Lehet, hogy Asturias hercege állítja vissza a kereszténységet? Hihetetlenül hangzik, de páran már gondoltak erre, és ezt olyan történelmi próféciákra alapozták, amelyek eléggé összefüggnek a modern időkkel ahhoz, hogy megmozgassák a képzeletünket. Eme próféták között vannak uralkodók, szentek, és hát van (na, essünk túl rajta) Nostradamus, akinek a „jövendölései” nekem nem tűntek hasznosnak, mert olyan bizonytalanok, hogy többféleképpen is lehet őket értelmezni. Azonban, őt említjük először, hogy minél előbb megszabaduljunk tőle.
Nostradamus (IV.5. fejezet) állítólag a katolikus és ortodox egyházak újraegyesülését jósolja és azt, hogy Franciaország és Spanyolország egyesül, majd pedig szörnyű küzdelmekkel és háborúval teli időszak következik.
Szent Metód, az ortodox próféta, hasonló módon azt jósolja, hogy a „Nyugatot” és Rómát el fogja árasztani az iszlám, de végül egy másik hatalom (sokan úgy hiszik, hogy Oroszország) lesz a megmentő, és utána egyesül a katolikus és az ortodox egyház. Szörnyű háború lesz, amelynek során IV. Fülöp király isteni segítséggel kiűzi a muzulmánokat Európából, visszaszerzi Konstantinápolyt, és onnan uralja majd az újjáéledt Római (vagy inkább) Bizánci Birodalmat.
Az orosz Szárovi Szent Szerafim (akinek a szentté avatását II. Miklós cár és Alexandra cárnő is hevesen támogatta) szintén megjövendölte, hogy a francia trónt visszaállítják, és hogy a Habsburgok visszatérnek Ausztria élére (habár Szent Szerafim idejében a Habsburgok még jelen voltak) egy rettenetes háború után. Svédországi Szent Brigitta is jósolt valamit egy nagy nyugati uralkodóról, aki majd felemelkedik, hogy megszabadítsa a keresztény világot. Tehát, hogy lehet az, hogy Asturias hercegét említik egyedül, mint lehetséges uralkodót, aki a háborút vezeti majd az iszlám ellen Európában és, akit császárrá koronáznak majd a konstantinápolyi Hagia Szophiában? Szent Brigitta jövendölése szerint a nagy király spanyol származású, valamint Szent Metód is azt jövendöli, hogy ez a király „két pillérnek támaszkodik”, amelyek sokak szerint Herkules pilléreire utalnak. Még arról is beszél, hogy fehér szakálla van, amit én szórakoztatónak találok, mivel a ma élő két katolikus király, akiket Fülöpnek hívnak (a spanyolországi Fülöp és a belgiumi Fülöp) épp nemrég kezdett szakállat viselni. Hmmm… Néhányan Fülöp herceg hírnevére is rámutattak, amely szerint ő a konzervatív vallásosság elkötelezettje (amit persze nem gyakran hallunk a hercegről, de ezt mondják), de ez természetesen katolikus irányultságú, és lehet, hogy nem támogatna valakit, aki a keleti ortodox kereszténység híve.
Azonban, a Római oldalon is régóta léteznek már hasonló jövendölések. Hippói Szent Ágoston megjósolta egy nagy katolikus uralkodó felemelkedését a világ „hatodik korának” vége felé. Szent Remigius, aki megkeresztelte a frankok első keresztény királyát (I. Klodvig) azt is megjósolta, hogy a francia királyi udvarból egy nap eljön majd egy uralkodó, aki visszaállítja a Római Birodalmat a világvége előtt. Biztos vagyok benne, hogy azt mindenki tudja, hogy a jelenlegi spanyol királyi család a Bourbonok, akik Franciaországból érkeztek és XIV. Lajos király leszármazottai. Sok másik katolikus szentnek is voltak hasonló jövendölései, amelyek a Francia Királyság visszaállításáról, egy hatalmas küzdelemről, vallási újraegyesülésről (noha a nyugati verziókban természetesen az ortodox egyház csatlakozik a katolikushoz és nem fordítva) szólnak, és arról, hogy a Keresztény Római Birodalom feléled egy békeidőszak keretében és sok minden követi majd.
