Hazánk történelmében számos olyan egyéniség – egykor országosan ismert férfi és nő található, akiket a hálátlan utókor elfeledett. Hosszú a lista, akikről legalább évente egyszer meg kellene emlékezni, azért mert értékvesztett liberális világunkban ma fáklyaként loboghatna emlékük. Példaképek lehetnének a mai vágtató és hitetlen, a gyűlölködésektől terhelt önző világunkban. Eme sorok írója hisz az autoritás (tekintélyelvűség) előremutató és értéket megtartó erejében és főként hisz a Gondviselő Istenben, aki szeretetre tanítja szentjein keresztül az emberiséget és így minket, magyarokat is. Tekintélyen persze nem az erőszak által létrehozott hamis tekintélyt, hanem a valláserkölcs alapján állók példaadó köz és magánéletéből fakadó tekintélyét értem.
Írta: Czeininger Tamás.
Az elfeledett, de a társadalom elé bátran példaként felmutatható egyéniségek közül néhány: Pálffy Miklós báró a tizenöt éves háború hőse, Esterházy Miklós gróf, Magyarország nádora, gróf Koháry István, költő, vagy gróf Pálffy János főgenerális, a későbbi nádor. Felsoroltak mind a keresztény magyar haza ügyét képviselték szem előtt tartva a katolicizmust és a családi érdekeiket egyaránt. Rendíthetetlen királypártiak voltak. A protestantizmusban és Erdély törökkel (amúgy kényszerből is) kapcsolatot tartó politikájában az egységet megbontó politikai tényezőt láttak. Ez a kor persze a háború, a pusztítás és pusztulás kora is volt.
A török kiszorítása és a Rákóczi mozgalom szatmári békével záródó időszaka után egy hosszú békésebb korszak köszöntött Magyarországra. Persze ez nem jelentette a fegyverek teljes csendjét, de az egész országot megrázó és pusztító harcok 1848-ig elkerülték országunkat.
III. Károly és Mária Terézia uralkodása fejlődést és a katolicizmus megerősödését hozta Magyarország számára. II. József tíz éves uralma számos emberbaráti rendelete mellett németesítő és túl liberális eredményeket teremtett egyszerre (protestantizmus és zsidóság felé tett engedmények, szerzetesrendek feloszlatása stb.). I. Ferenc korában a szélsőséges jakobinusok ámokfutása majd a szervezkedés felszámolását követően a napóleoni háborúk okoztak súlyos nehézségeket. Bár a franciák elleni háború hazánkra nézve hozott részben gazdasági fellendülést, de hozott szenvedést, elkeseredést is, bár a háború fővonala Magyarországot csak érintette. A bécsi kongresszus, amely lezárta a hosszú európai küzdelmek korát, békét hozott, de Magyarország szempontjából gazdasági felemelkedést nem. A ferenci kor legnagyobb formátumú politikusa herceg Metternich kancellár volt. Nem igaz az a közhelyként forgó megállapítás, hogy a kancellár gyűlölte a magyarokat, felesége is magyar volt. Viszont tény: Metternich herceg összbirodalmi szempontokat követett így országunk csak egy volt a sok tagállam közül még akkor is, ha megkülönböztetett módon kezelte a magyar ügyet.
Dinasztia és a magyar haza egysége és hűsége?
Ez számos politikai gondolkodó egyik legfőbb kérdése. A Habsburg-dinasztia, amely teljesen érvényes módon lett 1526/27 után Magyarország királya, következetesen török elleni politikát folytatott és a katolicizmus legnagyobb támogatója volt. A család férfi ága viszont 1740-ben kihalt.
A Pragmatica Sanctio értelmében az a Mária Terézia került hatalomra, kinek férje herceg Lotharingiai Ferenc ugyan császár lehetett, de a dinasztia nevében a Habsburg volt az első. A királynő utódai is érvényesen megkoronázott férfiakként foglalhatták el a magyar trónt. Tehát a magyar nemesség egyik része úgy tekintett az uralkodó családra, mint akik a törököket kiszorították az országból, az Egyház legfőbb védelmezői és a nemesi és főnemesi méltóságok adományozói. Nemességünk egyik legfontosabb kiváltsága az adómentesség volt a középkor óta. Ezt a kiváltságot olykor megpróbálta egy-két uralkodó megváltoztatni, de akkor hatalmas felháborodás lett belőle. Nagy kérdés az tehát, hogy az adómentességet megőrző nemesi családok a közérdekében hajlandóak-e segíteni a kiváltságokkal nem rendelkező tömegek életét. A magyar jakobinusok bukása bebizonyította: radikális szervezkedés és pláne proto-republikánus politika hangoztatása nem vezet sehova. Nem maradt más hátra, mint a kultúra területén kiépíteni olyan bástyákat, amivel az ország valóban Ausztria mellé tudott emelkedni.
