Gondolataimat a 2010. december 20-án, Semjén Zsolttal készült interjú hívta életre, mely napjaink aktuálpolitikájának jelentős részét kitöltő momentumát, az alkotmányozás kérdését fejtegette. Figyelmemet rögtön az interjú bevezetésében felkeltette a miniszterelnök-helyettes úr következő kijelentése: „A nép szava, Isten szava, és ez minden hatalom forrása, ezért egyik intézmény sem lehet előbbre valóbb, mint a parlament…”, majd a továbbiakban Semjén Zsolt folyamatosan a népakaratra, s később a természetjogra(!) hivatkozik. Munkámmal arra hívom a kedves Olvasót, hogy gondoljuk végig a hatalom származásának és gyakorlásának elméletét és valóját, ahogy keresztény, európai hagyományaink ezt megkívánják!
Írta: D. Fekete Balázs.
Véleményem szerint már a kereszténység és demokrácia összeegyeztetése is óriási önellentmondásba torkollik, de ahhoz, hogy ezt belássuk, szenteljünk figyelmet nagy keresztény gondolkodók, Szent Ágostonnak és Jean Bodinnek („az abszolutizmus atyja”) államelméletről alkotott nézetinek! Bodin szerint, az állam léte legfőbb céljában határozható meg, legfőbb célja (legalábbis ideális esetben) pedig az egyes ember végső céljában határozható meg, az üdvösségben. Ennek eszköze pedig nem a siker, hanem a jogszerű kormányzat! Itt párhuzam fedezhető fel Szent Ágoston De Civitate Dei című, a keresztény politikai gondolkodást évszázadokra meghatározó művével: Augustinus (Szent Ágoston) szintén az üdvösségben határozta meg az állam célját, s Isten államával szemben negatív példaként bemutat egy „földi államot”, amelyet az emberek saját önszeretetükből és nem Isten szeretetéből hoznak létre. Bodin példája a sikeres és a jól kormányzott államról szintén augustinusi színezetű. Mindketten szívesen merítenek Cicero politikai nézeteiből, miszerint az állam jogrendjének az igazságosság megtestesítőjének kell lennie (1). Bodin még több antik példát hoz állításának igazolására, miszerint a jó állampolgár és kiváló férfiú között nincs különbség (noha ez gyakran nem – Bodin szerint sem! – volt egyértelmű), úgy a kiváló embernek célja az üdvösség, tehát a jó államnak sem lehet más, mint az által biztosítani az emberek boldogságát, hogy közelebb juttassa őket Istenhez (2).
Eljutottunk gondolatmenetünk egy sarkalatos pontjához: amennyiben ez az állam célja, úgy ki vagy mi garantálja az állam hatalmát, a szuverenitást, ahhoz, hogy ez irányba előmozdulás történhessen? A választ Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében találjuk: „Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentől. Ami van, azt Isten rendelte. Ezért, aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülő pedig magára vonja az ítéletet. A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót, és megdicsér: Mert Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot művelsz, rettegj, mert nem hiába a viseli kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevőt megbüntesse.” (3)
A hatalom, tehát Istentől származik.
Semjén Zsolt a természetjogra alapozza nézeteit, ami – állítása szerint – a pozitív jog felett áll. Ebben speciális esetben igaza lehet (ha például a törvény egy káros hagyományt szüntet meg), de – sajnálatos módon – megfeledkezik róla, hogy a természetjog felett pedig az isteni jog áll, akár tetszik ez nem hívő testvéreinknek, akár nem. A természetjog nem más, mint moralitás, mely fontos, de édeskevés egy keresztény ember politikai nézeteinek alapjául! Alapja a Tízparancsolat, mely már a bűnbe esett embert inti óva a rossztól, önmagában nem vezet az üdvösségre, csak – fr. Barsi Balázs szavaival élve (4) – „lemér”, s megmutatja mennyire gyarló, esendő az ember. Ideális esetben senkinek nem okoz(na) problémát, hogy ezt betartsa, de ettől még nem válna kereszténnyé! A természetjog tehát nem a teremtés rendje – amint Semjén Zsolt fogalmaz –, mert azt a rendet csak az isteni jog biztosítaná, amennyiben a gyarló és (a felvilágosodás óta) halálosan beteg emberiség legalább kísérletet tenne annak betartására. A teremtés rendje Isten és az ember harmóniája, a bűnbeesés előtti – hangsúlyozom – állapot. A bűnbeesésben azonban az ember nem maradt magára, Isten leereszkedett, s megtestesült, és életét adta, hogy bűneinket lemossa, de mindenekfelett, hogy az egy, örök, isteni Utat megmutassa, Igazságot kinyilatkoztassa, és ennek tükrében a szentségi Életre hívjon minket! Ehhez hozzátartozik, hogy politizáljunk, mert a keresztény embernek kötelessége az állásfoglalás! A langyosak az ítéletkor kiköpettetnek, s a kapott tálentumokat is kötelesek vagyunk kamatoztatni! A fentieket figyelmen kívül hagyva a deista létszemlélethez jutunk, mely összeegyeztethetetlen a krisztusi tanokkal!
