Az alábbiakban egyszerű verseket olvashatnak kedves olvasóink, amelyeket I. Ferenc József apostoli magyar királynak (illetve Erzsébet királynénak) írtak korabeli magyar költők. A verselők közös nevezője, hogy nagy Petőfi-tisztelők voltak (igen, az a magyar republikánus költő, aki fel akarta akasztani a királyokat). Komócsy József a Petőfi Társaságegyik alapítója és alelnöke volt, e mellett pedig divatos verselőnek számított a dualizmus korában (Hölgyfutárban, Hírmondóban sokat foglalkoztatták). Kozma Andor verses regényt szentelt Petőfinek, Arany János nagy tisztelője, költészete Heltai Jenővel vagy éppen Makai Emillel – a korszak ismertebb költőivel – egyenrangúnak találtatik a szakértők szemében manapság. Leginkább népnemzeti konzervatívként szokták emlegetni jellemét, aki később, a kormányzóság idején hallgatott csak el (egyik utolsó híres darabja Turán című ősrege), de életében az 1918-as forradalom és a kommunista diktatúra hozott törést. Rudnyánszky Gyula Petőfinek (és Kossuth Lajosnak is) egy egész kötetet szánt és egy színművét is írt róla írta, valamint egy 49-es honvédfőhadnagy fia volt, itteni verse mégis I. Ferenc Józsefet élteti fennhangon. Mindez azonban úgy látszik nem ellentmondás és nem megalkuvás, ellenkezőleg, egy szerves folyamat része.
A versek rímképletei meglehetősen egyszerűek, népszerű irodalomnak szánták minden jel szerint a korban, leginkább a névnapi köszöntők stílusában íródtak, ezért nem is irodalmi értékük miatt közöljük őket leginkább. Sokkal inkább annak egyik manifesztumaként, hogy az idő nem állt meg 1849-ben, ahogyan azt sokan szeretik hangoztatni utólag. Azok az emberek akik az adott korszakban részt vettek sokkal inkább folyamatként látták az eseményeket és az apostoli magyar király tisztelete olyanok számára is egészen természetes és magától értetődő dolog volt, akiktől mi utólag talán már nem ezt várnánk, hanem éppen ellenkezőleg.
+++
Komócsy József: Király-ének
Mindenható nagy Istenünk,
Kegyelmedet hadd érzenünk,
Hazád népe hozzád kiált:
Áldd meg Isten a jó királyt;
Esd milliók szíve feléd:
Tedd boldoggá nagy életét!
Édes hazám tekints rája:
Szent Istvánnak koronája –
Fején ragyog, s mondja nekünk:
Hódolatban híve legyünk,
És hűségünk – ez ős erény –
Erő lészen a fegyverén!
Ellenség! közel, távol –
Rettegjenek hatalmától;
Védje meg a mi jogunkat,
Árpádtól nyert országunkat:
Vérünk adjuk győzelmére,
Élni, halni tudunk érte.
Hármas hegyünk völgyeiben,
Amikor a fegyver pihen,
Négy folyónknak nézd folyását,
Add a béke bő áldását:
Legyen meg a munkánk bére –
Királyunknak örömére!
Törvénye is olyan legyen:
Uralkodjék a szíveken;
Koronáját minden népek –
Igaz szívvel tiszteljék meg;
Ne érje azt semmi viszály:
Atyánk nekünk a jó király!
Mindenható nagy Istenünk,
Arra kérünk tedd ezt velünk:
Míg magyar lesz a világon,
Firól-fira messze szálljon –
Ferencz József dicsősége,
Soh’se legyen annak vége!
Komócsy József: Szent koronánk legszebb gyöngyei
Három legszebb gyöngye
Van szent koronánknak;
Égi tiszta, örök fényük
Minden időn áthat.
Egész országunkat
Borítja nagy fénybe
Ott beragyog lángsugára
A nemzet szívébe.
Az első drága gyöngy
Király asszony könyje
Mit bánatos szép szeméből
Koronánkra önte,
Mikor a nagy tudós
Eléje sorolta –
Édes hazánk szenvedésit
Egy ezredév óta.
Nagy királyunk könyje
A második gyöngyszem,
Ami áldott jó szívéből
Ragyogott fel törten,
Mikor Szeged város
Pusztulását látta . . .
Örök fényt áraszt e könnycsepp
A szent koronára!
A harmadik gyöngyöt
A nép szíve termi :
Nagy ennek az ő szépsége,
Nemes, fejedelmi
Ez ama kettőért
Szeretet és hála
Foglalom a magyar nemzet
Mély hódolatába . . .
Oh, e három gyöngyszem,
Szebb, mint a csillagok!
És ma, midőn örök fényük
Tisztán összeragyog:
Mennyei sugár ég
Szent koronánk felett,
Mely imára inti, hívja
Az egész nemzetet.
Királyok királya,
Nemzetek Istene,
Világ Ura! nagy kegyelmed
Legyen mindig vele,
Ki szent koronánkat
Oly méltón viseli:
Árasszanak Őrá áldást –
Koronánk gyöngyei! . .
(Fenti két verset 1867-iki koronázás 25 éves jubileumára írta költő)
Kozma Andor: Dal a királyra
Szent István utódja, magyarok királya,
Szálljon az egekből ezer áldás rája!
Lelkét megihlessék:
Erő és bölcsesség;
Dicsőségét messze földön soká emlegessék.
Magyar szabadságnak legyen erős vára;
A világ becsülje s hallgasson szavára;
Mit a nép érez,
Jusson el szívéhez,
Onnan szálljon, mint imádság, az ég Istenéhez.
Békét parancsoljon, s aki nem fogadja,
Törje le az ellent villámló haragja;
Legyen hős oroszlán,
Majd kegyelmet osztván,
Ne hervadjon szent fején el soha a borostyán.
Magyar lobogónkat emelje magasra,
Az egész világ azt ámulva láthassa.
Hü nemzet imája
Hozzon áldást rája:
Soká éljen dicsőségben magyarok királya!
Rudnyánszky Gyula: Éljen a király!
Isten áldja, Isten óvja
A királynak életét;
Fenn ragyogjon ősi trónja,
Zengje bérc-völgy nagy nevét.
Üdvözöljük őt mi köztünk,
Jobbja áldott békejel;
Benne bizunk s érte küzdünk,
Halni készek, hogy ha kell.
Ezredéve a királyhoz
Hű volt mindig a magyar;
Hitte, tudta, bármit áldoz:
A király csak jót akar.
Elsodort a vész sok ágat
De a nagy fa épen áll,
Most a békés boldogságot