Az utolsó magyar hercegprímásra, halálának 34. évfordulóján (1975. május 6-án, Bécsben hunyt el), egy kicsit stílusidegen módon, egy olyan ember gondolataival emlékezünk meg, aki nem kedvelte őt. Bibó István, aki életében egyszer, mindössze fél órára találkozott vele, meglehet vészterhes időkben 1956. november 4-én, de egész életútját pontosan végigkövette, tisztán látta, hogy a hercegprímásnak, az ország első zászlósurának, határozott és világos, a királyság alapján álló közjogi-politikai krédója van. Ő a kevesekhez tartozott akkor is, republikánus demokrataként tisztán kihallotta a kódolt közjogi igényeket az 1956-os híres beszédéből is főpapnak. Ennél fontosabb azonban, hogy Tiszteletreméltó Mindszenty Józsefre mi magyar monarchisták úgy emlékezzünk, hogy tudjuk a főpap volt az, aki közjogi tisztjére hivatkozva vétót emelt az 1946-os I. Magyar Köztársaságra, és tiltakozott az ezeréves Magyar Királyság eltörlése miatt, Slachta Margit mellett a leghatározottabban. Bibó ezért így foglalja össze 1977-ben Mindszentyvel kapcsolatos álláspontját:
„Mindszenty gondolatai mögött nem az egyházi nagybirtok volt, hanem a legitimizmus.
Ez volt az ő centrális elképzelése, és ebben semmiféle kompromisszum nem fért bele, nem, hogy egy, a kommunistákat is magába foglaló népfront. Ő nemcsak királyt akart koronázni Magyarországon, hanem addig is, mint Magyarország első zászlósura, kvalifikáltnak érezte magát, a közbenső időben az államfői szerepre.”
(Regnum!)