Az arisztokrácia egy része a XVIII. század végétől nagy alapításokba kezdett a kultúra területén. (iskola, könyvtár, múzeum stb.) Majd Széchenyi István gróf és néhány főnemesi barátjának tevékenységével megkezdődött a reformkor, ami a nagy alapításokat folytatva az ország gazdasági és kulturális életében is maradandót alkotott. A magyar nyelv diadala, közlekedés fejlődése, a honi ipar fellendülése, a magyar nyelvű színjátszás, magyar irodalom terjedése jelentette a felemelkedést. Bár a képzőművészetben és építészetben a klasszicizmus volt az uralkodó stílus, de az írott kultúrában egyre inkább a magyar diadalmaskodott a latin és a német helyett.
A Reformkorban, az 1840-es években, három politikai irányzat – párt – is alakult. Az egyik, időben az első is, a Konzervatív Párt volt. Vezetője a Dessewffy grófok voltak, valamint Apponyi György gróf és Széchen Antal gróf. Ehhez a csoporthoz tartozott gróf Cziráky János is.
A Cziráky család eredetéről több forrás, többféle módon számol be. A különféle adatokból, ami egészen biztosra vehető, hogy a XIV. században, Luxemburgi Zsigmond király alatt már az ország nemeseihez tartoztak a Czirákyak. Az első rangemelésre 1620-ban került sor, amikor II. Ferdinánd király a családot bárói rangra emelte király- és egyházhűsége miatt. A család címere: az osztatlan címerpajzsban, kék háttérben, zöld halmon zászlót tartó, hátsó lábain álló farkas, holddal és csillaggal, a pajzsfőn hétgombos bárói koronával.
A további emelkedés 1723-ban történt. Ekkor a család József nevű tagja révén a grófi méltóságot is megkapta, III. Károly király adományaként. A címeren csak annyi változás történt, hogy a pajzsfőre a kilencgombos grófi korona került. József gróf unokája, Antal gróf, aki Fejér vármegye főispánja majd országbíró lett. Felesége Batthyány Mária grófnő, aki férjét egy János nevű gyermekkel ajándékozta meg. A családnak ekkor birtokai és kastélyai voltak Lovasberényben, Dénesfán és Rumban. Mint minden mágnás család így a Czirákyak is rendelkeztek palotával Pozsonyban és Pesten is ahol János gróf is megszületett 1818. november 29-én.
Az ifjú gróf mindent megkapott szüleitől, amit a magas rangú és vallásos szülők ebben a korban megadhattak gyermeküknek. Hűségre nevelték Isten és Egyháza iránt, az uralkodó dinasztia és a haza iránt.
Isten, király, haza!
Ez a hármasság jellemezte (jellemzi!) az igazi konzervatívokat, így a Czirákyakat is. A kis János gróf otthon tanult, jól megválasztott tanárok segítségével majd a felsőbb tagozatot a piaristáknál végezte. Az egyetemet is Pesten végezte szintén kiváló eredménnyel. Jogot, történelmet és filozófiát hallgatott, valamint tökéletesítette francia és latin tudását, de megtanult németül is. Már fiatal korától tudatosan készült politikai pályára. Szigorlatait letéve 1838-ban a jogtudományok doktorává avatták. Szakdolgozatát, tisztelete jeleként elküldte V. Ferdinánd királynak, aki ezért egy aranygyűrűvel jutalmazta a fiatal mágnást. Az egyetemi tanulmányait befejezve édesapjával európai utazásra indult. Ez rendkívül fontos volt a fiatalember számára, hisz így megismerkedett más kultúrákkal, más népekkel illetve csodás műemlékekben gyönyörködhetett például Milánóban, Rómában, Velencében és Fiumében.
Hazatérve az ügyvédi vizsgáit letéve megkezdte politikai tevékenységét. Sopron vármegye aljegyzője, majd 1840-től már udvari fogalmazó lett. Két év múlva császári és királyi kamarássá lett kinevezve. Mint a főrendi ház tagja részt vett a híres 1843/44-es rendi gyűlésen ahol a képviselőházból kiindulva elfogadtatott a magyar, mint az ország hivatalos nyelve! A főrendiházban olyan hatalmasságokkal, olyan egyéniségekkel dolgozott együtt, mint gróf Majláth György vagy gróf Széchenyi István.
