Az alábbiakban egy több szempontból is fontos interjút közlünk, amely 2007. május 24-én készült, Őfenségével, Habsburg-Lotaringiai Ottó főherceggel. A trónörökösünk a FARMANN Norsk Forretningsbladnak (*) adott interjút, amely idehaza nagy valószínűséggel egyáltalán nem ismert. J. K. Baltzersen interjúja Ő Császári és Királyi Fenségével, Dr. Habsburg-Lotaringiai Ottóval, osztrák főherceggel és a Habsburg-ház fejével. A Ház több évszázadig uralkodott a keresztény világ jelentős része felett. Őfensége 20 évig volt az Európai Parlament képviselője, leányát, Walburga Douglas grófnőt pedig tavaly ősszel választották be a Riksdagba, a svéd parlamentbe. Dr. Habsburg Ottó idén tavasszal többször is megjelent a médiában a Római szerződés aláírásának 50. évfordulója kapcsán. Az Inside the Vatican által összeállított, a katolikus világ legbefolyásosabb személyiségeit felsoroló listán a 8. helyen áll. Őfensége 30 könyv, többek között a „Social Order of Tomorrow” (A holnap társadalmi rendje) c. mű, és számos beszéd, köztük a The Mises I Knew (Mises, ahogyan én ismertem) c. előadás szerzője. Dr. Habsburg Ottó a Mont Pelerin Társaság tagja. Életrajzai közül említésre méltó Gordon Brook-Shepherd Habsburg Ottó c. könyve.
Kérdés (K): A II. világháború alatt találkozott Fenséged a norvég királyi család tagjaival Észak-Amerikában?
Válasz (V): Igen, több alkalommal is találkoztam a királyi hercegnővel. Amint Ön is tudja, a hercegnő igen befolyásos személy volt, aki nagyon sokat tett a hazájáért. Úttörő szerepet játszott bizonyos eszmények kibontakoztatásában. Én mutattam be Roosevelt elnöknek. Nagy befolyása volt az Egyesült Államokban, és gyakran beszélt az általa képviselt ügyekről. Én inkább Ausztria, Magyarország, és Dél-Közép-Európa országaival voltam elfoglalva.
K: Fenséged álláspontja szerint az euró, vagy a kormányok által kontrollált pénz a jobb megoldás?
V: Ma már inkább a kormányok általi kontrollt támogatom. Láttam a közép-európai országok tapasztalatait. Az Európai Unió gondolata nem rossz — bár természetesen lehet javítani rajta. Ez biztos. De azt hiszem, a nemzetközi infláció időszakában az Uniónak nagy szerepet kell játszania. Nézzük, mi történt a II. világháború végén. Az Egyesült Államok elengedte az inflációt a papírarany bevezetésével. Abban az időben nagyon elleneztem ezt, és azt hiszem, mostanában kezdjük megfizetni ennek az árát.
K: Az euró bevezetése előrelépés, vagy a hanyatlás jele?
V: Az euró mindenképpen előrelépés. Ennek egy oka van — mi az amerikai gazdaság sikerének a titka? Az, hogy azonos a pénz az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. Ennek hatása a belső stabilitás. Természetesen ennek vannak hátrányai is, mivel hamis biztonságérzetet ad.
A választóimnak nagy gondot okozott a kereskedelem Olaszországgal, mivel a német márka és az olasz líra árfolyama cikkcakkosan alakult, állandóan ingadozott. Ha Olaszországgal kereskedett az ember, legfeljebb 4 hétre lehetett tervezni. Az ideális az, ha 2-3 évre lehet előre tervezni. Ezért meggyőződésemmé vált, hogy a legfontosabb dolog a monetáris stabilitás. Minél szélesebb körben tudjuk ezt megvalósítani, annál jobb.
K: Beszélgetett Fenséged Ludwig von Mises-szel és a Mont Pelerin Társaság többi tagjával a kapitalizmus harmadikutas alternatíváiról?
V: Igen, sokszor beszélgettünk erről. nem csak von Mises-szel, hanem Hayekkel is. Az egyik legközelebbi barátom volt a Társaságban. A franciákkal és az olaszokkal is beszélgettünk erről. Volt egy időszak, amikor nagyon aktív voltam a Mont Pelerin Társaságban, de aztán ki kellett szállnom, mert parlamenti képviselőként nem tudtam szabadon beszélni. Időm sem volt már rá. A bővítésre, és a bővítés által nyújtott biztonságra fókuszáltam.
K: Mi Fenséged álláspontja a kapitalizmus és a harmadikutas alternatívák kérdésében?
V: Számomra a legfontosabb, hogy gazdasági szabadság legyen. Ha hagyjuk, hogy a bürokraták igazgassák a gazdaságot, annak nagyon szomorú vége lesz. Ez a jövő egyik legnagyobb problémája. Tehát azt mondom, a kapitalizmus egy jó rendszer — egy feltétellel: fel kell ismernie a korlátait. Ha átlépi ezeket a korlátokat, veszélyt jelent önmagára, méghozzá nagy veszélyt.
