„Ebben a Monarchiában semmi sem különös….ezzel azt akarom mondani, hogy nálunk Ausztria-Magyarországon a különös a természetes. És egyúttal azt is akarom vele mondani, hogy a természetest is csak itt, a nemzeti államoknak és különféle nacionalizmusoknak ebben a tébolyult Európájában tekintik különösnek. Magától értetődik, hogy a szlovének, a galíciai lengyelek és rutének, a boriszlávi kaftános zsidók, a bácskai lókupecek, a szarajevói muzulmánok és a mostari gesztenyesütők a Gott erhalté-t éneklik!”
Írta és elmondta: Fazakas Zoltán Márton premontrei kormányzó perjel.
Krisztusban kedves testvérek!
Érdekes társaság jött ma itt össze, hogy imádkozzon és emlékezzen. Érdekes a társaság, mert ez a maroknyi csapat elmondhatja magáról, hogy történelemszemléletét nem „magányos tömeg és nem tömeges magány”-ként éli, mert összeköti őket a haza és a magyarság, a tisztesség és az igazság szeretete – hát ezért vagyunk itt, és sajnos ma ez érdekes!
Érdekes, hiszen maroknyian vagyunk, de vagyunk, és itt vagyunk e történelmi helyen, s ezt oly sokáig nem tehettünk meg. Most itt vagyunk, hogy emlékezzünk egy olyan emberre, aki az Isten akaratából megjárta az általunk klasszikusnak nevezett emberi utat. Volt a csúcson, a társadalmi hierarchia legtetején, ugyanakkor megtapasztalta a Jób-i sorsot is, az emberi kitaszítottság lélekpusztító hatását.
Testvérek, Károly királyunkat ünnepelve nem nosztalgiázni jöttünk, nem felforgatni, nem elégedetlenkedni a mai rend ellenében, nem másokat bántani, hanem imádkozni és gondolkodni Károly király élete kapcsán az ember sorsáról, népünk sorsáról, a vezető emberek sorsáról.
Lassan egy század telt el Károly király trónra lépése s az azt követő események óta, és innen visszanézve látjuk a hibákat, amit Ő már akkor látott. Csakhogy Ő el sem mondhatta, mert senki nem volt rá kíváncsi, mert azok a „nagyformátumú európai államférfiak”, akik őt félreállították, már meg voltak vásárolva, nem tudtak mit kezdeni egy békés és tisztességes szándékú uralkodóval. És tegyük hozzá, hogy e férfiak szerepe nagyon hamar átértékelődött…
Sajnos az elmúlt század igazolta, hogy nem mindig a gondolkodó és jó szándékú emberek gyakorolják a közhatalmat. Mondhatni: keményen megfizettük az árát annak, hogy nem okosan és nem Istenbe kapaszkodva, nem a régi jól bevált rendbe illesztettük be új elképzeléseinket – akkor és azóta sokszor.
Mert Károly királyunknak csekély két év adatott akkor, amikor már a hatalmak réges-rég eldöntöttek mindent. No, nem a harctereken, nem kedves testvérek. Ha a háború a harctereken dőlt volna el, akkor az oláhok nem karácsonyra érnek Kolozsvárra – nem bizony.
Szomorú kimondani, de a háborút és az utána következő rendet az akkori pénzügyi körök döntötték el… Döbbenetes, hiszen a felhalmozott tőkét ki kellett helyezni valahol, ezzel nem tudott szembeszállni a szentéletű Károly, hiszen neki nem ezek voltak a módszerei!
Isten próbára tette, Jób-i sors adatott neki, de megnyugodhatunk, akárcsak Jób próbája, az övé is elsőrangúan sikerült. Sőt, miként Jób boldog emberként folytatta életét, úgy Károly király is Boldog lett!
Azonban egy dolog bánt, és gondolom, nem vagyok egyedül ezzel. Mintha semmit nem tanultunk volna Károly példájából, mintha a népünk elszakadt volna azoktól az értékektől, melyek megmenthetik, megmenthetnek… Félek, hogy nem volt elég a múlt század nyomorúsága.