Csak úgy, mint a közéletben, a házasságban is szülei voltak példaképei. Azt a szeretet-szerelem kapcsolatot és tisztaságot, amit tapasztalt a lovasberényi kastélyban, azt tudta átadni az 1845-ben nőül vett olasz származású Dezasse Lujza Erzsébet grófnőnek is. A boldog házasságból öt gyermek született, két leány és három fiú. A boldogság titka az Istenbe vetett mély bizalom és az ebből fakadó imádságos élet. A gyerekek nem láttak mást csak a szülők közötti harmóniát, hitből fakadó derűt, megbecsülést és az önzés teljes száműzését. Ez a konzervatív családokra jellemző életfelfogás példaértékű lehet mind a mai napig; stabil családi háttérből fakadó tiszta közélet.
A pozsonyi 1847/48-as utolsó rendi gyűlésén is részt vett- a főrendiházban – és nem találta radikálisnak az Ellenzéki Párt követeléseinek egy részét. Konzervatív elveihez persze hű maradt és megpróbálta összeegyeztetni nézeteit a liberálisok néhány követelésével. Azonban a márciusi fordulatot már nem helyeselte, viszont a híres áprilisi törvényeket, mivel az uralkodó szentesítette – elfogadta. Bár a katolicizmus és az adómentesség – nemesi szempontokból nézve – csorbát szenvedett, de az uralkodó szava, szent és így megkérdőjelezhetetlen volt számára. A Batthyány kormányt elfogadta, hisz számára és minden konzervatív számára Esterházy herceg, Széchenyi gróf és nagyobb részben Batthyány gróf személye biztosítéknak tűnt, hogy véres események nem fognak történni és az Egyház és király tekintélyén csorba nem esik. A szerb lázadás, a horvátok támadása, Lamberg felkoncolása azonban kijózanította a fontolva haladó konzervatív Czirákyt, ezért Pozsonyba menekült. Az első kormány miniszterei is sorba lemondtak, mint pl. Esterházy vagy Eötvös József báró, aki a centralisták korábbi vezéreként még bízott Kossuthban. A legnagyobb magyar, Széchenyi gróf idegösszeomlást kapott.
Pozsony biztonságos helynek tűnt a Cziráky család számára. A városba bevonuló császári és királyi seregek főparancsnoka császári biztossá akarta kinevezni, de a gróf ezt nem vállalta, határozottan visszautasította. Ez megismétlődött 1849 márciusában is Pesten, de Windisch-Grätz herceg felkérését megint visszautasította és csak a Királyi József Műegyetem vezetését vállalta. Amikor Görgey tábornok megkezdte Buda ostromát, Cziráky megint elmenekült.
Májusban Moson vármegye kormánybiztosává nevezték ki és innen kezdve már csak egy lebegett a gróf szeme előtt: a béke helyreállítása, minél előbb és a lehető legkevesebb véráldozattal. Az új uralkodó – Ferenc József – még kerületi főispánnak is kinevezte, amit el is vállalt (Sopron – Moson – Pozsony – Vas) de amikor azt látta, hogy osztrák ügynököket küld az udvar, azonnal lemondott.
Csak 1850-végétől vállalt ismét hivatalt, amikor a pesti törvényszék elnöke lett, 1854-ig. Közben a Vaskorona Rend lovagja, belső titkos tanácsos, és az Akadémia igazgatósági tagja lett. A németesítő törekvésekkel azonban nem értett egyet és tiltakozásul lemondott az elnöki pozíciójáról. (Amennyiben egy uralkodó által kinevezett személy lemond a megbízatásáról, annak van politikai súlya. Cziráky ekkor már épp úgy Magyarországon, mint Bécsben, az udvari körökben jól ismert személy volt. Tiltakozásból történt lemondására tehát felfigyeltek azok, akik tisztelték és azok is, akik ellenségei voltak. Lemondással még később is fog tiltakozni a lovasberényi nagybirtokos.) Tiltakozásának más módon is hangot tudott adni. Amikor Esztergomban látogatást tett az uralkodó Cziráky pohárköszöntőt mondott és a tisztelet sorait meglepő idézettel fejezte be: „Megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán!” Amikor az osztrák politikusok számon kérték tőle, hogy beszélhet így egy titkos tanácsos, állítólag a magyar arisztokrata így felelt: „Előbb voltam magyar és hazafi, és ezt meg is akarom tartani.” Tehát töretlen királyhűség, de a magyar alkotmányhoz való ragaszkodás minden áron, de nem minden eszközzel. Ez volt politikai hitvallása.
