak magyar királyt, csak II. József volt kalapos király és Ferenc József uralkodott 18 éven át koronázatlan. Nem közönséges nehézségek tolultak 1867-ben is a fejedelem és a nemzet frigyének megkötése elé. Ott volt 1849-nek véres emléke, ott a Bach-korszaknak nyilt, Schmerlingnek álcázott abszolutizmusa. Az 1861-iki kisérlet, mikor Deák Ferenc kész volt fátyolt boritani a multra, provizoriummal végződött. Annyi jogos keserűség és harag halmozódott fel, hogy az öröklött hüségnek és hódolatnak kincse veszendőbe ment. Sok szomoru tapasztalat azonban meggyőzte Ferenc Józsefet arról, hogy Magyarország aktiv vagy passziv rezisztenciája mindig megbénithatja a nagyhatalom politikáját és veszélybe döntheti a dinasztiát is. Különösen akkor, mikor szövetséges nélkül áll és el kell készülnie a német hegemonia nagy kérdésének fegyveres megoldására. Másrészt az emigráció nagy terve, a dunai konfederáció sem birta kielégiteni a magyar aspirációkat. Ha nem is a császár, hanem Erzsébet királyné, ki Andrássynak azt mondta: „Ha Olaszországban rosszul megy férjem dolga, az fáj nekem, de ha Magyarországon, belehalok” bájának és őszinte rokonszenvének varázsával megvette szivét a kurucnak is. A felelős minisztériumot 1867 febr. 17-én kinevezték, az uniót Erdéllyel megujitották és május 28-án az országgyülés megszavazta Deák Ferenc nagy alkotását, a kiegyezést, majd a többi szükséges törvényt.
E törvényekhez tartozott a nádorságról szóló is (1867. VI.). Eszerint, mivel őfelsége személyesen gyakorolja a hatalmat magyar kormánya utján, „mindaddig, míg a nádori méltóság hatásköre a felelős kormányzat elveivel megegyezőleg törvény által szabályozva nem lesz, a nádorválasztás elhalasztatik.” Ki koronázzon a primással együtt? Az országgyüles Deák Ferencet óhajtotta volna, de az öreg ur kitért e megtiszteltetés elől is. Igy az országgyülés gróf Andrássy Gyula miniszterelnököt válaszotta meg. Az uralkodó e választást nagy örömmel fogadta.
A koronázás elé tornyosuló akadályok elhárultak. Gyorsan elkészült a koronázási hitlevél, mely megállapitja Magyarország törvényes függetlenségét és a királyi esküt, mely az előbbiektől nem eltérő.
Az egész ország részt vesz abban a páratlan látványban, melyet egy magyar király koronázása nyújt. Minden megye és város küld előkelő deputációt, mindegyik küld valamily történeti nevezetességü helyéről földet a koronázási dombhoz. Eljönnek a főhercegek, eljő minden európai állam diplomáciai képviselője. De eljő sok külföldi is: már csak azért is, hogy püspököket láthasson lóháton.
Junius 8-án volt a nagy nap, melyre milliók vártak örömmel, meghatottsággal. Mennyi hű, mennyi dicső emlék füződött a koronázási jelvényekhez. Ott volt a szent korona; viszontagságai mintegy visszatükröztetik hazánk egész történetének menetét, ott a Szent Istvánnak tulajdonitott, de mindenesetre ősrégi palást, a hatalmat jelölő jogar, a birodalmi alma, mely azonban sokkal régibb a XVI. századnál. Büszkén lobogtak a hajdani nagyság emlékei: a magyar mellett még kilenc kapcsolat vagy hübéres állam lobogói.
Mátyás templomában ment végbe a koronázás ünnepe. A koronázás előtt a kalocsai érsek igy szól a primáshoz: „Főtisztelendő Urunk, a katholikus egyház óhaja, hogy a jelenlevő fejedelmet a magyar királyi méltóságra emeljük.” Erre a primás kérdezi: „Hiszitek-e, hogy méltó és hasznos felemeltetése?” Az érsek válaszol: „Tudjuk, és hisszük, hogy méltó és hasznos Isten egyházának és a birodalom kormányzásának.” Erre következett a koronának az oltárról levétele és az uralkodó fejére tétele Simor János biboros hercegprimas és gróf Andrássy Gyula által. Szembetünő, az, hogy a mostani formulákban is észrevehetőek a választó királyság csökevényei.