K: Mit gondol Fenséged az európai kultúra jövőjéről?
V: Meg kell őriznünk a kultúránkat, elsősorban annak filozófiai alapjait, azaz a vallási alapokat. Ez egy olyan terület, ahol vita volt köztem és a Mont Pelerin Társaságban számos barátom között. Ők egy időnként túlzásokba estek. Általánosságban, ha Európa megőrzi a kultúráját, ha továbbmegy a régi úton — és úgy gondolom, jó esély van rá, hogy ez megtörténik — akkor ez nagyban hozzájárul a stabilitáshoz.
K: Mi az európai társadalmi modell jövője?
V: Mármint amiről a politikusok beszélnek?
K: Igen, amivel a magas adókat indokolják.
V: Ezt természetesen nem támogatom. Úgy gondolom, ennek a politikának lassan vége lesz. Egyre nagyobb és nagyobb problémákkal szembesülünk, ezért nem tudom támogatni. Végső soron — bár egyes társadalmi csoportokat előnyökhöz juttat — nagyon kellemetlen helyzetbe fog juttatni bennünket.
K: A holnap társadalmi rendje c. könyvében Fenséged azt javasolta, hogy minden megszületett állampolgár kapjon választójogot, amit a nagykorúságig a családfenntartó gyakorolhat. Aktuális még ez az álláspontja? Gondolja Fenséged, hogy ez hatással lehet a jóléti államra? Nem generálna ez még nagyobb igényt a gyermekes családok részéről a jóléti szolgáltatások iránt?
V: Úgy gondolom, hogy a családok politikai jogainak kérdése, és a gyermekek szavazati jogának kérdése nem kapcsolódik a jóléti államhoz. A túlélésünkhöz és a család védelme érdekében van rá szükség. Fel kell ismernünk, hogy Európa egy haldokló kontinens, és ma az a kérdés, hogy hogyan tartsuk életben.
K: Milyen emlékei vannak Fenségednek Erik von Kuehnelt-Leddihnről?
V: Gyakran találkoztam vele, nagyon régről ismerem és a haláláig kapcsolatban álltunk. Néhány héttel a halála előtt láttam utoljára Tirolban. Akkor már nagyon beteg volt. Emlékszem rá abból az időből is, amikor még fiatalember volt. Brilliáns, nagytudású elme — és nagyon bátor, mivel időnként kockázatokat is vállalt az éles álláspontjaival. Nagy tudása és személyes bátorsága eredményeként nagy befolyásra tett szert.
K: Mi Fenséged véleménye a monarchikus és demokratikus elvről, ahogyan azokat Kuehnelt-Leddihn értelmezte?
V: A személyes véleményem a következő: ez az összevetés értelmetlen, mert van demokrácia monarchiákban is, és — sajnos — arra is akad példa, hogy monarchiában nincs demokrácia. Ez volt a helyzet Mussolini Olaszországában. Tehát ezt a két dolgot el kell választanunk egymástól. Monarchia vagy köztársaság, demokrácia vagy más politikai formák. A monarchia szembeállítása a demokráciával nem helyes megközelítés. Két olyan dolgot hasonlít össze, amelyek különböző szinteken vannak, és különböző a céljuk. Monarchia, köztársaság — ezek államformák. Az államforma vonatkozásában nem értelmezhető a demokrácia. Nagyon óvatosan kell itt bánni a szavakkal.
K: Hogyan látja Fenséged az abszolút demokrácára vonatkozó modern elképzeléseket?
V: Az abszolútnak a politikában nincs helye. Ez abszolút egyértelmű. Amikor abszolút demokráciáról beszélnek, főleg az Egyesült Államokban, akkor kiterjesztik a demokráciát olyan területekre is, amelyek már a demokrácia valós érvényesülési területén túl vannak. A demokrácia a politikai élet és döntéshozatal egy módja. Személy szerint aggódom a demokrácia jövőjéért. Egyre messzebbre kerülünk, és a demokrácia talajvesztetté válik. Olyan magasságba emelik a demokráciát, ahol nincs keresnivalója. Nézzük például a választási jogot. A választási rendszer sokszor nem tud jövőt adni nekünk. Ez igaz minden olyan rendszerre, ahol zárt jelöltlisták vannak. Húsz évet töltöttem ebben a rendszerben, és tudom, hogy rossz. Rossz, mert a demokráciának a lényege lenne a választó és a képviselő közötti szoros kapcsolat.