Az októberi diploma, amely főként gróf Apponyi György érdeme volt, békét teremtett a lelkekben. A konzervatívoknak megfelelő politikai helyzetben Cziráky János országbíró lett. Ebből a pozíciójából az osztrák törvénykezéssel szembehelyezkedett, lévén a magyar hazában az nem jogérvényes. Bécs ezt elutasította ezért ismét lemondott. Viszont elfogadta a fejér vármegyei főispáni hivatalt. Vállalta, mivel legnagyobb birtokai is ebben a vármegyében voltak és nagyon szeretett volna ebben a megyében használni a köznek, jót tennie az itt élőknek. Az 1848-as törvények szerint kezdte meg munkáját – bár 47-es elveket vallott – hisz V. Ferdinánd szentesítette azokat. Egyik alispánja a rendkívül tehetséges főnemes, gróf Zichy Nándor lett, (aki a későbbi konzervatív gondolkodás egyik legnagyszerűbb vezére lesz) a másik pedig egy volt jobbágy fia, Boross Mihály lett. A két férfi tehát a társadalmi hierarchia két szélén állt, de most Cziráky főispán jóvoltából hatékonyan és egymást megbecsülve tudtak dolgozni a vármegyéért. A következő évben összeülő országgyűlésben a Deák által vezetett felirati irányzathoz csatlakozott a főispán, mint a konzervatívok többsége is. A Határozati párttal ellentétben a Feliratiak, ha fenntartásokkal is, de Ferenc József személyét elfogadták, míg a másik irányzathoz tartozók, V. Ferdinándot tartották uralkodójuknak. Teleki gróf tragikus halála és a szavazás szoros eredménye az országgyűlésen az uralkodót arra indította, hogy a törvényhozást feloszlassa. Erre Cziráky János ismét lemondott, most a főispáni hivataláról és visszavonultan gazdálkodott birtokán. Itt, a lovasberényi szép klasszicista stílusban felépített kastélyban kereste fel a vármegyei küldöttség, hogy megköszönjék határozott és igazságos, bár elég rövid ideig tartó főispánságát. Ez még 1861 novemberében történt. Visszaemlékezők szerint ez a tiszta és becsületes gróf annyira elérzékenyült, hogy könnyeivel küszködött. Az adminisztrátori rendszert Cziráky épp úgy visszautasította, mint például Zichy Nándor.
A király és a nemzet közötti helyzet akkor kezdett javulni, amikor Deák Ferenc a híres Húsvéti cikkét megírta. A kiegyezésre nem csak a magyar oldalon volt meg a hajlandóság, de az osztrák felelős körök is egyre inkább úgy látták: a birodalmi létben kihagyhatatlanok a magyarok. Az urak házában és az osztrák képviselőházban is megosztott volt a kiegyezésre való hajlandóság, de a königgrätzi vereség után Ausztria vezetőiben és különösen Ferenc József császárban a leghatározottabban megjelent a – már korábban részben meglévő – kiegyezés iránti határozott vágy. Ebben nagy segítője volt báró Ferdinand Beust, miniszterelnök és szűkebb politikai köre. Végre 1867-ben létrejött a kiegyezés és már februártól ismét volt kormánya Magyarországnak, amit id. Andrássy Gyula gróf hozhatott létre. A kiegyezés tetőpontja a júniusi koronázás volt Budán. Ismét lett érvényes királya, apostoli királya hazánknak. Kossuth és az emigráció egy része – tehát a baloldal ezt nem fogadta el (1849-esek) a 48-asok fenntartásokkal, a volt centralisták nagy örömmel.
A konzervatívok – tehát a jobboldaliak, a 47-esek – bizonyos fenntartásokkal, de azért érthető módon megnyugvással fogadták ezt. Kritikájuk főként az volt , hogy túl liberális alapokon állt a kiegyezés és a magyar konzervatív hagyományok, pl. a katolicizmus vezető szerepe nem kapott elegendő súlyt. Viszont a lényeg: Haza és Dinasztia ismét egymásra talált. Sokan próbáltak éket ütni a király és a nemzet közé, de ez most nem sikerült. A kiegyezés a konzervatívok győzelme is volt hisz már az ötvenes évektől próbálták a helyzetet normalizálni és a feszültséget a két ország között feloldani.
