Nem sok igazán alapos összegző kötet jelent meg amely a Habsburg (illetve Habsburg-Lotaringiai) dinasztia és hazánk kapcsolatával foglalkozik. Friss munkáról nem is beszélhetünk egyáltalán, mert a legutóbbi nagyobb vállalkozás 1977-ben jelent meg (Gonda-Niederhauser). Jelen kötet szerzője, Sára János is eredetileg jogász végzettségű – így annál nagyobb bátorságról tanúskodik, hogy társadalom-, politikatörténeti vonatkozású összegző munkára adta fejét.
Írta: Pánczél Hegedűs János.
A szerző bibliográfiájában feltűnően sok a feldolgozás és más összegző munka, amelyek elsősorban a levéltári források hiányát és a témával foglalkozó szaktanulmányok mellőzését jelenti. Sára e mellett azonban jó ízléssel válogatta össze ezeket a köteteket, mert nemcsak a közelmúlt, hanem a régebbi történetírói hagyományra is alapozza közléseit.
A kötet 950 és 1918 között vizsgálja alapvetően a Habsburgok dinasztia történetét, bő teret hagyva a Magyarországon kívüli történéseknek is, több mint 700 oldalon keresztül. Első látásra azt is mondhatnánk, hogy impozáns munka, bizalomgerjesztő a felosztása és a vastagsága. Az ördög azonban a részletekben lakozik, és mi is ott keressük az adatgazdagságot és koncepciót. A dinasztia minden egyes uralkodóját kronologikusan mutatja be a kötet, ebben nincs is hiba, a koncepció egyszerű, logikus is valahol. A legtöbbet a közismerten nagyokkal foglakozik Sára, mint például V. Károly és a spanyol-ági Fülöpök, a XVI-XVIII. századi uralkodók vagy I. Ferenc József, akinek kereken száz oldalt foglal el itt országlása történetének bő ismertetése, fele arányban csak apostoli királyságára koncentrálva. Az egyes uralkodók jellemét is taglaló részek rendre külön foglalkoznak a kül-, és belpolitikai történésekkel is, jelezve hogy az udvar éppen az, azokhoz való kapcsolódást vagy éppen távolmaradását tartotta fontosnak.
Sára a főbb tematikai pontokon és a tárgyalás menetében is követi a standard történetírási hagyományokat (néha, mint pl. az első világháború eseménytörténetét, amelyet egyszerűen tömörítve közöl újra), pedig ezen a ponton hozhatott volna igazán újat a könyve, főleg hogyha a téma nagyságát és kötelező koncepciózusságát vesszük alapul. Miért nem tudunk meg Ferenc József, vagy I. Lipót esetében egyéni mozgatórugókat, miért csak a nagy toposzokat (jó példa erre a Sobieski-epizód)? Fájó hiányosság. Nem láthatjuk például új – uralkodói vagy éppen külpolitikai eseményeket is figyelembe vevő – szempontból a II. Rákoczi Ferenc vezetésével lezajlott szabadságharcot vagy az 1848/49-es történéseket sem, nem is beszélve az I. világháborút lezáró vészterhes időszakot; itt ugyanis érdekes lett volna a Habsburg-Lotaringiai dinasztia uralkodását lezáró történések mozgatórugóiról vagy az uralkodó (Boldog IV. Károly) és köre egyes rejtett, belső szándékairól minél közelebbit megtudni, legalább azokat a részeket, amelyek már amúgyis a rendszerváltozás óta közbeszéd állandó toposzai (Károlyi hatalomátvétele, József nádori beiktatásának kísérletei, a pacifizmus csődje, Károly királyunk erőfeszítése a rend helyreállítására, akár fegyverrel is, az eszköztelenség tragédiája, stb.). A könyv legnagyobb hiányossága talán ebben rejlik: nem tudja megfogni újszerűen (ez nem feltétlenül jelent modernt!), az újabb kutatások eredményeit tükrözve a témáját, úgy, hogy valóban hazánk és az uralkodó dinasztia kapcsolatát elemezze, ne csupán a korról-korra permanensen jelentkező, sokszor túlságosan felületes, politikatörténet ismertetését.
E hátránya mellett azonban illendő kiemelni erényét is, a kutatók számára is hasznos segítséget nyújtó mintegy 100 (!) oldalas Függeléket, amely nem más, mint egy eléggé részletes és sokoldalú “Habsburg-statisztika”. A statisztika számos érdekes, újszerű szempontból vizsgálja a dinasztia történetét és közöl adatokat több téren is. Igen tanulságos például az a rész, amely a gyerekáldással és házasságokkal foglalkozik több oldalon keresztül. Sára János erénye az is, hogy nem feledkezett meg a mellékágakról sem, így a magyar, palatinusi ágról sem (József Antal nádor, József Károly Lajos).
A téma szerteágazóságának, bőséges irodalmának megfelelően leginkább eligazító jellegű a kötet, így egy jobb kézikönyv kritériuminak felel meg leginkább. Azok, akik relevánsabb szempontokra, eddig fel nem tárt összefüggésekre vágynak kiegészítő irodalom után kell nézniük azonban még 2011-ben is, ami valahol szomorú dolog.
[Dr. Sára János: A Habsburgok és Magyarország, Athenaeum 2000 Kiadó, 2001]