De egyre inkább eltávolodunk ettől. Eltávolodunk, mert a mai képviselőket pártgépezetek választják. A választóknak nagyon kicsi a beleszólásuk. Még mindig demokráciáról beszélünk, pedig valójában “pártokrácia” van, ami egészen más, mint a demokrácia. A pártmasinéria átvette a hatalmat. Nézzük azokat az országokat, ahol listás rendszer van. Nem leszek indiszkrét és nem fogom néven nevezni az országot, de van itt Európában egy olyan ország, ahol a jelöltek listáját — a zárt listát — abban az országban nyolc ember hagyja jóvá. Ha ez demokrácia, akkor ez nekem nem tetszik.
Személyes meggyőződésem az, hogy demokrácia csak közvetlen választással lehetséges, ahol a politikusokat nem pártbürokraták jelölik ki. Közvetlen kapcsolat szükséges a választók és a választott képviselők között. Húsz évig próbáltam — sajnos nem mindig sikerrel — fenntartani ezt az élő kapcsolatot a választóimmal. Így lehet megismerni a választók gondolkodását. Németországban, Ausztriában, számos más országban már semmi kapcsolat nincs a politika és a választók között. Engem nem kedvel a pártgépezet. De ennek ellenére meggyőződésem, hogy a közvetlen kapcsolat a helyes.
1946-ban Franciaországban volt egy nagy pénzügyi botrány. Ez a botrány fordulópont volt a francia belpolitikában. Kiderült, hogy magas helyekre ér el a korrupció, és ez megdöbbentette az embereket. Ilyesmin ma már senki nem akad fenn, szép lassan hozzászoktak. Akkor még nagy felfordulás volt emiatt Párizsban. Én is épp a városban tartózkodtam, és érdekelt a helyzet. Elmentem a parlament ülésére, ahol nagy viharok dúltak. Egy idő után kimentem az épületből, és láttam, hogy a Szajna másik partján, a Concorde téren zavargás van, folyik a vér. Öreg katonák és hasonforma emberek meg akarták rohamozni a parlamentet. Egyik oldalon a feldühödött emberek, a másik oldalon a rendőrség, amely megpróbálta őket megállítani.
Elindultam át a hídon, és mögöttem egy parlamenti képviselő jött. Nem tudtam, kicsoda, de nagyon bátor ember volt, mert nyilván ő is érezte a levegőben, hogy mi jön. Már félúton jártunk a hídon, mikor valaki felismerte, és ezt kiáltotta a tömegnek: “Ott az egyik csirkefogó!” Erre a tömeg megpróbálta bedobni a Szajnába, amit nem nagyon élt volna túl, mivel a tél közepén jártunk. Ekkor előlépett egy nagydarab, szakállas fickó, és azt kiáltotta: “Ezt az embert ne bántsátok, ez az én képviselőm!” Erre a tömeg eleresztette. Nos, szeretném látni, hogy ma bármelyik parlament tagjáról ezt kiáltják: “Ez az én képviselőm!” Manapság az embereknek fogalmuk sincs, kit választottak meg.
K: Boldog Károly császár és király azt mondta, hogy a demokratikus uralom nagyobb hiba, mint az autokratikus uralom. Mi Fenséged véleménye erről?
V: Az a helyzettől függ. Nem lehet dogmatikusan közelíteni ehhez a kérdéshez. Vannak nehéz idők és súlyos helyzetek, amikor szükséges egy bizonyos autoritás felmutatása. De általánosságban a demokratikus uralmat jobbnak tartom — azzal a feltétellel, hogy a demokrácia valóban a nép képviselete, és nem egy bürokratikus szervezet uralma.
K: Mi a rosszabb: az “erős emberek”, a mindenható bürokraták és parlamentek, vagy a többség zsarnoksága? Melyik jelenti a nagyobb veszélyt?
V: Megint csak nem lehet dogmatikusan választ adni erre, de az erős embereket nem kedvelem. Túl sok erős embert láttam politikai karrierem során. Ott volt Hitler és Sztálin — ezért azt gondolom, hogy a hatalmat korlátozó fékek fontosak.
K: Mi az oka annak, hogy manapság az állam mindenható, összehasonlítva az 1914 előtti renddel?
V: Beszéljünk Közép-Európáról. Korábban kevésbé volt centralizált, a helyhatóságoknak nagyobb hatalmuk volt, mint manapság. A helyi közösségek befolyásosabbak voltak. A hatalom nem ért el minden házba, szemben azzal, ami most van. Az 1914 előtti helyzet Ausztriában és Magyarországon jobb volt, az állam korlátozott hatalma miatt.
K: Hogyan tudnánk visszahozni az 1914 előtti rendszer elemeit? Milyen tanácsot adna Fenséged azoknak, akik az 1914 előtti időkre vágyakozva tekintenek?
V: Nem nagyon érdekel a nosztalgia-politizálás.
K: Milyen emlékei vannak Fenségednek a Pénteki Klubról? Emlékezetes Montesquieu figyelmeztetése a túlterhelt, folyamatosan működő parlamentekről.