A király koronázása után következett a királynéé. A király felkelt trónjáról és a királynői koronát átadja a primásnak. A királyné fejére, ősi hagyomány szerint, még első királynénk emlékére, a veszprémi püspök teszi a koronát, a primás a szent koronával csak jobb vállát érinti. A koronázás után következik 25 előkelő ifjunak lovaggá ütése. Ezek az aranysarkantyus vitézek.
A templomba menetkor a király előtt hajdan a nádor vitte a koronát, most Andrássy miniszterelnök. Az országbiró viszi a jogart, Horvátország bánja a birodalmi almát, a pohárnokmester a kardot, egy főpap az apostoli keresztet, a tárnokmester (pénzügyminiszter) és a főkamarás egy-egy kisebb keresztet. Az ünnepi lakománál a zászlósurak és az asztalnokok vitték a tálakat a királyi asztalhoz.
Már régebben elmaradt a királyi törvénylátás! De a ceremoniale többi részét, az esküt a plébánia előtt (most Eskü-tér), és a kardvágást a világ négy tájára, először Kelet felé, az e célra felhányt dombon, a Lánchid pesti oldalán – azóta elhordták – most is minden izében megtartották.
A gyönyörű ünnep teljesen sikerült. Kiegészitette azt még az ünnepi lakoma a Vigadóban, jun. 9-én és Buda és Pest városok ajándékainak átadása. A szokásos koronázási tiszteletdijat, 50-50.000 aranyat, kegyesen fogadta a király és a királyné és a 48-as honvédeknek ajánlotta fel. Valósággal helyreállították az Aranybulla eltörült záradékát, visszaállitották a törvényes ellenállás jogát. Nem maradt el a szép ünnep sem, ökörsütéssel és egyéb falusi mulatságokkal. A koronázási menet alatt Pesten, ősi szokás szerint, a tárnokmester, most tehát Lónyay pénzügyminiszter szórt arany és ezüst érméket a néptömeg közé, melynek viaskodása a szép és fényes pénzért szintén sok mulatságot okozott.
Ugy beszélték, hogy a menet alatt a Lánchidnál attentatumtól tartottak. Ez nem bizonyitható. Ellenben egy más incidens akadt, mely a királyt nagyon izgatta. Lova a Lánchidon megbokrosodott. Jó lovas létére is csak nagy bajjal tudta fékezni a fehér lovat, ugyhogy egyik kezével a koronát fogta. Mert minő rossz auspicium lett volna, ha fejéről leesik a korona. Mire Pestre értek a mén lecsendesedett. Ekkor haragosan odaszólott főlovászmesterének, a hajdan mindenható gróf Günnenek: Von allen Herren bin ich am schlechtesten beritten! (Az urak közül alám adták a legrosszabb lovat.) Ezeket Vértessy Sándor, akkor királyi herold, később a Kuria elnöke, volt szives közölni velem.
Ezek a nagy ünnep külsőségei. Csupa symbolum. A lényege egészen más: sokkal fontosabb. Mikor a király fejére tették a koronát, aztán a királynét koronázták meg, zugó háromszoros éljen töltötte be a templom tágas terét. Majd áhitatos csend támadt, mintha Grál minisztériuma szállott volna alá. Hány volt köztük , ki sok évet töltött számüzésben, hány ki börtönben sinylődött! A formák hatása alatt találkoztak a lelkek.
Bocser István egykoru, nagyértékű történetében ugy emlékezik meg a koronázásról: ”Háromszáznegyven éve, hogy a nemzet és dinasztiája közt kisebb-nagyobb viszályok állottak; eset még soha nem volt, hogy királyt az összes nép koronázott s fejedelmi esküt az ország szívében, Pesten hallott volna. Lehet-e hát csodálni, ha a nemzet örege-apraja, midőn Ferenc József és Erzsébet megkoronáztattak, midőn a királyi pár, a fénytől ragyogó lovagok, főpapok, bandériumok, idegenek és átláhatatlan tömeg kiséretében Budáról Pestre átvonult, midőn itt a koronás király magyarul az esküt elmondta és a megyék földéből összehordott királydombon a szokásos kardvágást az ég 4 tája felé megtette s midőn másnap, pünkösd napján, minden elitéltnek teljes kegyelmet adott és a koronázási ajándékot, 100.000 aranyat, a volt honvédek árvái, özvegyei, rokkantja segélyére ajánlotta fel, országszerte oly viharos örömzaj riadt fel, minőt 1848 óta nem hallott magyar fül.”
(Regnum!)