Nézze, ha rosszallják, amit tesz és kritizálják, az végülis jó, mert van hatása mindannak, amit csinál és irigylik is minden jel szerint páran – mondta nekem majd egy évtizede Molnár Tamás professzor úr, igaz negatív előjellel, mert akkoriban azon sóhajtozott, hogy milyen kemény szavakat ír le sokszor és még csak nem is kritizálják érte itthon. Nos, mindannak, ami a Regnum!, és a Gondolatok a királyságról (alias; „Monarchista„) blog, illetve előadások, beszélgetések, viták, interjúk kapcsán kialakult Magyarországon királyságpártiság kapcsán immáron nemcsak egyfajta hatása, hanem kritikája is van. Sajnos igaztalan és savanyú ez a kritika, több ponton is, és nem nagyon konstruktív, de jól hangzik és az online világban, amelyben mozgunk és jövünk is nagyobbrészt, vigyázni kell, hogy a másodlagos nyilvánosság mit mond. Ezért reflektálok most egy kicsit.
Írta: Pánczél Hegedűs János.
Most csak azzal foglalkozom, ami a legcsalafintábban vonzó kritika; a Regnum! és a köré szerveződő emberek, élükön velem persze, egyszerűen kisajátítják a monarchizmust, a királyság ügyét Magyarországon és önjelölt prófétákként osztják az észt ebben a témában mindenkinek, ha kell, ha nem. Egyszerűségében vonzó ez a tételmondat, mert ezzel valakivel szemben lehet kapásból magamat pozicionálni úgy, hogy semmit sem kellett letennem az asztalra. E mellett pedig kapásból a „bennfentes” pózát öltheti magára a „kritikus”, hiszen ha ilyet mond – feltételezi a hallgató jószándékúan – akkor biztosan ismeri a tárgyat is.
A helyzet azonban az, hogy a királyság ügyét nem lehet kisajátítani, lévén a monarchizmus Magyarországon soha nem volt egyfajta ideológia, aki azt csinál belőle az hátat fordít neki és elidegenít tőle mindenki mást is. A monarchizmus lényege Magyarországon (is) nagyon egyszerű; a királyság helyreállítása, azzal a tartalommal, és annak a protokollnak a mentén, amellyel felépült és létezett. Ez egy politikai cselekvéshez kapcsolt közjogi tartalom leginkább, sőt szinte majdnem csak az. Közjogi, mert a magyar történeti alkotmány a több mint tíz ezer tételével nagyon szépen leírta, hogy hogyan él a királyságunk és e helyett nem kell semmit sem kitalálni. A közjogban az állampolgár és az állam (itt a királyságunk) viszonya realizálódik és fejeződik ki. Nálunk ez egy eleven hagyomány is volt. E helyett nem kell kitalálni mást, sőt aki mást talál ki az nem is a királyságot restaurálja, hanem annak a nevében vagy a helyett valami mást épít, de nem helyreállít, hanem újra csak rombol. Törvénytelen és önző a tette. Nem kell követni, le kell leplezni vagy ignorálni.
A magyar királyság ügye nem sajátítható ki – ez az egyik első és legfontosabb felismerésem volt a témában majdnem egy évtizede. A feladata az egy magyar monarchistának, hogy a protokoll mentén mozog, ennek az érvényesítéséért harcol. Ezt magyarázza, illetve ismerteti meg másokkal is. Nem a saját véleményét, nem a saját rögeszméjét. A közjogi út józan dolog, nem tűr meg fantazmagóriákat. Férfias, kemény, szikár egész, de megtűri az értelmezést is, igaz csak szabályok között, ha valaki felkészült. Aki ezeket a szabályokat nem ismeri, vagy felrúgja, önösen értelmezi, az kisajátíthatja a királyságot magának, úgy hogy csak a nevében beszél, de valójában nem azt akarja.
A Regnum! a kezdetektől fogva nyitott szellemi műhely. Három és fél év alatt úgy néz ki az is lett. Ennek csinos példája, hogy sokfajta ember megfordult itt és sokan azóta más gatyát (vagy bugyit, pardon!) húztak már magukra és máshogyan gondolják a dolgaikat. Akinél nem zárult le a fiatalkori töprengés korszaka és továbbállt, azokkal nincs is semmilyen gond. (Probléma csak ott van mindig, ha mocskol utólag vagy másnak állította be magát valaki, mint ami valójában.) A szerzőgárda elég sokfajta, a segítők még inkább, a támogatók pedig – egészen természetesen – leginkább.