V: A Pénteki Klub nagyon jó intézmény volt az Európai Parlamentben, mert mindig olyan dolgok kerültek napirendre, amelyek nem magával a rendszerrel foglalkoztak. Szabadon lehetett tanulmányozni a témákat, és pártoktól függetlenül dönteni. Amit én nagyon szerettem — és én nagyon komolyan vettem a tagságomat — az az volt, hogy a plenáris ülés előtt felkészültem. Az előkészített anyagokból kiválasztottam egy témát, amivel foglalkozni akartam. Mindig ugyanazok az emberek vettek részt a vitában, és megvolt a belső függetlenségünk. Nem voltunk pártellenőrzés alatt. A pártokat nem érdekelték ezek az ügyek, nagyobb dolgokkal voltak elfoglalva.
Személy szerint én nagyon sokat tanultam a Pénteki Klubban, mert rákényszerített, hogy utánanézzek ismeretlen kérdéseknek. Nagyon hasznos volt — ha komolyan vette az ember. Miután távoztam, sajnos megszűnt a Klub. Abban az időben távozott a tagok többsége. Úgy gondolom, ez egy veszteség. Az emberek kis problémáival foglalkoztunk. Nem szabad elfelejteni, hogy a Parlamentnek a kis, egyéni problémákkal is kötelessége foglalkozni.
Az egész Pénteki Klub ötlete az Európai Parlament első ciklusában kezdődött. Egy fekete francia képviselő, Martinique szigetéről, egy liberális, valami rejtélyes okból kifolyólag feltétel nélkül megbízott bennem. Mikor volt valami gondja, hozzám jött és megbeszéltük. Egyszer hozott egy ügyet, valami gyümölcsexport-szabályozással kapcsolatban. A javaslat már átment számos bizottságon. Ez a képvisló meggyőzött engem arról, hogy a bürokraták elképzelése teljes képtelenség, ami ezer fekete családot tett volna tönkre. Tehát nekiláttam az ügynek. Beszéltem a szakszervezetek vezetőjével, aki tagja volt annak a bizottságnak, amelyik már elfogadta a javaslatot. Elmagyaráztam neki. Megértette. Együtt munkába lendültünk. Végül is átvittük a javaslatunkat, bár már több bizottságon is átment az eredeti terv. Az efféle akciók, az ilyen részletekkel bajlódás a Pénteki Klubban lelassította a munkát, de pártpolitikától független, nagyon egészséges dolog volt. Nagyon sajnálom, hogy megszűnt, mert azóta sok dolog kontroll nélkül megy át a rendszeren. A parlamentben volt negyven ember, mindenféle pártállású, de meg tudtuk ezeket a dolgokat beszélni, mert úgy gondoltuk, felelősek vagyunk.
Van egy igaz történet Ferenc József császárról. Theodore Roosevelt világkörüli útra ment, és ennek során Ausztriába is eljutott, ahol fogadta a császár. Ez Roosevelt emlékirataiban olvasható. Megkérdezte a császárt, mi dolga az uralkodónak egy modern demokratikus rendszerben. Az öreg császár erre azt válaszolta: “Az a dolgom, hogy megvédjem a népeimet a kormányaiktól.“ Manapság kevés monarchia van, így a parlamentekre hárulna a feladat, hogy megvédjék a népet a kormányától. De ez a mai fél-autoritárius parlamentáris rendszerben, legalábbis abban, ami itt van Európában, már nem lehetséges. Az amerikaiak jobban állnak ebből a szempontból, mert náluk még mindig van egyéni választás és nincs arányos képviselet. De manapság sajnos ebbe az irányba haladnak a dolgok, és ez a demokrácia mély válságát fogja eredményezni.
K: Boldog Károly császár és király tervezett szövetségi rendszere nem állt volna ellentmondásban Ferenc József császár és király koncepciójával, ami szerint az uralkodó dolga a nép védelme a kormánnyal szemben?
V: Nem, ellenkezőleg. Kiegészítették volna egymást. Az édesapám is így gondolkodott. Ha meg tudta volna őrizni a parlamentet annak, aminek lennie kell, akkor az uralkodó és a parlament között nagyon jó lett volna az együttműködés.
K: Mit tanított Fenségednek az édesapja Madeira szigetén azokon a közös sétákon?
V: Csak nagyon kevés alkalmunk volt együtt lenni apámmal. Nagyon szeretett sétálni, és mi ketten nagyok, Adelhaid húgom és én vele tartottunk, és nagyon közvetlen beszélgetéseink voltak. A házban nem nagyon tudtunk őszintén beszélni, mert megfigyelés alatt tartottak bennünket.
K: Mi fenséged véleménye azokról a britekről, akik szeretnének kilépni az Európai Unióból és az Európai Néppártból?
