A középkorban a mos teutonicus temetkezési szokás előírása értelmében a belső szervek elhelyezése a gyors rothadásuk miatt előbbre lett helyezve. A testet általában vörös borban főzték meg, majd a csontokat egy bőrbe varrták bele, ezt követően vitték a temetés tulajdonképpeni helyszínére. A szív, mint az életerő és a lélek székhelye egy olyan helyre került, amely nagy jelentőséggel bírt az elhunyt számára. Miután az ilyen fajta temetkezések száma gyarapodott (pl. hadjáratok, a császári udvar mobilitása, stb. miatt), vált szokássá a test elosztása.
III. Frigyestől (aki Linzben hunyt el és a Stephansdom-ban helyezték örök nyugalomra) kezdve, a XIX. század közepéig a szerveket higiéniai okokból eltávolították , értékes edényekbe helyezték és a testet bebalzsamozták. A bebalzsamozás nem jelentett olyan tartós konzerválást, mint Egyiptomban, csupán a temetési szertartásig volt szükséges. A test felosztásából és a belső szervek bebalzsamozásából a császári család mindazon tagjait kizárták, akik valamilyen járvány következtében (pl. himlő) hunytak el. A XIX. századig a szíveket az Eleonora Gonzaga, II. Ferdinánd császár hitvese által adományozott Lorettó Kápolnába (Augustinerkirche) -melyet szintúgy szívkápolnának is neveznek- helyezték el (ezidáig 54 Urna).
A 17. századtól , a kapucinus kripta használatos a Habsburg-dinasztia temetkezési helyeként. Az azóta szokásos „hármas temetés” egy különleges halottkultusza a dinasztiának, hasonló ahhoz, mely a Habsburgok spanyol ágánál jött létre. A zsigerek eltávolítása és a bebalzsamozás után a holttestet három napra nyilvánosan felravatalozták. Ezután a lezárt és elzárt koporsót éjszaka a Kaisergruftba vitték, ahol az atyák már fáklyákkal várták, hogy a testet a templomba kísérjék. A koporsót a templom közepén helyezték el, az áldást a bécsi érsek végezte el.
Most a koporsót újra felnyitották, és a Főudvarmester feltette a kérdést a kapucinus kolostor rendfőnökének:
„Felismeri az elhunytban a főméltóságú Főherceget/Főhercegnét vagy a mi felséges Uralkodónkat? „
Az atya igennel válaszolt, a Főudvarmester pedig azt mondta:
„Ennélfogva átadom Önnek a megboldogult X. Y. testét.”
Az atya válasza így hangzott:
„A legmagasabb test nálunk marad megőrzésre annak rendje és módja szerint.”
Ezután a koporsót ismét két lakattal zárták le, az egyik kulcs a Főudvarmesterhez került, míg a másik a rendfőnöknél maradt. Az idők során kialakult az „Anklopf-Zeremonie” szokása is, amelyet elsőként Zita császár és királyné temetésén 1989-ben mutattak be nyilvánosan. A ceremónia nagyon hatásos, és a fentebbi, eredeti ceremónia egy módosított változata, amelynek lényege, hogy a halál kapujában az uralkodó leveti a rangját és minden olyan jellemét, amelyet ebben a világban szerzett és csak egyszerű halandó bűnösként áll az Úristen elé, hogy megítéltessen.
Fordítás: Stamler Ábel.