Az alábbiakban a nagy német konzervatív gondolkodó, Arthur Moeller van den Brucktól (1876-1925) közlünk néhány alapvető gondolatot, talán az egyik legtöbbet hivatkozott, de Magyarországon szinte egyáltalán nem olvasott, könyvéből, a Das Dritte Reich-ből (A harmadik birodalom) [1923]. A kultúrtörténészként, íróként, Dosztojevszkij első teljes német fordítójaként egyaránt életében és halála után is elismert van den Bruck a német ifjú konzervatívok egyik legnagyobb hatású gondolkodója volt, később a „harmadik birodalom” kifejezést azonban a nemzetiszocialista államra használták többen, annak ellenére, hogy az elnevezést Hitler 1941-ben megtiltotta, mint hivatalosat (e helyett: Großdeutsches Reich, a Nagynémet Birodalom volt használatban). Van den Bruck személyesen életében nem volt elragadtatva a nemzetiszocialistáktól, Adolf Hitlerről kifejezetten nagyon rossz véleménnyel volt.
A Das dritte Reich-ben politikai alaptípusokat vesz sorba, amelyek fontosak lehetnek a porosz-német – eljövendő – harmadik birodalom tekintetében, így a liberálist, a konzervatívot, a forradalmárt, a reakcióst például. A szerző a Kr. u. 962 és 1806 között fennálló Német-római Birodalmat (illetve; Szent Római Birodalom, amely majd a XV. századtól – az itáliai területek elvesztése után – A Német Nemzet Szent Római Birodalma – Heiliges Römisches Reich deutscher Nation) első, míg az 1871 és 1918 között fennálló Német Császárságot második birodalomnak nevezi. Monarchikus keretek között képzeli el ennek – a közel ezer éve folyamatosan fennálló és megújuló – birodalomnak az eljövetelét is, a korszakában keletkezett republikánus és polgári demokrata weimari köztársaság átmeneti időszakával szemben. Az alábbiakban „a liberális” jellemzéséből szemezgettünk, amely – véleményünk szerint – jól visszaadja van den Bruck filozofikus stílusát, mely olyan nála jobban ismert konzervatív gondolkodóknál is visszaköszön, mint például Oswald Spengler.
„[…]
A liberális azt vallja, hogy mindent a nép érdekében tesz; ám éppen, hogy elpusztítja azt a közösségérzetet, mely a kiváló embereket ahhoz a közösséghez köti, ahonnan származnak. Az emberek kitűnő társaikra önmaguk elé állított példaként kéne tekinteniük, nem pedig mint ellenségekre.
[…]
A liberalizmus a fölkapaszkodottak pártja, akik betuszkolták magukat a nép és a nagy emberek közé. A liberálisok elkülönített egyéneknek gondolják magukat, kik senkinek sem felelősek, legkevésbé a népnek. Nem osztoznak a nemzet hagyományaiban, közönyösek a nemzet múltjával és céltalanok a jövőjével kapcsolatban. Csak a saját személyes előnyeiket nézik, a jelenben. Az álmuk a nagy Internacionálé, melyben majd az emberek és nyelvek különbségei, rasszok és kultúrák megsemmisülnek. Hogy ezt hirdessék, fölhasználják egyszer a nacionalizmust, egyszer a pacifizmust, másszor a militarizmust, ahogy a perc megkívánja. Szkeptikusan kérdezik: „Ugyan miért élünk?” A cinizmusuk válaszol: „Csupán az élet kedvéért!”
[…]
A liberalizmus aláaknázott civilizációkat, vallásokat döntött romba, hazákat pusztított el. Az emberiség önföloldása volt. A természeti népek nem ismernek liberalizmust. A világ számukra egy egyszerű élmény, ahol emberek emberekkel osztoznak dolgokon. A létet ösztönösen küzdelemnek fogják fel, ahol azoknak, kik egy csoportba tartoznak, meg kell védeniük magukat azoktól, akik fenyegetik őket.
Nagy államok és az államban élők mindig is kordában tartották a liberalizmust. Amikor egy nagy és kiváló egyén kiemelkedett közülük és történelmüknek új irányt adott, ezt képesek voltak beleépíteni a hagyományukba, eredményeit folytonosságuk szolgálatába állítani.
Viszont társadalomban élő népek, nemzetek, melyek már nem egészként tekintettek magukra, megadták a liberalizmusnak az esélyt. A tömegek megengedték, hogy egyfajta héj, réteg formálódjon a nemzet felszínén és mögötte megmaradtak tömegnek. Ez a réteg nem a régi arisztokrácia volt, melynek példája alkotta az államot; ez egy második sáv volt, egy veszélyes, felelőtlen, könyörtelen és közvetlen réteg, egy államot feloldó réteg, mely magát idelökte. Az eredmény egy olyan klikk uralma volt, melyet csak az önérdek tartott össze, mely szerette magát a nép választottjaként láttatni, hogy elrejtsék a tényt, hogy valójában bevándorlókból, újgazdagokból, fölszabadított rabszolgákból és felkapaszkodottakból állnak. Nem érdekelte őket, hogy arroganciájuk és friss privilégiumaik feudális és radikális ideológiai gondolatokkal voltak kitömve, bár egy arisztokratikus sugallatú életérzést kifejezetten kedveltek. Ám leghatásosabbnak és legsikeresebbnek azt találták, ha demokratának hívják magukat.”
(*) A Germany’s Third Empire (1934) című angol nyelvű kiadás alapján a német eredetivel összevetve, azt fölhasználva fordította: v. Uhel Péter Ágoston.