V: Remélem, nem teszik meg. Meggyőződésem, hogy nagy hiba lenne. De nem vagyok brit, és nem vagyok brit képviselő. Még csak európai képviselő sem vagyok már. Ott nagyon jó viszonyban voltam a brit konzervatívokkal, de a hozzám hasonlóan gondolkodók gyakorlatilag onnan is eltűntek.
K: Lát Fenséged konfliktust az Európai Unió és a monarchia eszménye között — leszámítva a reprezentátív monarchiákat?
V: A monarchia és az Európai Unió viszonyában csak akkor lehet konfliktus, ha az Unió átlépi a hatáskörét. Nagy hiba lenne, ha az Unió az képzelné, hogy rákényszeríthet egy adott államformát a tagországokra, legyen az köztársaság vagy monarchia. Ez Lichtensteinre is vonakozik, amelynek alkotmánya kétségkívül megfelel a demokratikus alapelveknek. Az a véleményem, hogy az Európai Unió, ha hatékonyan szeretne működni, akkor meg kell elégednie a jelenlegi hatáskörével. Nem szabad centralizált szervezetté válnia.
K: Mi Fenséged véleménye az európai alkotmányról?
V: Mellette és ellene vagyok. Elviekben nem vagyok az alkotmány ellen, de rövidnek, világosnak kell lennie, és alapelveket kell tartalmaznia. Mária Terézia császárné mondta egyszer nagyon bölcsen: “Egy törvény akkor legitim, ha olyan világos, hogy a legutolsó galíciai birkapásztor is megérti.” Mint ön is tudja, manapság még a tudósok sem tudják, mi van a törvényeinkben.
Az a vastag könyv, amit az európai alkotmány kampányában bemutattak, az elborzasztó volt. Giscard d’Estaing eszméi elvben jók voltak, de aztán szeretett kormányaink beléptek a képbe, és létrehoztak egy 106 tagú bizottságot a szöveg véglegesítésére. Egy 106 szakács által főzött ebéd ehetetlen, és ezt kaptuk az alkotmánnyal. Túl hosszú. Ez a világ második leghosszabb jogi szövege, az első Dél-Koreáé. Nem nagyon tetszik ez nekem. De védelmeztem az alkotmányt, egyetlen ok miatt. A francia népszavazás során beszédeket tartottam, és azt mondtam az embereknek: az alkotmány rossz, de kérve kérem Önöket, szavazzák meg. Ha nem teszik, az aláássa az európai gondolatot. De arra is kérve kérem Önöket, hogy a szavazás másnapján tegyenek lépéseket az alkotmány megváltoztatására. Azt hiszem tragikus, hogy az európai alkotmány gondolata nem tudott nyerni.
Az alkotmány legfeljebb három oldal hosszú legyen. Mi egy alkotmány? Ma két alkotmányos jellegű alapelve van az Európai Uniónak. Mindkettőt egy nagyon rövid szöveggel le lehet írni. Az egyik a szociális piacgazdaság elve, ami a Római szerződésben gyökerezik. A másik a szubszidiaritás, amit Maastricht vezetett be. A szubszidiaritás az egyik legfontosabb dolog, mert kizárja, hogy nagyobb entitások elvonják a kisebb entitások hatásköreit, amelyeket a kicsik is megfelelően tudnának kezelni. Ha a parlamentben dolgozol, és komolyan veszed a munkát, mindig ott lesz az az érzés, hogy a jogszabályoknak rövidnek és világosnak kell lennie — elégségesnek a jogszolgáltatás működéséhez, de nem szabad túlságosan a részletekbe menni, mert azzal elveszik a rugalmasság, amire pedig szükség van. Úgy gondolom, egy kétoldalas európai alkotmány nagyszerű lenne, ha a megfelelő gondolatokat tartalmazza. Ha kettő — legfeljebb három — oldalnál hosszabb, az egy katasztrófa.
K: A Maastrichti szerződésben megfogalmazott szubszidiaritás nem csak papíron létezik?
V: Sajnos jelen pillanatban csak papír, mert az Európai Uniót irányító bürokratikus érdekcsoportok ellene vannak. A hatalmuk megszűnik, ha a szubszidiaritás elve gyakorlattá válik úgy, ahogy azt én szeretném.
K: Vannak olyan nézetek, hogy az Európai Unió lényegében egy központosítási projekt. Mi Fenséged véleménye erről?
V: Nem lelkesedem az afféle centralizációért, ami formulákban nyilvánul meg.
K: Mondhatjuk, hogy Fenséged lelkesedése az Európai Unióért Boldog Károly császár és királynak arra a kívánságára vezethető vissza, hogy a népei ismét találjanak egymásra?
V: Az Európai Unió, és az Unió bővítése logikus, csakúgy, mint annak idején Károly császár kívánsága, hogy a népeket egyben tartsák, amennyire csak lehetséges. A lényeg, hogy a bővítés az európai biztonság alapfeltétele.