Mondom ezt az őszirózsás őrültség, a katonákat látni nem akaró katonaminiszter, a vörösbe bújtatott Hősök Tere, a Budapesten fosztogató román hadseregnek nevezett csürhe, a saját királyára lövető kormányzó, Trianon, a teljesen feleslegesen elpusztult II. hadsereg, a zsidóság kiirtása, a párizsi béke, Mindszenty bíboros és Márton Áron letartóztatása, Romzsa Tódor meggyilkolása, a hitoktatás megszüntetése, az iskolák államosítása, a hatalmas vagyonlopás, a padlássöprések, a kulákperek, az emberi megalázások és kitelepítések, Kistarcsa, 1956 és Recsk után!
Hát nem volt elég? Hát mi kell még, hogy megtanuljuk; hogy különbséget tudjunk tenni jó és rossz között?
Történelmet szerető emberként megtanultam, hogy ilyen mondatot nem lehet elkezdeni: mi lett volna ha? Testvérek engedjétek meg, most az egyszer nekem kezdjem el ezt a mondatot, csak a magam és a ti lelketek megnyugtatására! Mi lett volna, ha Károly királyunk békében is szolgálhatta volna népeit?
Tudatlan emberként nézve egy tragikus sorsú király ő – de talán az ifjú Lajos király óta nem volt ilyen király, akinek a személyes tragédiája ennyire összefonódott az ő népének, a mi nemzetünknek tragédiájával. Nem kell történelemtudósnak, sem társadalomtudósnak lenni, hogy a párhuzamot megtaláljuk. Hát ezért is vagyunk itt, hogy kérjük Királyunk közbenjárását e sokat nyomorgatott magyar népért.
Nem lenne erőltetett, hogy alkalmazzuk egyházi énekünk, az Ah, hol vagy magyarok… sorait Károly királyra is.
Testvérek, könnyű helyzetben vagyunk, mert már Károly megbocsátott életében mindenkinek, nekünk csak emlékezni kell az Ő életére, eszméire, áldozatára! Tesszük ezt egy boldogabb jövő reményében.
Részlet Somogyváry Gyula Szent Imre herceg sírja fölött című verséből;
Szűz-Anya kertje nem vész el soha,
idők járása bármily mostoha!
Próbálja fagy vagy ellenség dühe:
rozsdátlan pánt a Kárpát gyűrűje!
S ha porba sújt is bármi földi átok:
az égi szem vigyázva néz reátok.
Mi összeomlott: csak egy nemzedék,
amelyen úr lett bűn és söpredék,
de jön nyomába már az új sereg,
félig még játszik, félig még gyerek,
ám nézd: a lelke győzelmes remény,
mert gyémánt-kristály, tiszta és kemény.
Rajt földi fegyverkarcolást sem árt,
de legyőz mindent: sorsot és halált.
Hatalma, fénye századokra ér,
mert én vagyok az élen a vezér.
Előttük járok láthatatlanul,
új Pusztaszer, hová e had vonul,
új Pusztaszer és új diadal,
mert férfi mind és magyarabb magyar!”
Elzeng a hang. – Már némák a falak.
Legenda jár a boltozat alatt.
A király alszik . Csöndben lépjetek!
Isten vitéze békén szendereg.
Az álma tiszta, mint a holdas ég,
Isten ölébe hajtja szép fejét…
Alszik a test, nyolcvan éve már,
de lelke égi kürtön trombitál.
S a hada nő, mint tiszta csillagtábor
s egyszer egy jelre megindul magától.
De most még szunnyad,csöndben alszik itt,
Csitt…csöndesen…győzelmet álmodik…
Boldog Károly király, könyörögj érettünk!
Elhangzott Cirák és Dénesfa határában, a Károly-kápolnában megtartott „Károly-misén”, Boldog IV. Károly király restaurációs kísérletének a helyszínén, 2010. október 24-én.