Az ember amikor monarchista lesz, akkor általában az ideái vezetik. A fantasztákat most hagyjuk, meg a kompenzációs nyöszörgőket, de azért azt szögezzük le, hogy az embernek vannak határozott elképzelései arról, hogy akkor most hogyan és miért legyen királyság. És ez a legnagyobb baj, hogy ezek saját elképzelések és nem az apostoli Magyar Királyság nagy és gazdag ezer éves hagyományában nyugszanak, hanem leginkább csak abból válogatnak, vagy még az sem. A másik nagy baj, az, hogy semmilyen tekintettel nincsenek a jelenre, arra, hogy 2011-et írunk és hogy Abszurdisztánban élünk, amelyet Magyar Köztársaságnak hívnak és az emberek nagy része még azt sem tudja, hogy mi volt a mohácsi csatában és Mátyás király nem honalapító volt, csak az egyik legnagyobb magyar király. Itt jogfolytonosságot kimondani majdnem olyan, mintha azt mondanánk; „nyilvános kivégzések”. Inkább félnek attól, amit nem értenek.
Szóval vannak az ideák és van a valóság. A kettő között van az, ami reális.
William herceg és Kate Middleton esküvője egy nagyon egyszerű tényt közöl mindenkivel, akik ma Magyarországon királyságban gondolkodnak; a monarchia egységet képes teremteni és ezt mindenkinek más szinten tudja nyújtani. Van, akinek a politikai-közjogi berendezkedés kell, van akinek a pártokrácia felszámolása, van akinek a gazdag történelmi múlttal bíró jogfolytonosság, és az érett keveseknek az egyszerű, nemes autoritás amely áthatja az ország ügyeit. Ezek fontos dolgok, de ez a kevesebb és a monarchiát vonzóvá is kell tenni, a sokak számára, hogy érezzék, hogy ők is a részük. A királyság nem tud létezni a nemzet (natio) támogatása nélkül, mert akkor gyakorlatának alapja szűnik meg (és nem legitimitása!). Arról nem is beszélve, hogy egy tömegdemokráciában kell biztosítani az átmenetet köztársaságból királyságba. Ez a jelen, ez a realitás, ez az ami van, ezzel kell foglalkoznunk és nem vágyálmokkal.
Lady Diana halála után a brit monarchia intézményében megingott a királynő tekintélye, ami nonszensz, de realitás volt sajnos. Ez a monarchia, magyar királyságpárti számára több szempontból sem lehet példaértékű, amely azonban nem jelenti azt, hogy ne tekintenénk rá tisztelettel és ne tanulnánk egy kis válságkezelést tőlük. Kate és William képei és a róla szóló hírek elleptek mindent, kiszorítottak szinte minden mást, két és fél milliárdan nézték az esküvőt, a magyar közszolgálati M1 átvette és nagy elánnal – Habsburg-Lotaringiai György főherceggel, történésszel, de ilyen-olyan újságírókkal is megtámogatva – közvetítette és nagyon szép nézettséget ért el. Magyar emberek voltak kiváncsiak egy olyan eseményre, amelyre egyetlen magyar meghívottként egy ősi erdélyi magyar nemes családot hívtak meg, mint Károly herceg közvetlen ismerőseit.
Sztárolás? Az is.
De hány hatvan éves néni aludna sátorban a Mátyás templom előtt a köztársasági elnök fiának esküvője előtti éjszakán? És melyik a jobb plakát a falon; egy tátogó percemberé vagy a királyi főhercegé és párjáé? Kihez igazodjon a tinédzser és a médiafaló állampolgár? Seggmutogató celebekhez vagy a jövendőbeli királyához? A helyzet így vetődik fel egy végletekig szekularizált társadalomban. Ez a realitás és erre választ kell adni, határozottan és úgy, hogy minőséget képviseljen mindenki számára és egyértelműen.
Ebben William és Kate (nevezzük így őket) esküvője példa. Királyi reprezentáció. A köztársaság erre nem képes, mert csak egy sok közül és nem emelhet fel. A királyság – ha létezik – akkor felemel, rangot ad és példát mutat. A köztársaság meg csak elevickél és hamis egyenlőséget hirdet. És még ízlése sincsen.