K: Milyen tanácsokat adott Fenségednek Ludwig von Mises a Habsburg-restauráció vonatkozásában?
V: Nagy ember volt, aki szabadságot akart, és megvolt az a belső függetlensége, hogy azt mondta, amit gondolt — ez sok emberben nincs meg.
K: Emlékszik Fenséged valamilyen konkrét tanácsra, amit Ludwig von Mises adott a restaurációval kapcsolatban?
V: Nem. Más dolgokról beszéltünk. Abban az időben álltunk kapcsolatban, amikor ez egy nagyon távoli téma volt. Elvi kérdés volt, de 1938 után el lett halasztva, azon egyszerű okból, hogy — bár a monarchia elképzelhető volt — mindez csak a nácizmus bukása után jöhetett szóba. Következésképpen az volt az álláspontom, hogy “ne beszéljünk erről most”, előbb egyesült erővel le kell győznünk a totalitarizmust. Roosevelt elnök egyszer megkérdezte, mi a véleményem arról, hogy Ausztriában a háború után helyreálljon a monarchia. Erre én nagyon határozottan ezt válaszoltam: “A személyes jogi állláspontom szerint nem lehet egy nemzet belügyeiről döntést hozni, amíg ez a nemzet külföldi vagy totalitárius megszállás alatt áll. Amint a nemzet visszanyerte szuverenitását, a téma ismét napirendre vehető. De amíg egy ország nem szuverén, nem helyes, ha ezt a témát külföldi hatalmak vitatják meg.”
K: Fenséged véleménye szerint mi az oka a monarchista érzület csökkenésének Közép-Európában a II. világháború után?
V: Én nem mondanám, hogy csökkent. A külső szemlélő számára természetesen így tűnik. Ennek az az oka, hogy a nemzetközi befolyás a monarchia ellen van — ez egy hiba, de ez az ő bajuk. Másrészt nem volt a kérdés megfelelően megvitatva. Nézzük az én helyzetemet. Az én problémám az, hogy a háború alatt és után a fő feladat a szabadság és a szuverenitás helyreállítása volt. Ha elkezdtünk volna ezekről a lehetőségeinken túlmutató kérdésekről tárgyalni, az akadálya lehetett volna egy jövendő megoldásnak. Ezért leállítottam az egészet.
Magyarországon nagyon közel járhattam volna a megoldáshoz. Azt akarták, hogy legyek köztársasági elnök, és az már jelentett volna valamit. De nem akartam ezt a pozíciót, mert felismertem, hogy abban a pillanatban ez nem válna az ország előnyére — az oroszok még a határainkon álltak, és így tovább. A fontossági sorrendet fel kell állítani, és ez azt jelenti, hogy bizonyos kérdéseket nem lehet napirendre tűzni.
Ott van Szimeon bolgár király. Amikor eljött az ő pillanata, az egész nemzetközi közvélemény ellene volt.
K: Egyes vélemények szerint ha egy nem uralkodó királyi személy elkezd pártpolitikával foglalkozni, ez összeegyeztetlhetetlen a jövendő uralkodó szerepével. Mi Fenséged véleménye erről?
V: Én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Az egykori dinasztiák tagjainak vannak kötelességei, és ha kilőtték alólad a lovat, és nem tudsz lóháton győzni, akkor leugrasz és gyalog folytatod a harcot.
K: Mondhatjuk, hogy az a Habsburgok küldetése, hogy szolgálják a népeiket, és ha az idők úgy hozzák, hogy nem szolgálhatnak a trónon, akkor olyan intézmények keretein belül kell működniük, amelyekben ez megengedett számukra?
V: Az magától értetődő, hogy egy Habsburg politikával foglalkozzon. A család 600 évig foglakozott államügyekkel, különös lenne, ha ezzel az örökséggel kimaradnánk a politikából. Az a véleményem, hogy ha egy Habsburg úgy érzi, hogy a népét kell szolgálnia, akkor ezt kell tennie, nem azért mert joga, hanem mert ez a kötelessége.
K: Mi Fenséged véleménye az európai monarchiák jövőjéről, különös tekintettel Skandináviára?
V: Ami Skandináviát illeti, kérve kérem, tartsák meg, amíg még megvan. Az ott egy jó rendszer. Jó ellensúly. Nagyon sikeresen védelmezte a demokratikus rendszert. Ugyanakkor ezt a témát meg lehet, és meg is kell vitatni, mert ez egy érdekes téma. Nem az emberek vannak az államért, hanem az állam az emberekért. Ebben az összefüggésben kell gondolkodnunk.
K: Melyik a jobb: egy reprezentatív monarchia, vagy egy olyan monarchia, amelyik aktív szerepet játszik?