Azok, akik hűek a teóriához, amely szerint Fülöp herceg lesz a megjövendölt „VI. Fülöp király”, János testvér (Brother John of CleftRock) jövendölésre (XIV. század) is rámutatnak, amely elmondja, hogy a nagy uralkodó Szent Mihály arkangyal segítségével kiűzi a muzulmánokat Európából (a legtöbb ilyen jóslatban Európa iszlám uralom alatt van), majd utána Konstantinápolyból kormányoz. A XVII. századi David Poreaus azt állította, hogy a „Nagy Uralkodó francia származású lesz, nagy homlokkal, nagy sötét szemekkel, világosbarna hullámos hajjal, és olyan orral, amilyen a sasé. Szét fogja zúzni a pápa ellenségeit és uralni fogja a keletet”. Annak az ötletnek a megerősítésére, hogy „VI. Fülöp királyt” kellene most keresni, elég sok forrás található. Szent Ágoston, ismételten, ezt a „hatodik korra” datálta, amely néhány értelmezés szerint az a kor, amelyben most élünk. Továbbá, VI. Leó kelet-római (vagy bizánci) császár megjósolta, hogy Bizáncot felszabadítják és visszaadják a régi dicsőségét 20 év híján 6 évszázadon belül, amelyet, ha 1453-tól (Konstantinápoly bukásától) számolunk, akkor 2033-ra tehetjük. Még nincs 2012 sem, de ez már akkor sincs olyan messze. Sokan azt a (jobban elterjedt) hiedelmet is belelátják ebbe, amely kimondja, hogy a XX. Század az, az időszak, amelyről sok próféta jövendölte már, hogy az a kor lesz, amikor az ördög szabadon uralkodik majd. Ha tehát utánaszámolunk, akkor a keresztény világ visszaállítására irányuló háborút körülbelül 2034 és 2037 közé tehetjük.
Természetesen, akkorra már Fülöp herceg 66 éves lenne, egy kicsit idősebb annál, mint amit mi középkorúnak mondunk, így ha meg akarja majd menteni a keresztény világot és vissza akarja állítani a Római Birodalmat, akkor jobb, ha felköti a gatyáját! Szent Rémi azt jósolta, hogy egy nagy és istenfélő király a frank vonalról, megszállja majd Jeruzsálemet és visszaállítja a Római Birodalmat is. Sevillai Szent Izidor szintén megjövendölte, hogy az utolsó napokban egy nagyon istenfélő király fog uralni egy „nagyobb Spanyolországot”, majd uralma egy nőn keresztül folytatódik, akinek a neve Y-nal kezdődik, és L-lel végződik; ebből sokan Ysabelre vagy II. Izabella királynőre gondoltak, akinek vonalából jött a jelenlegi Spanyol Királyi Család is a trónra. Azonban, az ő jóslata is problémás Fülöp követőire nézve, mert azt mondja, hogy a király Keletről fog jönni, fiatalkorában fog uralkodni (amin a herceg már nagyon is túl van) és, hogy megtisztítja Spanyolországot. Ahhoz nyilvánvalóan elég komoly és azonnali változásoknak kellene történnie Spanyolországban a törvények és a nép akarata terén, hogy a herceg egyáltalán megtehesse ezt.
Az egyik ilyen ok, hogy azon kevés ember száma, akik Fülöp királyba, mint a próféták által megjövendölt kiválasztottba vetik a hitüket, évről évre kevesebb lesz. Sőt a legtöbb jóslat beszélt egy királyfiról, mint örökösről, aki Fülöpnek láthatóan nincs (és mint Európa nagy része, Spanyolország is nagyon igazságtalannak tartja, hogy csak a férfi utódok öröklik a trónt) és ezért a végén a legtöbb ilyet kiröhögik. Én már hallottam sok efféle jóslatot, amelyek még elrugaszkodottabbak voltak (mint például, hogy a walesi herceg az Antikrisztus vagy az, hogy Harry herceg a Nagy Uralkodó, mert néhány ír próféta szerint vörös a haja). Sok jóslat ezek közül (katolikus forrásból) egy különösen áldott és istenfélő pápáról is említést tesz, aki terjeszti majd a kereszténységet szerte a világon bár, különösen mostanában, a pápákkal kapcsolatos jövendölések elég pontatlannak bizonyultak.
Szóval, mint bármely hasonló dolog esetében, ez is az emberekre van bízva, hogy eldöntsék, hogy mennyire komolyak ezek a jóslatok, valamint, hogy mikor és kire értendőek. Bevallom, számomra túl fantasztikusnak hangzanak, hogy elhiggyem. Az emberek véleménye is nagyban változik és, még ha a franciák úgy döntenének is, hogy visszaállítják a monarchiát, akkor sajnos még nehezebben tudnám elhinni, hogy a monarchista csoportok összeállnának, hogy egy jelöltet támogassanak. Mindazonáltal, gondolkodni lehet rajta, meg amúgy is néhány dolog ebből a sok jóslatból már valóra is vált és, noha én nem veszem ezt készpénznek, bevallom, hogy tényleg magukkal tudnak ragadni.
