A legitimizmus és a szabad királyválasztó fogalmat pontatlanul használjuk, amikor a királykérdésről beszélünk, állapítja meg Vargyai Gyula. Lényegét tekintve Vargyai elfogadja Molnár Kálmán álláspontját. „ A jogfolytonosság azt jelenti, hogy jogszabályok alkotása, változtatása vagy eltörlése csupán az alkotmány értelmében arra hivatott tényezők által eszközölhető.” (1). Vargyai szerint a két fogalom pontatlan és látens módon jelentkezett az ellenforradalmi államban. A két álláspont szerint alapvetően a királykérdés problematikájának van egy bel-és egy külpolitikai vonatkozása. A külpolitikai tényezők a királykérdést illetően meghatározó jelleggel bírnak, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a nemzetközi viszonyrendszert követően, belpolitikai téren is alakot nyert a királykérdés.
Írta: Szabó Gábor.
A két fogalomnak a meghatározása nagy vállalkozás. Az 1920-as és a harmincas évek ilyen szempontból érdekes változatosságot mutat, mert a legitimisták és a szabad királyválasztók mellett a magyar közjogászok is mindig újraértelmezték a két fogalmat. A két világháború közötti Magyarországon a királykérdés nagymértékben meghatározta az ország geopolitikai elhelyezkedését a világtérképén. „Ezek a külpolitikai tényezők az Anschluss probléma körül csoportosultak, s elsősorban francia részről Németország terjeszkedésének megakadályozása céljából számolt a Habsburgok eventuális restaurációjával, de a Machtergreifung, majd az Anschluss után is próbálkozott a nyugati diplomácia egy Németországgal opponálni képes Habsburg vezette közép-európai államalakulat létrehozásával.” (2).
A nyugati államok ezt a szerepet szánták az országnak. Egy védőbástya, amely elválasztja Nyugat-Európát a szovjet birodalomtól. Egy erősebb Habsburg birodalom gátat tudott volna vetni a szovjet terjeszkedésnek. Ilyen feszült külpolitikai tényezők mellett királyt választani, igen nagy vállalkozást hordozott magában. A 1930-as évek királyválasztásának közjogi vitáinak csak egy részét tárta fel a historiográfia történetírás. Vargyai a marxista historiográfiai történetírással ment szembe, amikor megírta a legitimisták és a szabad királyválasztók között zajló álláspontok ütköztetésének elemző munkáját. Vargyai Gyula objektív hangvételű historiográfiai tanulmánya a legitimizmusról olyan hiányt csökkentett, ami mind máig jelen van a magyar történetírásban. A királykérdés gondolati rendszeréről szóló tanulmány ma is remekül felhasználható.
Vargyai hiánypótló munkáját a politikatudomány elfelejtette. Pedig Vargyai tanulmánya közelebb hozza a legitimizmus közjogi viták megértését. Több mint harminc magyar közjogász elméletét és álláspontját vizsgálta meg. Számos, az ellenforradalomról, szóló könyv és cikk került napvilágra a Kádár-rendszerben. Általában ezek Horthy-ellenes felhangot ütnek meg. Vargyai előremutató tanulmánya azonban eltér a megszokott irányvonaltól. Olyan témához nyúlt, amely egyáltalán nem számított üdvözítendő dolognak, hogy kutassák. 1960-as évek nem a legitimizmus politikai eszmetörténetének kutatásáról szólt, ha valahogy, inkább egyfajta tabuként volt jelen a történészek körében.
„A legitimista és szabad királyválasztó nézetek kifejtésében elvileg elválik egymástól két szakasz: a nézetek első megjelenésű közlései, ezeknek a viták során való továbbépítése. Gyakorlatilag ez persze eléggé összeolvadtan jelentkezett már 1920-ban is.” (3) Azonban a harmincas években a Vargyai által megfigyelt összeolvadás fokozatosan kezd szétesni, a legitimisták hitvallása és a szabad királyválasztók nézetei kezdenek egymástól eltávolodni és új irányba mutatni. A szabad királyválasztók álláspontja, hogy a Habsburg-ház nem jogosult a magyar trónra, és mivel az ezeréves alkotmánytörténetünkben nem volt arra példa, hogy más államformánk lenne, ezért a királyságot fenn kell tartani, és választani kell királyt. A királypártiak IV. Károlyt akarták újra a magyar trónra juttatni majd fiát, Habsburg Ottót.
A két világháború közötti Magyarország politikai diskurzusának egyik sarokkövét a királykérdés adta. A szabad királyválasztók jogi nézeteiket három nagy szinten tudták érvényesíteni: politika, közjog és e kettőnek ötvözését a publicisztikában tudták kamatoztatni.
Kmety Károly (1863-1929) a királykérdésben elfoglalt álláspontjának főérve az volt, hogy az együttbirtoklás megszűnése, ami magában rejti a szabad királyválasztás jogát. A nemzetre száll vissza a királyválasztásának a joga. Egy évvel rá Kmety legitimista érveket felhasználva szólalt meg a királykérdésben. Konstrukcióját azonban még a szabad királyválasztás jogi álláspontjára helyezkedő közjogászok sem fogadták el egyértelműen, azt inkább a publicisztika honorálta.