Mi tehát e rend melyet mindenek fölé helyezünk?
Amint fentebb beláttuk a hatalom Istentől ered, amit XVI. Benedek pápa is hangsúlyoz. A Szentatya egy alkalommal hozzátette, az állam, melyben a hatalom nem Istentől való, összeomlik, s ha mégsem, ott a hatalom sátáni eredetű. (Messzire vezető eszmefuttatást szülne, ha kifejtenénk, hogy a sátán hatalma is csak Isten hatalmának árnyékában létezhet, de le kell szögeznünk, hogy ettől még Isten és ember ellen való!) Amire tehát az isteni törvények szólítanak minket, nem más, mint a mennyei hierarchia „másolása”, vagy legalább az arra való próbálkozás. Ez volna – a legfontosabbhoz – az üdvösségre vezető legbiztosabb (tehát nem az egyetlen!) út, melyben az ember bőven vállalhatna áldozatot, s iskolapéldát kaphatna alázatból is. A teremtés rendje szerint, tehát éppenséggel nem hivatkozhatunk a „nép akaratára”, mely alulról jön, s nem kizárható, hogy befolyásolhatóságánál, kulturálatlanságánál, és „tömeg” voltánál fogva éppen a sátántól ered. Itt értünk vissza kiinduló gondolatunkhoz, s összegzésképp megállapíthatjuk, kereszténység és a képviseleti demokrácia homlokegyenest szemben álló fogalmak.
Hivatkozhat-e tehát keresztény ember természetjogra? A válasz igen, amennyiben helyén kezeli azt. Ha már az alkotmányozás kapcsán merültek fel e gondolatok, ne menjünk el szó nélkül a kérdés mellett! A természeti törvényekből (moralitásból) fontos – de a fentiek után másodlagos – tényezők erednek. Azokra az erkölcsi korlátokra gondoljunk, melyek korlátozzák a szuverént, a monarchát cselekvésében, tehát ennek tükrében – a szállóigét idézve – „az uralkodó mindent megtehet, amit akar, de nem akarhat mindent!”. Ilyen – írásba értelem szerűen nem foglalt – természeti törvény, „alkotmány” (többek között) a Szentkorona-tan, történeti alkotmányunk, melyet nem degradálhatunk, le holmi történeti emlékké egy „új alkotmány” preambulumába biggyesztve, de nem is helyezhetünk az Isten kegyelméből regnáló uralkodó fölé, mert akkor – gyalázatos módon – bálványimádókká válnánk! Mindent, a Szentkorona tant is helyén kezelve kell elfogadnunk, s beillesztenünk az isteni hierarchiába, különben a legnagyobb jó szándékkal is istenkáromlást követünk el (5).
„Nem mindig és mindenütt, de van abban némi igazság, hogy a nép szava, Isten szava. Vox populi, vox Dei.” – állítja Semjén Zsolt, s ebben teljesen egyet kell értenünk vele. Így lenne például, ha a Magyar Királyság jogos uralkodóháza (Ne adja Isten!) kihalna , mert akkor a Szentlélek szava a királyválasztók szavain keresztül érvényesülne. A Szentlélek szólhat az emberek által, Isten tehát kinyilváníthatja akaratát a nép akaratában, semmi kétség, azonban ezt kritikusan kell szemlélnünk. Miért lenne egyértelmű, hogy a többség véleménye Istentől származna, pláne, ha azt a legkülönbözőbb irányú propaganda is befolyása alatt tartja? Isten akaratát csak a kinyilatkoztatásból vezethetjük le teljes biztonsággal, csakis azt fogadhatjuk el, ami összeegyeztethető a Szentírással és a Szent Hagyománnyal, azaz a Katolikus Egyház tanításával! Összegezve gondolatmenetünket, be kell látnunk, hogy a van nagyobb hatalom a „parlamentnél, a népakarat megtestesítőjénél”, s az alkotmánybíróságnál (6). E hatalom nem más, mint Isten földre kisugárzó hatalma, mellyel üdvözíteni akarja az embert. Az Anyaszentegyházon kívül (ami spirituális hatalom), a földi királyok hatalmában, s az általuk koordinált földi hierarchiában valósul(hat) meg, miként kisugárzik az ország organikus testének kis korporációra, s fejti ki üdvösségre vezető tevékenységét (7).
JEGYZETEK
(1) Canning, Joseph: A középkori politikai gondolkodás története 300-1450. Budapest 2002. 67-72.
(2) Bodin, Jean: Az államról (Válogatás) Budapest 1987. 44-50. (Továbbiakban lásd: BODIN 1987.)
(3) Róm 13, 1-5.
(4) A következő bekezdésben gondolataimat részben fr. Barsi Balázs OFM 2008-ban elhangzott nagyböjti elmélkedéseiből merítettem.
BODIN 1987. 77-82.
(5) Az riport eredeti gondolatmenetét követni, azaz demokratikus eszmefuttatásokba bocsátkoznunk e színtéren méltatlan lenne. A szerző megjegyzése.
(6) Lásd bővebben: Sashalmi, Endre: A nyugat-európai államfejlődés vázlata, Pécs, 2006. vonatkozó részek.