Természetesen, ez nem az első alkalom, hogy ezek a jóslatok kínozzák az elménket. Korábban említettük a legendát az utolsó nyugat-római császárról, XI. Konstantinról, amely szerint ő vissza fog térni egy válságos helyzetben, hogy dicsőségre vezesse a népét. Sokan gondoltak erre, amikor I. György görög király a fiának és egyben örökösének a Konstantin nevet adta. Mikor 1913-ban király lett, a görögök közül néhányan „XII. Konstantin” néven üdvözölték. A sok balkáni konfliktus idején sokan remélték, hogy Konstantin király fogja visszaadni Konstantinápolyt a görögök kezébe és beteljesíti a jóslatot, azonban ez a remény szertefoszlott, amikor 1922-ben a görögöknek nem sikerült megszállni Törökországot. A király kénytelen volt feladni egy kis idővel ezután. Nyugaton, Harry herceg is újra előkerült, amikor egy történet napvilágot látott, amely szerint a dauphin, XVII. Lajos francia király, elmenekült a forradalmárok elől, majd az Oldenburg család bújtatta el, és hogy a jelenlegi brit uralkodók tőle származnak. Néhány jóslatban (katolikus hagyomány szerint) a Nagy Uralkodónak a Henry, Charles stb. neveket adják, és ismételten, néhány szerint Henry herceg vezeti majd a keresztény-monarchista újjáépítést. Megint csak, noha szeretjük Harry herceget, látszólag nagy személyi és vallási átalakuláson kellene keresztülmennie ahhoz, hogy ez megtörténjen.
Nem hagyhatjuk ki, hogy néhányan (nem vallási forrásokból, mint például {uh} Nostradamus) azt gondolják, hogy a dán Frederick herceg lesz a kiválasztott, míg mások szerint, nem viccelek, Jacques Chirac, volt francia elnök lesz az (bárcsak ezt én találtam volna ki). Sőt az ilyen jóslatok nem állnak meg a keresztény világ határainál. Az elmúlt pár évben legalább egy pár elég komoly beszélgetés volt az ősi izraeli Dávid uralmának visszaállításáról is. Van egy csoport Izraelben, amely tanulmányozza és tervezi a Szentély visszaállítását, vissza akarja állítani az áldozati szertartásokat és úgy általában fel akarják támasztani az egykori Egységes Izraeli Királyságot. Biztos vagyok benne, hogy a legtöbbeteknek itt nem kell elmondanom, hogy a Szentély visszaállításának rendkívül fontos szerepe van a keresztény próféciában, beleértve a világvégét is. Továbbá, muszáj megemlítenem, hogy a Távol-Keleten bizonyos tibeti és mongol buddhistáknak régóta volt egy hasonló jóslatuk Shambhala „Fehér Királyáról”, aki egy elsöprő háborút indít majd az erény ellenségei ellen, és visszaállítja az isteni egyensúlyt, majd pedig újra rendet teremt a világban, a buddhista hit szerint. Egy csomó emberről gondolták már, hogy lehet, hogy ő ez a várva várt megmentő, beleértve lámákat és még II. Miklós orosz cárt és báró Roman von Ungern-Sternberget is.
Azt is érdekesnek találom, hogy néhány ilyen jóslat olyan szerteágazó csoportoktól, mint az ősi pogányok, görög keresztények, és tibeti buddhisták, fedi egymást. Például, az egyik jóslat, amely egyesítette a Nagy Uralkodóról és a Márvány Császárról szóló történeteket, hasonlít a Shambhala jóslathoz. Ebben a történetben Nagy Sándor fogta a legrémisztőbb ellenségeit, leigázta őket, bezárta őket valami elveszett északi hegységben egy misztikus kapu mögé. A megfelelő időben, néhány jóslat szerint, mikor az iszlám erők ellepik Európát (ismételten, ez egy keleti keresztény jóslat), ez a kapu kinyílik és ezek az északi szuperharcosok lesznek majd az élcsapat abban a küzdelemben, amely majd elpusztítja a keresztény világ ellenségeit és visszaállítja a Római Birodalmat.
Akárhogy is, gondoljatok ezekről a jóslatokról, amit akartok, én csak érdekességként tárom elétek őket még egy utolsó gondolattal: mikor ilyen jóslatokról van szó, ahogy mondani szokták, az egyik előbb vagy utóbb igaznak bizonyul majd. Összeállnak a különböző szálak? Haladunk most egyáltalán valami szabályos felé? Ezt mindenki döntse el maga.
(Forrás: madmonarchist.com)
Fordította: D. Fekete Balázs.