Az alábbi interjú megboldogult örökös királyunkkal, II. Ottóval a Kossuth Rádióban hangzott el a Vasárnapi Újság műsorban 1991. október 6-án. Akkoriban a visszhangja elég vegyes volt, de leginkább szűk körben, ezért nem hatotta át a közbeszédet túlságosan. Most fontosnak tartjuk újra közreadni ezt – a szerkesztő-riporter, Gecse Géza személyes engedélyével – mert gyakori kérdés, hogy hogyan viszonyul „egy Habsburg” az 1848-49-es eseményekhez. E mellett szeretnénk megjegyezni, hogy Őfensége 2005-ben megkoszorúzta a trónfosztó Kossuth Lajos kormányzó-elnök szobrát Washingtonban. Amikor ezzel kapcsolatosan megkérdezték, ő így válaszolt: „Már első amerikai látogatásom idején, 1940-ben is beszédet mondtam a Kossuth Házban. Mindig is úgy gondoltam, a történelmünk közös, vannak benne ilyenek is, olyanok is, de mindegyikük a miénk. Amikor március 15-én valahol beszédet mondok, gyakran szóvá teszik, hogy képzeli ezt egy Habsburg. Erre én mindig visszakérdezek: Mit gondolhatott Kossuth fia, amikor Ferenc József minisztere lett?”. Sajátságosnak tartjuk, hogy történeti munkákban azóta zajlik egyfajta diskurzus (pl. Hermann Róbert) amely szintén megemlíti a „polgárháború” kifejezést az 1848-49-es eseményekkel kapcsolatban, egyfajta objektív szempontrendszerre hivatkozva. Az interjút teljes terjedelmében közöljük most, eredeti verziójában.
– Habsburg Ottó hogyan éli meg a mai gyásznapot, vagyis október 6-át?
Habsburg Ottó: Kérem szépen, nézze, én úgy érzem, hogy az egész történelmünkben nem szabad túl sokat gyászolni, hanem ellenkezőleg, tanulnunk kell belőle: mit szabad és mit nem szabad csinálnunk. Ennek folytán a történelemnek csak annyi értelme van, amit az a jövő számára jelent.
Gecse Géza: Azt hiszem, ön az első, aki erről az ünnepünkről a Habsburgok közül nyilatkozik.
Habsburg Ottó: Valóban így van.
Gecse Géza: Jelent-e önnek ez lélektani problémát?
Habsburg Ottó: Nézze, nekem semmilyen történelmi esemény nem jelent lélektani problémát, ugyanis számomra mindaz, ami történt, a magyar múlt része, tehát nincsenek történelmi komplexusaim.
Gecse Géza: Ezt azért kérdeztem, mert ön nagyon sokszor szokta azt hangsúlyozni, hogy a magyarsághoz tartozónak érzi magát és a magyarság érdekeit képviseli az Európa Parlamentben is. A Habsburg-család tagjaként viszont nem csodálkoznék rajta, ha lelki konfliktust, egyfajta „identifikációs problémát” jelentene az ön számára egy olyan ünnep, amelyet a magyarság többsége gyásznapnak tart.
Habsburg Ottó: Nézze, az 1848-as harc magyarországi polgárháború volt. Voltak magyarok az egyik oldalon, és voltak a másikon is. A tanulság az, hogy mekkora dráma a nemzet számára egy ilyen küzdelem. A jövőben ezért mindent el kell követnünk, hogy a magyarok között béke legyen, s a kiengesztelődésért és az egymással való törődésért dolgozzunk. Ez legyen történelmi tragédiáink tanulsága!
Gecse Géza: Ön elítéli Ferenc Józsefet?
Habsburg Ottó: Nem. Először is nem ő csinálta, hanem mások. Mai fejjel gondolkodva, nagyon nehéz beleképzelnünk magunkat az ő helyzetébe, nem tudjuk pontosan, milyen megfontolások irányították. Ha Ferenc József uralkodásának egész idejét vesszük szemügyre, mindenképpen el kell ismernünk, hogy rengeteget tett az ország javára.
Gecse Géza: Kétségtelen, azonban ez csak jóval később következett be.
Habsburg Ottó: Ő kezdettől fogva sokat tett az ország érdekében. Legyünk objektívek. Ne fessünk valamit csak feketére vagy fehérre. Még az utóbbi történelmi időknek az embereit sem, mert mindennek inkább szürke színe van, hisz mindenkiben van jó, és van rossz is.
Gecse Géza: Most úgy tűnik, mintha védené Ferenc Józsefet.
Habsburg Ottó: Nem védem őt, hanem olyannak tekintem, amilyen az ő objektív személyisége volt. Számomra olyan ember volt, akinek az uralkodása idején az ország felvirágzott. Hogy hibákat követett el, természetes. Nincs olyan ember, aki nem követ el hibákat. Nem is kívánom védeni ezeket, de ha osztunk-szorzunk, s összegzünk, akkor a kialakult kép inkább pozitív. 1848-ban nagyon sok hibát követtünk el, Ferenc József pedig rendkívül tapasztalatlan fiatalember volt, ráadásul olyan tanácsadókkal volt körülvéve, akik semmiképp sem voltak szerencsés választásnak tekinthetők.
Gecse Géza: Fel tudna közülük sorolni néhányat?
Habsburg Ottó: Ilyen volt Haynau, annak ellenére, hogy aztán ebben az országban élt és magyarrá is vált.
Gecse Géza: Ha ön lett volna Ferenc József helyében, megakadályozta volna az aradi tábornokok kivégzését?
Habsburg Ottó: Én a halálos büntetés ellenzője vagyok. Azonban ne felejtsük el, most 1991-et írunk, ő pedig 1848-ban élt. Közel másfél évszázaddal ezelőtt másként gondolkodott mindenki, nehéz mai fejjel megítélni, még nehezebb elítélni őket.
Gecse Géza: A Habsburg-család tagjaként végül is könnyebben azonosulhat egy régebbi Habsburg-uralkodóval, mint bárki más a világon.
Habsburg Ottó: Valójában azért nem, mert először is: nagyon hosszú ideig aktív politikus voltam, sőt, még ma is az vagyok. Másodszor: történész is voltam, bár túloznék, ha azt állítanám, hogy komoly szakmunkákat írtam, de mindamellett néhány történelmi témájút – igen, s ezért a világról alkotott felfogásom egészen más, távolságtartással ítélem meg mindazt, ami a világban történt és történik.
(Az interjút a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen készítették, ahol Ottó herceg, a Páneurópa Unió elnökeként tartott ekkor előadást.)