Isten. Király. Haza. Egység. – ezen fogalmak összhangja mentén mozgunk jelenleg is. Egyenlőség nincsen, uniformizáltságra nincsen szükség, az egység viszont megtart. Létezik egyfajta királyságpárti minimum, ez a jogfolytonosság helyreállításának igénye, amely 1944. márciusától kezdve több lépcsőben megszakadt 1949. augusztusáig. Létezik egyfajta maximum is, amely a magyar királyi dinasztia, a Habsburg-Lotaringiai ház fő ágának tagjai közül hívja meg a magyar trón örökösét. A kettő között széles lehet egy magyar monarchista értelmezési és cselekvési tartománya, de a kettőn kívül eső részben nem értelmezhető.
Az ajtók nyitottak tehát, a kérdés csak az, hogy miért nem élnek a lehetőséggel a lelkes kritizálók? Persze ismert a példa, hogy a szotyizgató sokak a pálya mellől fikázzák a focit, de ha a játék abba marad (vagy a szotyi elfogy) akkor hirtelen súlytalanná vállnak a bekiabálók is. Köztársaságban „monarchistának” vallani magam és nem tenni semmit, amikor a lehetőség, a feladatok, a fórum adott és nyitott is… Nos az ilyen ember legjobb esetben is csak szánalmat érdemel.
Nem kérünk a kommenthuszárokból, nem kérünk az önjelölt megmondóemberekből, a messiástudatú vagy éppen kompenzációs köd(evő)lovagokból és széplelkű emberekből, akik három mondattal megmondják az erőfeszítésekre, a több száz éves hagyományunkra, hogy mit és hogyan kellene jobban. Nem vehetők egyszerűen komolyan ebben a témában. Olyan embereket kezdenek ki néhány odabüffentett karakterrel, akik áldozatot hoznak és missziót vállalnak az életükben azzal, hogy egy elfeledett hagyományt és egy elfeledett létezést meghonosítsanak újra. Nem kérünk az értéktelen mennyiségből, nem jut előre a királyság ügye ettől. Nem akarunk kétszázharmincadik szelep lenni a köztársaság fenekén, ahol este lefekvés előtt kiengedik a gőzt a megfáradt emberek. A diskurzus előrébb visz, az online karaktertaverna csak lehúz.
A Regnum! tehát egy nyitott lehetőség azoknak, akik vagy felfedezték magukban a királyságpártit vagy éppen erre vártak. Tudom, hogy léteztek és hálásak vagytok ezért. Isten hozott Benneteket! Baráti üdv mindenkinek és forró kézfogás mindenkinek aki segíteni, támogatni akar és nem a politikai patológiája hozza ide.
A Regnum! bebizonyította – és talán én is – hogy egy első esélyt mindenki megkap és kiváncsi vagyunk az ezerarcú királyságunkra is, együtt kell felfedeznünk. Azzal, hogy „zászlóshajónak” hívjuk magunkat, nem vindikálunk magunknak semmilyen nem létező jogot vagy pozíciót. Minket csak a királyságunk érdekel ugyanis, ez nem egy topik a sok közül, nem egy lehetőség a sok közül, nem valami mellett még van egy ilyen tematika is. A Regnum! csak ezért jött létre, a királyságért, más nem érdekli. Ez a missziója és ez elköteleződést kíván attól, aki itt van vagy ide tart. Itt csak ez van, más nincs. Ilyen nem volt korábban – ezt objektíve mondjuk, de nagyon szívesen meghallgatok minden ellentétes véleményt. Kevés kis szösszenettől eltekintve pedig nem egy értelmezését mondjuk a magyar monarchizmusnak, hanem a fentebb említett – közjogi és politikai-társadalmi szimbiózison nyugvó – protokollt igyekszünk ismertetni és népszerűsíteni. Lehetséges, hogy ez a hosszútávfutó magányossága, de elköteleződtünk már és a veszteségekben meg is erősödtünk. Pontosan azok hullottak ki és fordultak el tőlünk az elmúlt években ugyanis, akik csak egyéni koncepcióval bírtak és nem ezt a protokollt – amely mentén a királyság már helyreállítható volt korábban – követték.
Mi azonban nem tehetünk máshogyan már. Ezer év megszentelt hagyománya kötelez és hív.