Véleményem szerint a többi szabad királyválasztó közjogász elhatárolódásának egyik okaként az állapítható meg, hogy Kmety nézetrendszerében elkezdte használni a legitimista érveket, polemizált a korábban vallott álláspontjaival és ez a publicisztika malmára hajtotta a vizet. Egy másik híres magyar közjogász, aki szintén szabad királyválasztó álláspontot képviselt Polner Ödön (1865-1961) nem értett együtt Kmetyvel ez is bizonyítja, hogy egy táboron belül is voltak széthúzások.
A polémia Kmety és Polner között a Pragmatica Sanctio kérdésében nyilvánult meg. „Ilyen körülmények között, ha a törvény által is elérni kívánt célul tekinthető együttes birtoklás lehetősége megszűnt, ez igenis oka lehet a törvény hatályon kívül helyezésének, ha a törvény meghozatalának egyéb és sokkal nagyobb mértékben kidomborított indokai is megszűntek hatni, de nem vonhatja maga után a törvénynek önmagától, minden további törvényhozási intézkedés nélkül való hatálytalanságát.” (4) Egy ausztriai restauráció visszaállítaná a trónöröklési rendet Magyarországon — írja Polner. De még is eljut arra az álláspontra, hogy a trón üres. Vargyai észrevette, hogy miért is helyezkedett erre az álláspontra.
„Károly problémáját a király cselekedeteiből levont következtetések útján oldja meg: nemcsak az eckartsaui nyilatkozat róható fel Károlynak, hanem az ország elhagyása is.” (5) Itt érhető tetten egy ellentmondás, ugyanebben a könyvben a szerző azt állítja, hogy egy osztrák restauráció újra a visszaállítaná a trónöröklési rendet, majd megint másutt Polner levezeti a szabad királyválasztói álláspontot is. „Mindezek oly tények, melyeket az államhatalom másik része olyanoknak minősíthet, amelyeket a királyi szék végleges elhagyásával és arról való lemondással egyenértékűek, és ilyeneknek minősítve azokat, a trónt megüresedettnek, illetve IV. Károly király uralkodását megszűntnek nyilváníthatja.” (6)
A folyamatosan új irányokat kereső Polner, munkáiban később is megfigyelhető hogyan váltogatja legitimista és szabad királyválasztói nézőpontokat.„A szabad királyválasztók jogi nézeteit a jogi publicisztika azután megoldotta, történelmi és politikai érvekkel.” (7) Meggyőződésem, hogy Polónyi Dezső (1875-1935) munkái (8) sokkal veszélyesebbek, mint Kmety Károlyé. Miben is különbözött Polónyi és Kmety nézete? Semmiben, ezt válaszolhatnánk röviden. Ám Vargyai nagyon helyesen mutat rá Polónyi jellegzetességére, amikor dilettanizmussal vádolja, mert vulgáris színvonalon közli Kmety tételeit, sőt, jelentősen át is fogalmazza azokat a saját szája íze szerint. „A magyar államot azonban egy ezredéven keresztül nem félistenek babonája, hanem az alkotmány tekintélye tartotta fenn. Azt a rendszert, amelyik ezt mindenek fölé helyezendő tekintélyt babonákkal destruálja, lázadónak kellene minősíteni. Nálunk legitimizmusnak hívják. […] Viszont aggódva kell szemlélnünk, hogy a történetírás egyetemi tanári rangban levő „átértékelői” miként veszik elő ennek a művelt emberiség előtt többé helyt nem állható babonagyűjteménynek egész zagyva frazeológiáját és annak okfejtését ismételgetve, mennyire mételyezik az ország jövő intelligenciáját dajkamesék félisteni legitimizmusának dőre ábrándképeivel.” (9) Ez inkább szociáldemokrata álláspontot vett fel nem szabad királyválasztóit.
A legitimista tételek akkor nyertek leginkább teret, amikor érvei ütköztek a másik állásponttal. A jogászok többsége a Pragmatica Sanctió (törvényes szabályozás) törvényével foglalkozott jelentős mértékben.
A legitimista álláspont három részre bontható tovább:
1. Közjogi vélemények
2. Politikusok által kifejtett érvek
3. Publicisztika
„Alkotmányunk értelmében a királyi méltóság egyedül és kizárólag csak a legközelebbi jogszerű trónvárományost illeti, s ezzel szemben bárkinek,- akár valamelyik törvényszerinti, de távolabbi trónvárományosnak, akár egy idegen uralkodócsalád tagjának vagy bármely más előkelő idegennek, akár egy magyar főurnak, pártvezérnek vagy néptribunnak királylyá választása-amig az alkotmányszerű törvényhozás másképp nem rendelkezik-egyazon jogalappal bír, illetőleg egyaránt nélkülöz minden jogalapot, s csupán az ősi alkotmányos jogrenddel szakító hatalmi aktusként- államcsínyként- mérlegelhető.” (10)
A legitimizmus legfontosabb tételét Molnár Kálmán a fentebb citált idézettel fogalmazta meg. A prioritást a király és a trónörökös élvezi, minden más egyéb kísérlet a trón elfoglalására nem képez jogalapot. Jogrend megsértése jogfolytonosság megszűntetése súlyos következményekkel járhat. Kmety Károllyal csak abban egyezik ki, hogy „az együttbirtoklás megszűnése nem vonja maga után a trónöröklési törvény hatályának s a Habsburgok trónöröklési jogának megszűntét.” — írja Molnár Kálmán.
