Mindszenty bíboros már negyedik évét kezdte az amerikai követségen, amikor, 1960. november 4-én John F. Kennedyt választották meg az amerikai polgárok. Mindszenty bíboros haladéktalanul gratulált neki a következő szavakkal: „szívből jövő jókívánságaimat küldöm Önnek elnökké való megválasztása alkalmából. Isten áldása legyen mind az Egyesült Államok, mint a világ érdekében végzett munkáján! Közép-Európában hatékony védelemért könyörgök az elnyomott Magyarország számára.” (1) Ezen kívül még 20 levelet írt a bíboros az elnöknek, majd az elnök halála után özvegyének kondoleált, 1963. november 23-án.
Írta: Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor.
Mindszenty bíboros leveleit az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárának egyik nagy presztízsü intézménye, a bostoni székhelyű Kennedy Elnöki Könyvtár őrzi, (2) itt figyeltünk fel arra, hogy megtalálhatjuk Mindszenty bíboros 1961. január 12-én írt levelének teljes szövegét, fakszimilében, internetes honlapjukon is, csakúgy, mint az azt kísérő diplomáciai iratokat, valamint Kennedy elnök egyetlen írásos válaszát, amelynek kelte 1961. február 10. (3)
E közlésünkben eltekintünk attól, hogy elemezzük a teljes levelezést (4), csak ennek az interneten angolul és fakszimilében elérhető két levélnek magyar fordítását hozzuk. Írásunk végén pedig a Mindszenty-Kennedy levelezés kronológiáját foglaljuk össze táblázatban.
***
A bíboros sorrendben második Kennedyhez intézett levele még a hivatalbalépés előtt kelt (5), melyet, január 12-i dátummal – Garret G. Ackerson ügyvivő távollétében – Charles G. Stefan diplomata küldött meg diplomáciai postán Robert M. McKissonnak, aki az amerikai külügyminisztériumban a Balkáni Ügyek Osztályának (Kelet-Európai Hivatal része) volt vezetője, és ebben a minőségében a Mindszenty-bíborossal való kapcsolattartás ügyintézője. Stefan ebban a fölterjesztésében jelezte, hogy a bíboros a megválasztott elnöktől menedékének jóváhagyását kéri – bár nincs jele annak, hogy az új adminisztráció véget akarna ennek vetni (6). Szövege fordításban:
„Amerikai Követség
Budapest, Magyarország
1961. január 12.
Mélyen tisztelt
John F. Kennedy
Washington, D. C.
Uram! Kérem, bocsássa meg, hogy bokros teendői és gondjai közepette zavarom, ám ezt az illendőség kívánja meg.
1956. november 4-e hajnalán, miután megindult a szovjetek hitszegő, álnok támadása Budapest ellen, én mint a kommunisták ideiglenesen kiszabadított foglya menedéket kértem és kaptam az Egyesült Államok követségén. Azt követően, hogy a szabadságharcosok kiszabadítottak, mindössze három és fél napig voltam szabad. A »békés egymás mellett élés« gyakorlatát nemcsak hírből ismertem, hanem tapasztaltam is nyolc börtönévem alatt. Igyekeztem megőrizni az életemet, hogy segíthessek lerombolt hazám talpra állításában, amiről azt hittem, hamarosan bekövetkezik. Azt reméltem, hogy még az amerikai követségről is tudok majd tenni valamit, hogy felgyorsíthassam az ország felszabadulását.
