A szocik nem nyughatnak. Nagyhétre időzítették a nagy kalap semmiből (vagy inkább közéleti-politikai és történelmi fekáliából?) szárba szökkenő magyar republikánus szimbolikus politikai akciók egyik igazi gyöngyszemét; leleplezték a „köztársaság kövét”. Ez már igazi politikai tett, csak gratulálni tudunk hozzá, Károlyi Mihály mosolyog rájuk a pöcegödörből. Eddig biztos sok monarchista gondolkodott arról, hogy merre sétáltassa a kutyáját, de most már nem fog. Ráadásul sokan csatlakoznak is majd hozzájuk, akiknek csak penetráns ez az egész baloldali-demokrata bábszínház, ahol mindenki álarcot visel. Demokrata a másik demokratát fasisztázza és republikánus védi meg a másik republikánustól a respublikát.
Álszent? Álságos? Mulatságos? Szánalmas? Az, mindegyik. Kezeljük is a helyén a dolgot; röhögni és testnedveket üríteni egyaránt remek hely lehet a pesti rakpart csendes kis parkocskája ezentúl. Tudjuk persze jól, hogy ez a közterületek rendjét sértő szabálysértés, ezért nem is ösztönzünk senkit sem, de meg tudjuk érteni azt, aki nem tudja ekkora képmutatás láttán zsigeri ösztöneit visszatartani, vagy szemet húny azon, ha háziállata teszi ezt meg.
Hányadik köztársaságnak a köve ez mostan? És minek köbe vésni hatvan év kudarcát kérem szépen? Véssük kőbe a szovjet megszállás teszetosza önállótlan államalakulatát, amelyet felzabáltak a kommunisták két év alatt? Véssük köbe Károly Mihály pacifista ámokfutását? Véssük kőbe a vörös terrort? Véssük kőbe Trianont? Véssük kőbe a rendszerváltás kudarcát és kínját? Véssük kőbe 2006-ot és a köztársasági elnök pocskondiáját a jogos népharag ellen? Véssük kőbe az életképtelen bukott államformát, amit a magyarság nagy része nem érez magáénak csak elvisel, mert birka?
Minek és kinek?! Miért ácsolnának megint elbukott posztkommunisták politikai tőkét a hátunkon? Kinek kell a köztársaság még mindig és legfőképpen ki azonosul ezekkel?
Hiller „Haver” Istvánnak azért köszönjük szépen a kőállítást, ha akartak ha nem adtak egy jó sanszot azoknak akik egy szimbólumot kerestek ennek az arctalan államalakulatnak, amit magyar köztársaságnak hívunk, sokadik nekifutásra is. Ahogyan korábban a kommunista csürhe ledöntötte királyaink szobrát a Hősök terén, úgy a királyságpártiaknak is van most már mit ledöntenie, ha úgy hozza az idő és a lehetőség.