Gróf Cziráky pozitív szerepét sem az uralkodó sem a Katolikus Egyház nem felejtette el. A király az Aranygyapjas Rend lovagjává fogadta, majd két évvel később IX. Pius pápa a Szent Gergely Rend nagykeresztjét adományozta neki. Ezeken kívül Cziráky lett a főrendiház alelnöke – haláláig. Főrendiházban a horvát kiegyezés és a fiumei kérdés idején ő elnökölt és felemelte a szavát akkor is, amikor tiltakozott az adók felhalmozása és a túlköltekezés ellen. Jól látta a vegyes bankok általi pénzpolitika nagy veszélyét, a vállalkozók, az iparban jövőt látók bankokkal létrejött kapcsolatának buktatóit, kritizálta a kamatok világát és óvva intette a magyarságot a szabadkőműves – ateista zsidó – kapitalista pénztőke veszélyére. A Kossuth kultusszal is szembeszállt, a józanság és realitás talajáról próbálta árnyaltabbá tenni ezt a kérdést. Mind a mai napig Kossuth olyan helyet tölt be az átlag magyar lelkében, ami egyszerűen túlzás. A gróf elismerte Kossuth Lajos elévülhetetlen nevét, de mint katolikus és királypárti főnemes jelezte: nem tud rajongani a forradalmárért, aki a királynak nem hódolt meg. Cziráky legvehemensebb felszólalásai a főrendi házban a szabadelvű Tisza Kálmán és kormányának a vegyes – ezen belül is a keresztény – zsidó – házassági tervére vonatkozott.
Valamit tisztázni kell: az ókonzervatív politikus Cziráky gróf semmiképpen sem „hazaáruló”, csak azért mert az 1849-es vonulattal szemben állt. Mert nem rohangál a forradalom lángjával, nem gyújt fel mindent, ami régi és nem rajong új eszmékért úgy, hogy közben sárba dobja a régit? Nem hazaáruló, mert a koronás királyáért kiáll, a dinasztiát elismeri. Nem bigott katolikus: mert nem esik neki az oltárnak és nem dobja ki a templomból a szentek szobrait, nem kritizálja a pápát? Sőt védi és próbálja megérteni és megtanulni Egyháza tanítását, a dogmatikát, a hagyományokat. Nem antiszemita, nem akarta a zsidók fizikai megsemmisítését. Egyszerűen csak annyit kívánt: mindenki élje meg hitét, becsületesen. Viszont a vegyes házasságból a hitélet halála lesz, abból liberalizmus, abból ateizmus és szörnyű antiklerikalizmus. Féltette hazáját a kapitalizmus túlkapásaitól is.
Az 1883-as vita a zsidóság beemelése a politikai és gazdasági szférába azáltal, hogy a házasságok összevisszaságával egy kibogozhatatlan katyvasz keletkezzék, ami a hitélet rovására történhet csak meg, erre a gróf határozott nemet mondott. A polgári házasság engedélyezése elindít egy lavinát, ami a házasságot, mint szentséget tönkre fogja tenni és a válások száma fog ugrásszerűen megnövekedni. A liberális politika nem fektetett – ma sem – hangsúlyt a családra, a házasságra, mint szentségre. Cziráky grófnak a tiltakozásra ismét meg volt a joga. Aki olyan példaadó katolikus házasságban élt, mint ő, annak joga van hallatni szavát egy nagyon rossz koncepció ellen. Sikerült a tervezetet megbuktatnia. Tíz év múlva már törvény szabályozta a polgári házasságot, amibe az Egyház már nem tudott beavatkozni.
Az Úr 1884. évének február 9. napján a nagy arisztokrata visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése országos gyász volt. Megrendülve emlékeztek rokonok, barátok, de még a politikai ellenfelei is. Rendkívüli, mégis egyszerű ember volt Cziráky János, tiszta és becsületes, józan és feddhetetlen életű férfi. Az Egyház különös tisztelettel tekintett több templom kegyurára és a felekezeti iskolák építtetőjére és a katolikus kultúra támogatójára. Számos későbbi híresség példaképe volt. Fiai közül különösen Béla grófra volt nagy hatással, mint édesapa, és mint a közéleti tisztaság követendő példája. Belőle is főispán lett, 1884-1891-ig. Nagy hatással volt Zichy Nándor grófra is Cziráky János nagybirtokos töretlen hűsége az Oltárhoz, a Trónhoz és a Hazához.