Hálás vagyok, hogy négy és egy negyed éve itt élhetek: magyar földön és mégsem a bolsevikok kezén. Sok kedvességet és jóságot tapasztaltam, pedig tartós vendégnek bizonyultam. Lehetséges azonban, hogy névtelen javaslataim, amelyeket e falak közt vetettem fel, nem jutottak túl az aggodalmaskodó hivatalos körökön és mindössze az iktatóig jutottak. Hazám gyors felszabadulásáról szőtt reményeim nem váltak valóra. Nem érkezett katonai segítség, csak magyarázatok annak elmaradásáról. Még diplomáciai lépésekre sem került sor (pl. az ENSZ-főtitkár magyarországi látogatására 1956. október 23. és november 3. között, ultimátumra a szovjeteknek, gazdasági szankciókra stb.). Az ENSZ első határozati javaslatát az erőszakos szovjetek megtévesztő érvelése hatására elnapolták. Magyarország, mely Nagy-Britanniával és Németországgal együtt Európa egyik legrégibb országa (Franciaország és Lengyelország is fiatalabb nála) kevésbé találtatott fontosnak, mint Korea, Libanon vagy Kongó. A magyar középosztályt mára már felszámolták. Az utolsó egyéni parasztgazdák ezen a télen az állam szolgáivá váltak. Moszkvai utasításra az abortusz, az alkoholizmus – a fiatalok hivatalos mérgezése – tarol, valamint a vallás heves, bár csendben zajló üldözése uralkodik. Ma Magyarországon van a legalacsonyabb születési arány, és az alkoholizmus terén a világranglista hatodik helyén állunk. Az ország nagyobb részének püspökei távol vannak egyházmegyéjüktől, akárcsak én. A hívők kisebb részéhez eljutó püspökök nem azt teszik és mondják, amit a lelkiismeretük diktál, hanem amire az ateista állam utasítja őket. Budapesten, mely az én érsekségemhez tartozik, a második legnagyobb, új templomot hivatalosan felrobbantották, hogy elfoglalhassa a helyét Sztálin hatalmas szobra. (7) 1956-ban, közvetlenül a forradalom alatt és után 200.000 (100%) katolikus iskolás kapott vallási oktatást. 1959-ben mindössze 10.000 (5%), 1960-ban pedig 5000 (2,5%). Ennek a hanyatlásnak az oka a csendes terror, a gazdasági nyomás és az, hogy nem jut be a felsőoktatásba az, aki vallási nevelést kapott. Az ateista állam teljes mértékig megszabja, ki kaphat munkát, kinek jut étel, ki tanulhat. A belátható jövőben az állam képes lesz teljesen megszüntetni az iskolai vallásoktatást azon a címen, hogy nincs elég jelentkező. Ez néhány ipari központban már meg is történt, mind városon, mind falun. A kommunista terror folytán sok 16 év alatti fiatal és 70 év fölötti öreg került továbbá börtönbe, a temetőbe és szibériai kényszermunkatáborba. Amikor azt halljuk, hogy Közép-Európát minden morális megfontolással ellentétben le kell írni, egyetlen reményünk az éves ENSZ-közgyűlés. Ez évről évre hol élesebb hangú, hol enyhébb, a határozottság azonban mindig hiányzik.
A választásokon az Egyesült Államok új elnököt kapott, én pedig új vendéglátó házigazdát, aki dönthet arról, hogy menjen vagy maradjon a régi vendég. Ez a vendég most tisztelettel azt kéri, Elnök Úr, hogy egyedül lelkiismerete és az Egyesült Államok érdekei szerint döntsön ebben a kérdésben. Elnézést kérve a hosszú levélért maradok híve: + Mindszenty József bíboros [s. k.]
Magyarország hercegprímása, esztergomi érsek”
(8)
Az interneten is közölt eredeti példányon Mindszenty bíboros aláírása fekete színű tollal kezdődik, és kék színnel fejeződik be. Arra gondolhatunk, hogy aláírás közben kifogyott a tolla és másikkal folytatta.
A külügyminisztériumi apparátus előbb – miután az Eisenhower-periódus négy esztendeje alatt kialakított gyakorlat szerint Mindszenty bíborosnak csak szóbeli választ adtak: levele megérkezett a Fehér Házba –, Rusk külügyminiszter aláírásával most is egy ilyen emlékeztető kíséretében küldte át a bíborosi levelet, (9) de meglepődött azon, hogy Kennedy – vallását gyakorló katolikus elnökként, eltérve a kialakult gyakorlattól – személyes levélben kívánt válaszolni a bíborosnak. Foy David Kohler, aki a washingtoni külügyminisztériumban ez idő szerint az említett McKisson hivatali felettese, az európai ügyekért felelős külügyi államtitkár volt, Dean Rusk külügyminiszter számára 1961. február 6-án kelt emlékeztetőjében ezt ki is fejezte: „továbbra is fenntartásaink vannak afelől, hogy tanácsos-e az Elnöknek közvetlen levelezésbe bonyolódnia, de a javaslat szerint elkészítettük a tervezetet.” (109 Ezt a tervezetet az elnök aláírta. Szövege fordításban:
1961. február 10.
Kedves Mindszenty bíboros!
Most, miután átvettem elnöki feladataimat, üdvözletemet küldöm Önnek, és biztosítom teljes és megértő együttérzésemről helyzetével kapcsolatban.
Az amerikai követség vendégszeretete továbbra is rendelkezésére áll, s kormányunk szívesen nyújt továbbra is menedéket Önnek, amíg csak személyes biztonsága és szabadsága ezt megkívánja.