V: A reprezentatív monarchiának van egy nagy előnye. Láttuk számos krízishelyzetben, hogy a reprezentatív uralkodó nagyon hasznossá tud válni nehéz helyzetekben. Azt gondolom, jó megoldás lenne, de meglátjuk, megvalósítható-e.
K: Mi Fenséged véleménye a teljesen legyengített svéd monarchiáról, ahol az uralkodónak már szinte nincs is alkotmányos szerepe?
V: De még mindig megvan a lehetősége, hogy erkölcsi irányvonalat adjon. Azt gondolom, ez még mindig egy nagyon jó rendszer, sokkal jobb, mint máshol.
K: Ha jól tudom, Fenséged korábban nem volt túl jó véleménnyel Windsor hercegéről. Mi Fenséged álláspontja az európai királyi házak XX. századi házasságairól?
V: Jól tudja, az a véleményem, hogy ha egy uralkodó elfogadja az uralkodás feladatát, akkor nincs joga, hogy személyes céljai érdekében hátat fordítson a népnek.
K: Milyen szerep vár a Habsburg-házra a jövőben?
V: Nos, nem tudom. Nem vagyok próféta. De azt tudom, hogy a kötelességtudat megvan. Vannak számomra mindenek felett álló dolgok. Először is egy belső fék, ami megvéd attól, hogy magamnak túlzott jelentőséget tulajdonítsak. Amikor ünnepelnek, akkor vajon engem ünnepelnek, vagy az őseimet? Az én helyzetemben lehetetlen, hogy az ember túlértékelje magát. Másodszor, megvan a felelősségérzet a nemzetemért. Ennek eleget kell tenni, függetlenül attól, hogy az ember pillanatnyilag mivel foglalkozik, vagy mit tud elérni.
Voltak helyzetek, például – megint csak Magyarországon — amikor a fordulat jött, a soproni események után, amit mi szerveztünk, volt idő amikor mindenki arra kért, legyek elnökjelölt. Nemet mondtam, nagyon egyszerű okból. Húsz éve ültem az Európai Parlamentben. Tudtam, hogy az Európai Parlament óriási befolyással lesz a fal leomlása után Közép-Európára. És én voltam az egyetlen az Európai Parlamentben, aki beszélt magyarul.
Sok emberrel beszéltem, mielőtt meghoztam a végleges döntést. Azt mondtam: “Sokkal többet tehetek a jelenlegi helyzetben azzal, ha nem teszem meg azt, amit várnak tőlem.” Érdekes helyzet volt. Őszintén megmondom, mert történetileg egy meglehetős újdonság lett volna. De úgy gondoltam, többet tehetek, ha maradok az Európai Parlamentben, mintha eleget teszek ennek az elvárásnak és elnök leszek. Visszatekintve ez volt a jó döntés, mert nagyon valószínű, hogy nem lettem volna képes megtenni, amit szerettem volna. Jelentős parlamenti befolyás nélkül nem lettem volna képes a kormányokra a parlamenten keresztül hatást gyakorolni. A pozíciómból kifolyólag sok dolgot el tudtam intézni, amit köztársasági elnökként, államfőként nem tudtam volna. Ez a személyes véleményem.
K: Megbánta Fenséged az 1961-es, az osztrák császári trónról történő lemondó nyilatkozatot?
V: Nem. Nem bántam meg, mert azt gondoltam, helyesen cselekszem. Nem boldogan tettem, de mindig arra gondoltam, hogy mit tennének az őseim, mindig arra a felelősségre gondoltam, amit az ember a tetteiért visel Isten és a honfitársai előtt — különösen azok előtt a honfitársak előtt, akik oly sokat szenvedtek. Az ember meghozza a szükséges döntéseket.
K: Hogyan kell a nyilatkozatot érteni?
V: Mint egy adott politikai helyzet folyományát, amikor nem láttam semmilyen más módot arra, hogy a fő feladatomat teljesítsem.
K: Hogyan kell az 1918. november 11-i eckartsaui nyilatkozatot érteni?
V: A győztes hatalmak — elsősorban Nagy-Britannia kezdeményezésére — kijelentették, hogy nem fogják feloldani az Ausztria és Magyarország elleni élelmiszerblokádot addig, amíg a császár, az apám a helyén van. Mit tehet az ember ilyen helyzetben?
K: Alan Sked történész kemény ítéletet mond Boldog Károly császár és király felett a Decline and Fall of the Habsburg Empire, 1815-1918 (A Habsburg Birodalom hanyatlása és bukása, 1815-1918) c. könyvében. Véleménye szerint a háborúzás Habsburg szokás, és támadja a császárt, aki még köszönetet sem mondott a katonáknak, amikor távozott trónjáról. Mi Fenséged válasza erre?
V: NONSZENSZ!!!
