Nemrég a Facebook-on a Regnum! Csoport megszüntetésével és a Magyar Királyságért Liga interneten való létrehozásával a magyarországi királyságpárti közösség elindult egy másik úton. Ennek a vége – mint az új csoport neve is mutatja – egy szervezet lesz majd. Annak, hogy előzetesen internetes jelenlét mellett döntöttünk több oka is van. Először is, le szerettük volna metszeni a Regnum! Csoport nagy számát, kiválasztani a leginkább elkötelezetteket. Így az újonnan jelentkezőkre már lehet építeni reményeink szerint. A Regnum! Portál természetesen megmarad egy szellemi műhelynek, a törölt csoport helyett egy Facebook oldallal (page), ám a Ligában a gondolatok mellett a tettekre is hangsúlyt helyezünk a jövőben.
Írta: v. Uhel Péter Ágoston.
A szervezet, mint említettük, csak eleinte fog az internetre korlátozódni. Itt egy olyan stabil magot szeretnénk kialakítani, kötetlenebb online ismeretségek kialakításával is, amelyre aztán lehet építeni, akikből majd bátrabban jön létre egy élő és működő szervezet. Ahogyan a királyságunkra, úgy a magyar monarchista szervezetre is az organikus fejlődés kell, hogy legyen a jellemző. Csak ami működik, annak adunk keretet.
A Liga tevékenysége elsősorban a mai Magyarországon az ismeretterjesztést, előadások szervezését, összejöveteleket, eszmecseréket, megemlékezéseket távlati célként kiadványok szerkesztését, kiadását illetve emlékművek állítását jelenti. Az online fázis így elsősorban a kapcsolatkeresés ideje lesz, hogy a való világba már egy működő szervezetként lépjünk. Így is, valószínűleg nem egy tiszta határ, hanem átmenet lesz a két működési mód közt.
A szervezetbe elsősorban olyan természetes személyek jelentkezését várjuk, akik szerint a királyságpártiság nem illúzió, ködevés vagy pótcselekvés a mai Magyarországon sem, hanem egy valós alternatíva, melynek élő hagyományát helyes és jó terjeszteni hazánkban. A tagoknak tehát elsősorban olyanokat várunk, akik valós és nem csupán teoretikus monarchisták, akik számára a királyság valóság és nem egy leporolandó politikai hagyomány. Ennek természetesen együtt kell járnia a realitások és a kurrens politikai és államelméleti jelenségek ismeretével, a hic et nunc valóságával, valamint a küzdőterek és módszerek helyes felismerésének képességével. Egy ilyen magnak a kialakulását is elősegítheti egy online kezdés, amely korszerű, hatékony és önmagában is jelzi, hogy nem „búskomor nosztalgia” a célunk.
Mivel a Liga az aktivitásra kívánja helyezni a hangsúlyt, évente többször lesznek személyes találkozóink, ahol a megemlékezés és az értékelés mellett elsősorban a jövővel foglalkozunk. Ezeken a találkozókon fog majd kiérlelődni egy olyan aktívabb csoport, melynek a tagjaira lehet bízni a helyi szervezeteket és rendezvényeket, melyeket a Kárpát-medence egész területén meg szeretnénk gyökereztetni. Mikor ezek működése már stabil, akkor lehet valóban egy közösségről és élő, eleven ligáról beszélni. Ekkorra a szervezet terveink szerint már fokozott aktivitással és tagdíjjal fog működni. Amikor ezt a szintet elértük és a szokásosnál nagyobb erőfeszítés nélkül tartani tudjuk, akkor lehet elkezdeni folyóirat alapításról és könyvkiadásról elkezdeni beszélni.
Az aktivitás és a valós alternatíva nyújtása miatt különösen fontos lenne, hogy a tagok közt érvényesüljön a pluralitás, hiszen itt nem csupán egy közjogi álláspontról lenne szó, hanem a gazdaság, a társadalom, a közösségek és úgy általában az egyéni mentalitás szintjén szeretnénk paradigmaváltást elérni. Az ilyen változatos közösségekhez tartozóknak a megszólításához elengedhetetlen, hogy előbb-utóbb kilépjünk a világháló – amúgy nagyon hasznos és továbbra is használt – területéről. A Liga ilyen vonalak mentén fog egyre konkrétabb formát ölteni, idővel természetesen kialakul egy stabil belső rend és egy alapító okirat valamint szabályzat is.
Kérem, így tehát minden csatlakozó aktív részvételét a munkában, ötleteit, energiáját valamint mindenek előtt Isten és a Magyarok Nagyasszonya áldását alakuló szervezetünkre, hazánkra és minden ellenforradalmárra!
Királyságot!