Nem tudom, hogy maga Vargyai milyen konklúziókat vont le a királykérdésre vonatkozóan. De világosan látszik, hogy a Horthy-rendszerben igenis időszerű volt a királykérdés. A karlistáktól kezdve a mérsékelt legitimistákon keresztül a publicistákig bezáróan mindannyian időszerűnek tartották. A legitimista színezetű jogi publicisztika elsősorban a detronizációs törvény kényszerűségével érvelt. A szabad királyválasztói és a legitimista álláspont nem vette figyelembe a társadalmi kérdést. A proletárdiktatúra és az ellenforradalom után egyből a királykérdés mielőbbi tisztázása került napirendre a magyar politikai diskurzusban.
A 20-as évek eleji legitimista politika egy irányba való elmozdulása, egy kérdéssel való foglalkozása magába rejtette a valós társadalmi problémákra való érzéketlenségét. Ekkoriban nagyon kevés legitimista foglalkozott társadalmi kérdésekkel, s ez a helyzet csak a 30-as években változott meg. Véleményem szerint az arisztokraták a társadalmi válságokra jobban érzékenyebbek voltak, mint a szociáldemokraták. Jól alátámasztja a véleményemet Zichy János emlékbeszéde, amelyet a Nemzeti Összetartás Társaskörének és a Magyar Nők és Férfiak Szent Korona Szövetségének 1930. január 30-án tartott emlékünnepén elmondott. „Valaki azt mondta róla, hogy amennyire ismerte a történelmet, épp oly kevéssé ismerte az életet és én azt tenném hozzá, hogy amennyire ismerte ő az emberiséget annak erényeivel és hibáival együtt, épp oly kevéssé ismerte magát az átlagembert, mert ő maga annyira nem volt az az átlagember.” (11)
A harmincas években aztán Griger Miklós volt az, aki igyekezett valamiféle szocialista elképzelésekkel gazdagítani a legitimista programot. Griger Miklós politikai karrierje többek között túlzott szocialista gondolatok túlsúlya miatt törhetett meg. Ő volt az, aki – igen ellentmondásosan — a legitimista programot valamiféle szociális elképzelésekkel igyekezett bővíteni. Vargyai ugyanakkor meglehetősen kritikusan szemlélte az ő tevékenységét: „E nézetek ásatag szemléletét talán bizonyítja a legjobban, hogy a kor politikai kérdései még jobboldalról sem jelentkeztek nézeteikben, az európai nagypolitikai érvei és legfeljebb Bécsig terjedő nézőpontot jelenítettek meg még akkor is, ha az Anschluss vonatkozásában Párizsra hivatkoztak.” (12) Vargyai szerint a legszínvonalasabb munkákat a legitimisták között egy publicista, Pethő Sándor alkotta meg.
JEGYZETEK
Molnár Kálmán 1932: Összegyűjtött kisebb tanulmányai és cikkei I-II. Pécs, 1932, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.T. 52.
Vargyai Gyula 1964: Legitimisták és szabad királyválasztók közjogi vitájáról az ellenforradalmi államban. Budapest, 1964, Tankönyvkiadó. 4.
Vargyai 1964: id. mű 11.
POLNER Ödön 1920: Önálló nemzeti királyság dinasztikus unióban Ausztriával. Miskolc, Ludvig Ny. 195.
Vargyai 1964: id. mű 13.
Polner 1920: id. mű 199.
Vargyai 1964: id. mű 15. Kmety Károlynak nagy szerepe volt ebben.
Polónyi Dezső közjogi témakörben íródott művei, nem említhető egy lapon Kmety Károlyéval. Tanulmányai és publicisztikai cikkei az Országos Habsburg Ellenes Liga égisze alatt íródtak, míg Kmety közjoggal és annak is a legitimista irányvonaláról szóló művei nem.
Polónyi Dezső 192-: Legitimizmus. Budapest, Kiskőrös, Országos Habsburg Ellenes Liga. 38.
Molnár 1932: id. mű 135-136.
Zichy János 1930: Andrássy emlékezete. Emlékbeszéd a Nemzeti Összetartás Társaskörének és a Magyar Nők és Férfiak Szent Korona Szövetségének 1930. január 30-án tartott emlékünnepén. Budapest.3.
Vargyai 1964: id. mű 25.