Az elmúlt időszakban, aki figyeli a bűnügyekkel kapcsolatos híreket, emlékezhet egy több nőt megtámadó elkövetőre, aki az éjszaka leple alatt közelítette meg áldozatait, aztán kifosztotta, bántalmazta az egyedül lévőket. Egyik védtelen hölgy lépét is ki kellett venni a késszúrás miatt, amit a támadó ejtett rajta, szerencsére túlélte a támadást.
Júniusban szerencsére egy este bátor rendőrök voltak szolgálatban Budapest XIV. kerületében. A támadó ismét lecsapni készült következő áldozatára, de a rendőrök közbeléptek, ketten pedig, Zsufos Anita r. főtörzszászlós és Kocsis Péter r. főhadnagy némi követés és test-test elleni küzdelem után legyűrték, elfogták, és sikeresen előállították az elkövetőt.
Vitéz Habsburg József Árpád magyar királyi herceg, osztrák főherceg, a Lovagrendek Nemzetközi Állandó Bizottsága (International Commision for Orders of Chivalry) által elismer egyedüli jogfolytonos Vitézi Rend főkapitánya úgy döntött, hogy a Budapesti Rendőr-Főkapitányság két bátor rendőrének, helytállásuk elismeréséül a „Vitézi Rend Bátorsági Kereszt” kitüntetését adományozza.
A kitüntetettek tiszteletére hangulatos ünnepséget rendezett a Vitézi Rend Magyarországi Törzsszéke. Ennek során vitéz Horváth Csaba magyarországi országos törzskapitány, alkalomhoz írt beszédével köszöntötte a megjelent vendégeket, és méltatta az elismerést kiérdemlőket. Beszédében Törzskapitány Úr kiemelte, a kitüntetettek a Bátorsági Keresztet személyesen v. József Árpád főkapitány úrtól fogják átvenni 2012.09.08. napján, a 2012. évi Vitézavatás alkalmával.
A beszédek után pogácsa, aprósütemény és néhány korty bor társaságában lehetett meleg baráti kézfogással gratulálni a két bátor rendőrnek.
Mint ahogyan fentebb írtam, a 2012.évi ünnepélyes Vitézavatásra idén szeptember 8. napján szombaton. 09.00. órai kezdettel kerül sor Bicskén. Az avatást a Vitézi Rend Főkapitánya, vitéz József Árpád magyar királyi herceg végzi (aki egyben a Habsburg család Nádori ágának vezetője). Az eseményen jelen lesz királyi herceg, főkapitány úr fia, vitéz József Károly magyar királyi herceg is, továbbá a hercegi család több tagja, melyek közül lesz olyan, aki az avatottak között foglal helyet. Hogy ki lesz az? Az maradjon meglepetés, találkozunk személyesen ezen a gyönyörű napon, hiszen a Vitézi Rend szeretettel vár minden jó szándékú magyar embert e nemes eseményre, köztük a „Monarchista blog” olvasóit is. A részvétel ingyenes, előzetes regisztráció szükséges, melyet vitéz Horváth Csaba magyarországi országos törzskapitánynál lehet megtenni.