Kell-e foglalkoznia egy magyar monarchista portálnak azzal, ha lemond a köztársasági elnöke az országnak? Alapvetően nem muszáj, de nem árt semmiképpen sem, ha már azzal foglalkoztunk, hogy maradjon. Jó lett volna, ha Schmitt Pál marad, szerettük volna őszintén, hiszen a rohasztás feladatát senki sem látta el eddig olyan jól, mint ő. (Göncz) Árpi Bácsi olyan kis kedves volt a népnek, mint egy nagypapi (senkit nem érdekelt a kétes múltja, meg aztán tényleg a Gyűrűk Urát jól fordította le). Mádl Ferenc megbízható középszer volt, kikezdhetetlenül vitte a semmilyen hivatalát. Sólyom Lászlóról sokat lehetett hallani, önálló szerepre törekedett, szinte már veszélyes volt a magunkfajta konzervatív monarchistáknak ez a karakán professzorság.
Schmitt Pál tökéletes volt, egy igazi parafaember, playboy mítosszal, állandó bakikkal és folyamatosan cikizhető egy tizenévesnek is, nadrágos ember is legalább elmosolyodott rajta. Senki sem vette igazán komolyan, talán még maga Orbán Viktor sem, hogy itt most ő egy államfő, első számú közjogi méltóság vagymi. (Liberális monarchisták abban reménykedtek, hogy OV azért tette a posztra, hogy ezzel jelezze, semmi értelme az egész elnökösdinek. Konzervatívok persze tudták, hogy ez nincsen így, de mindegy is.) Az emberek egy bohócot láttak benne és ezzel azonosították végre a köztársaságot is, egy posztkomcsi kabaréval, amely így szépen elkülönülni látszott a magyar államtól. Merthogy ez nem ugyanaz, hölgyek és urak, és a kettő itthon nem erősíti egymást. Pali bácsi rohasztása kapcsán végre – sajnos nem sokáig – lehetett látni a határvonalat is.
Schmitt Pál azonban elment és nekünk már most hiányzik. A logikus forgatókönyv ugyanis az, hogy a hivatalát meg kell erősíteni, ergó a köztársaságot is meg kell erősíteni. Ez most már nettó reálpolitika és a választások túl közel vannak. Túl sokat beszélnek az ellenfelek a köztársaságról, ezt a kártyát nem fogja kijátszatlanul hagyni a jobbközép kormány. Erősebb államfő kell, ergó a köztársasági berendezkedés is erősödik majd.
Jó ez nekünk, kellett ez nekünk? Ugye, hogy nem.
A folyamat, amellyel szimpatizáltak eddig is középen a „monarchikus kormányzat” a respublika köntösében, egy erős államfő, némi karizmával ellátva. Ha bejönnek a legnagyobb félelmeink jön a „magyar Charles de Gaulle” és ezzel vége a balos reményeknek, mert lesz quasi-nemzeti repuiblikánus gyakorlat, és a monarchia mellett érvelni még nehezebb lesz. A rendszernek szilárdulnia kell most, ez a reálpolitikai érdek, a jobbközép támogatók ezt várják el és a nemzetet nem akarja a kormány megosztani többé.
Van miért izgulnunk tehát. Sokat fogunk emlegetni Pali, gondolunk rád, miközben a PhD-det csinálod majd. Sokat fogsz csuklani.