Ultima ratio regum – a királyok utolsó érve. Richelieu bíboros vésette a francia ágyúkra e velős mondást, majd II. Frigyes porosz király vésette ugyanezt később, egészen pontosan száz évvel, a saját ágyúira, bár ő csak magára értve, egyes számban: ultima ratio regis (a király utolsó érve). A Habsburg örökösödési háborúban, majd a hétéves háborúban már ilyen ágyúk ontották a tüzet Mária Terézia seregeire. (A mellékelt képen lévő ágyú azonban, úgy hiszem, francia lehet, mivel az első változat áll rajta; Bécsben őrzik, a Heeresgeschichtliches Museumban. Mint ismert, a Habsburgok és a Bourbonok seregeinek volt szerencséjük egymáshoz néhányszor.)
Történt azonban, hogy 1756. november 12-én, már a hétéves háború elején a derék Nádasdy Ferenc gróf lovassági tábornok elfoglalta – vagy más forrás szerint csak e napig ostromolta – a porosz kézen levő sziléziai várost, és számos ellenséges ágyút zsákmányolt. S persze, hogy az ágyúkon lévő latin szöveg megihlette Nádasdyt! Az a hagyomány ugyanis, hogy ő – vagy valamely lovassági tisztje – eme csúfondáros versikét faragta válaszul a pökhendi jelmondatra:
Ultima si regum ratio sint arma, profecto
Rex Friderice (!), minus iam rationis habes.
Azazhogy, saját fordításban:
Hogyha királyok utolsó érve az ágyu, bizonnyal
már kevesebb érved van, Fredericus uram.
(ágyu ágyú helyett: metri causa – a versmérték miatt)
Ha kiélveztük a szellemes riposzt zamatát, elmélázhatunk azon is, hogyan faraghatott egy lovassági tábornok, pláne valamelyik alsóbb tiszt ilyen takaros kis disztichont. De ha jobban belegondolunk, egy percig sem kell abban kételkedni, hogy erre képesek voltak. Hiszen tudott dolog, hogy akár a jezsuita páterekhez, vagy a piarista atyákhoz járt a diák, akár a kálvinista vagy lutheránus professzorokhoz, évekig csak a latin grammaticát, syntaxist, poétikát tanulta. Ilyen verset még álmából felkeltve is tudnia kellett neki írnia. S lám-lám, a latintudás milyen jól jött még a háborúban is!
[Laudator temporis acti blog]