Pánczél Hegedűs János publicista, történész, a Regnum! portál alapítója több éve hirdeti Magyarországon a királyságot, mint olyan „össztársadalmi alternatívát”, amely egy erkölcsi, kormányzási, politikai válságból kiutat jelenthet, és amelynek helyreállításával a nemzet rátalálhat saját, eredeti életformájára is. Ezzel kapcsolatos könyvét tavaly a Kairosz kiadó adta ki két kiadásban is, Nekünk királyság kell! címmel, most pedig a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának Magyary Zoltán Szakkolégiumában tart zártkörű előadást az államformaváltás lehetőségeiről.
Az előadás címe: Köztársaságok után lehetséges-e újra a királyság Magyarországon?
Időpont: 2011. március 7., 17: 30.
Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának Magyary Zoltán Szakkolégiuma, Budapest, Ménesi út 5.
A szerző alapállása az, hogy a jelenlegi köztársaság olyan autoritás- és legitimitásdeficittel küszködik, amelyet nem tudott leküzdeni a rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt sem, képtelen volt a konszolidációra a kommunista diktatúra után, így a köztársaság egy bukott államforma jelenleg.
A köztársasági államforma, annak ellenére, hogy abszolút népuralmiságra hivatkozik, idehaza sohasem járt együtt a nép megkérdezésével. Csak rá hivatkozva, de igazából nélküle jött létre minden esetben a köztársaság itthon (1918, 1919, 1946, 1949, 1989) bármilyen formában is.
Jelenleg sincsen felvállalható politikai hagyománya Magyarországon a republikanizmusnak, ellentétben a királysággal, amelyet a magyar nemzet saját magának alakított ki és formált közel ezer év alatt, organikus módon.
Figyelem! Az előadás zártkörű, csak a BCE KTK hallgatóinak szól. A BCE KIK HÖK honlapján még az előadásról.