Tisztelettel:
John. F. Kennedy [s. k.]
***
Mindszenty bíboros és Kennedy elnök levelezése táblázatban
A táblázat azokat a leveleket tartalmazza, amelyeket idáig kutatásainkban az amerikai külügyminisztérium három fondjában (Budapesti Követség, Kelet-Európai Hivatal és az ú.n. Központi Hivatalok gyűjtőfond) ezidáig megtaláltunk, kiegészítve a Kennedy-Könyvtár internetes közlésével.
1960
1. november 4. után Mindszenty bíboros gratulál Kennedy elnöknek
1961
2. január 12. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
www.jfklibrary.org/Asset-Viewer/Archives/JFKPOF-118-015.aspx
3. február 10. John F. Kennedy elnök levele Mindszenty bíboroshoz
www.jfklibrary.org/Asset-Viewer/Archives/JFKPOF-118-015.aspx
4. március 13. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
5. május 24. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
6. augusztus 10. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
7. október 5. előtt, Távirat/Levél Mindszenty bíborostól Kennedy elnökhöz
8. december 7. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
9. december 21. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
1962
10. február 22. Távirat Mindszenty bíborostól Kennedy elnökhöz
11. május 21. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
12. szeptember 28. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
13. november 6. Távirat/Levél Mindszenty bíborostól Kennedy elnökhöz
1963
14. január 4. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
15. április 1. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
május 8–9. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
Sorszám nélkül vesszük fel ezt a levelet, mivel szövegét nem találjuk, és maga
Mindszenty bíboros is úgy tudta, hogy a levél elveszett:
16. június 29. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
17. július 10. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
18. július 31. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
19. augusztus 14. Távirat, Mindszenty bíborostól Kennedy elnökhöz
20. október 3. Mindszenty bíboros levele Kennedy elnökhöz
21. november 5. Mindszenty bíboros üzenete Kennedy elnökhöz
Az idő rövidsége miatt – miután a State Department apparátusa azonnal válaszolt –, s egyéb
források hiányában nem lehetünk bizonyosak afelől, hogy ezt az üzenetét ténylegesen
fölterjesztették-e a Fehér Házba.
22. november 25. Mindszenty bíboros kondoleáló levele Kennedy elnök özvegyéhez.
JEGYZETEK:
(1) Zinner Judit fordítása, megjelent in: Somorjai Ádám – Zinner Tibor: Szeizmográf a Szabadság téren. Mindszenty bíboros levelezése az USA elnökeivel és külügyminisztereivel, 1956–1971, Budapest 2010. 108–109. A kötetről lásd a regnumportal ismertetését: http://www.regnumportal.hu/node/589 (2010. december 19.) – A továbbiakban, az itt részletesen feldolgozott anyag rövidített változatát hozzuk.
(2) Internetes honlapja: www.jfklibrary.org
(3) Jelzetük: Kennedy Library, National Security Files, Country Files, Papers of John F. Kennedy. Presidential Papers. President’s Office Files. – Letölthetők a http://www.jfklibrary.org/Asset-Viewer/Archives/JFKPOF-118-015.aspx internetes oldalról. (Letöltés: 2011. február 5.)
(4) Ezt megtettük az első jegyzetben megadott kötetben.
(5)Az Egyesült Államok elnökeinek választása négyévenként, november 4-én történik, de az új elnök csak a következő esztendő január 20-án lép hivatalba.
(6) Stefan egyben azt is megírta, hogy a levél további nézetek és megfigyelések kifejezésére is szolgál, amelyeket nem tart újaknak.
(7) A Regnum Marianum templom sorsa a bíboros egyik visszatérő gondolata, lásd: http://www.regnumportal.hu/node/425 (2009. október 6.).
(8) Ezt a levelet azon túl, hogy eredetijét megőrizte a Kennedy-Könyvtár, három fondban is megtaláltuk az amerikai külügyminisztérium, a Department of State levéltári anyagában, a washingtoni Nemzeti Levéltár állományában. Leírásukat lásd: Somorjai–Zinner, i. m., 112.
(9) Lásd Rusk Kennedy elnöknek szánt emlékeztetőjét, melynek dátuma: 1961. február 3. Fakszimilében szintén tanulmányozható a Kennedy-Könyvtár fentebb megadott honlapján.
(10) Kohler emlékeztetője Rusk számára, 1961. február 6.