K: Lett volna-e esély a régi európai rend túlélésére, ha az 1914-18-as események másképp alakulnak?
V: Igen. Ha sikeresek az apám békekezdeményezései, és XV. Benedek pápa kezdeményezései. A nagybátyám, Bourbon Sixtus herceg és — talán kevésbé ismert — Smuts dél-afrikai tábornok kezdeményezései a másik oldalon. Ha ezek sikeresek, akkor megoldást lehetett volna találni, amely azonnal békét hozott volna. De nem akarták.
K: Túlélhette volna a Romanov-uralom is?
V: Nem ismerem a részleteket, de kétlem, mivel Oroszországban a társadalmi feszültségek sokkal nagyobbak voltak, mint máshol. Nem tudom. Ez egyike azoknak a nehéz kérdéseknek, amelyekre nem lehet jó választ adni.
K: Vannak osztrákok, akik azt mondják: “Otto ist der österrechischer Kaiser [Ottó az osztrák császár]”. Mi Fenséged viszonyulása hozzájuk?
V: Nos, megértem az érzéseiket. Joguk van azt gondolni, amit gondolnak. Ennyi.
K: Ausztriában utazgatva az embernek néha olyan érzése van, mintha nem egy köztársaságban járna. Kívánja Fenséged ezt kommentálni?
V: Egy ország, amely korábban monarchia volt — például Franciaország — és megőrizte az öröksége jó részét, tehát egy olyan ország, amelynek van történelmi érzéke, erre építi a jövőjét.
K: Vannak, akik a nácizmust a régi rend monarchiáihoz kötik. Hogyan lehetséges ez?
V: Ez a képtelenség netovábbja. A nácizmus az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés következménye, és Versailles nem a régi rend, hanem a régi rend összeomlása.
K: A holnap társadalmi rendje c. művében Fenséged az állítja, hogy a régi rend összeomlott, és nem jött létre új rend. Még mindig ebben az állapotban vagyunk?
V: A legtöbb ország tönkremegy, ha megállítják az időt és az evolúciót, amit az idő hoz magával.
K: Fenséged aláírása nagyon hasonló Ferenc József aláírásához, főleg a két első keresztnév. Egyetért ezzel? [Habsburg Ottó első két keresztneve Ferenc József.]
V: Nem, szerintem nem hasonlít. Az én betűim nagyobbak és keményebbek. A vonalak nem is hasonlítanak. Gyakran kérdeznek erről, hogy mit jelentenek. Például nemrégen egy kis szélsőséges kiadvány kijelentette, hogy most végre az aláírásomból megtudták, mik a valós céljaim, mert van két háromszög benne — ezt én észre sem vettem addig. Szóval azt mondják, hogy ez egy szabadkőműves jel. Nem az. Biztosíthatom róla, hogy nem az. Sosem próbáltam a szabadkőműveseket utánozni. Az aláírásom azért alakult így, mert sok autogrammot kellett adnom, és a lehető leggyorsabban szerettem volna aláírni. Gyakorlati oka van ennek.
K: A Hall in Tirol-i múzeumban néhány évvel ezelőtt kiállították Fenséged egy Sebastian Riegerhez írt levelét, amelyben szerepelt a “die Kaisernin und ich [a császárné és én]” kifejezés. A “Kaiserin” kire vonatkozott, Zita császárnéra, vagy Regina főhercegnére?
V: Zita császárnéra. Ő császárné volt. Tartsuk ezt emlékezetben.
K: Fenséged gyakran visszatért Madeirára [ahol Boldog Károly császár és király elhunyt], és a száműzetés más helyszíneire?
V: Igen, többször is jártam ott az apám boldoggá avatásához kapcsolódó egyházi eseményeken.
K: Járt Fenséged a svájci Habsburg várában?
V: A Habsburg vár Svájcban egy történetileg nagyon érdekes hely, de csak néhányszor volt alkalmam felkeresni.
K: Van egy ismert anekdota Fenségedről: amikor az Európai Parlamentben üresen találta az üléstermet, és azt mondták Önnek, hogy mindenki az osztrák-magyar sportmérkőzést nézi — erre Fenséged állítólag megkérdezte: “És ki ellen játszunk?” Valóban elhangzott ez a kérdés, vagy ez a történet csak legenda?
V: Si non e vero, e ben trovato. [Ha nem is igaz, de jól hangzik.]
Baltzersen: Köszönöm, hogy a Császári és Királyi Fenség megosztotta velünk idejét, tudását és véleményét.
Fordította: Emma
(*) 1891-ben alapított, a szabadpiac-párti osztrák közgazdasági iskolát támogató, angol és norvég nyelvű, Oslóban kiadott gazdasági folyóirat. Az interjút készítő J. K. Baltzersen Oslóban, a Norvég Királyság fővárosában él. Szívesen lát mindenkit a Wilson Revolution Unplugged c. blogján.