Engedjék meg, hogy egyenesen a közepébe vágjak: hivatásos politikusként vagyok itt, s ekként rávetíthetek a fórumon ‧bemutatott kép másik oldalára. Nagyon örültem annak, hogy a konferencián megtárgyalták a politikai valóság és a tudományos valóság egymáshoz közelítésének kérdését, amelyek az idők folyamán többnyire külön szálon futottak. Húszéves parlamenti munkám és ennél még hosszabb politikai tevékenységem során naponta szembesültem ezzel a kérdéssel, ezért ‧tudom, hogy jelenleg mennyire nem tűr halasztást az a követelmény, hogy a lehetőségek függvényében a különböző oldalon álló szakemberek egyesítsék erőfeszítéseiket. Ezért is gratulálok önöknek, hogy ezt a tanácskozást itt, a magyar parlamentarizmus történetének egyik dicsőséges épületében rendezik meg, nagyszerű előadókkal, nagyszerű eredmények bemutatásával és sok-‧sok bátorsággal.
Habsburg-Lotaringiai Ottó magyar királyi herceg beszéde.
Nézzünk szembe a tényekkel. Napjaink egyik legégetőbb problémája, hogy bár tudományos szempontból óriási eredményeket értünk el, a politikum nagyon lemaradt a tudományosság mögött. Más szóval, bár a politika terén felmutatott eredményeink sem elhanyagolhatóak, nekem is, aki a parlamentarizmus gépezetében dolgoztam, és hiszek a sikerében, hiszek a demokratikus berendezkedésben, be kell ismernem, hogy távolról sem vesszük fel a versenyt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket önök, a tudomány útján megvalósítottak. Az érintkezési pontok, a kapcsolatok a két szféra között nem eléggé életerősek, a tudomány kérdéseinek felvetése a politika világában – természetesen a különböző világválságok miatt is – nehézkes. S ha arra gondolunk, hogy a terrorizmus veszélye részévé vált mindennapi életünknek, akkor el kell ismernünk, hogy ez a találkozás a továbbiakban még nehezebb lesz. Aggaszt, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni, igenis, létfontosságú harc milyen sok tekintetben korlátozza a demokratikus jogok gyakorlásához elengedhetetlenül szükséges egyéni szabadságjogokat. Engedjék meg, hogy gratuláljak önöknek, különösképpen a részt vevő fiatal tudósoknak, hogy a fentebb vázolt kérdést mélységeiben megtárgyalták, hiszen előtérbe kerültek olyan kérdéskörök, amelyekre szeretnék saját szempontomból reflektálni.
Először is, legyünk őszinték: tapasztalatból mondom önöknek, a demokratikus rendszer válsághelyzetben van. A választási kampányok szenvedélyes résztvevőjeként megtanultam, hogy odafigyeljek a másik fél mondandójára, gondolataira, és be kell avatnom önöket abba, hogy Európa keleti felében egyre gyakrabban kérdőjelezik meg a demokrácia létjogosultságát. Ezt nem szabad szem elől tévesztenünk, mert egyre kevesebben vagyunk életben azok közül, akik átéltünk két világháborút, két totalitárius rendszert, és ennek következtében élesen látjuk azokat a veszélyeket, amelyek ránk leselkednek.
A politikai szféra összefogására van szükség, annak érdekében, hogy lépést tudjunk tartani a tudományos fejlődéssel. A politikai kompromisszum eredményeként megszülethetnek azok a reformok, amelyek lehetővé tennék a politika és a tudomány közötti szükségszerű együttműködést.
A politikum, a demokrácia egyre inkább eltávolodik a realitástól, kezd megszűnni a kapcsolata a mindennapi élet emberével. Európai parlamenti tapasztalatomból kiindulva állítom, nagyon aggaszt parlamentjeink, különösképpen a nyugat-‧európai parlamentek mai összetétele. Annak idején, amikor az Európai Parlament legelső képviselő-‧testületébe bejutottam, ott a társadalom minden rétege képviseltette magát. Sajnos manapság ez már nem így van. A negatív változás már korábban megkezdődött: az utolsó európai parlamenti választásokon, amelyben én is részt vettem, a bejutott képviselők több mint fele a közigazgatási szférából érkezett, ami ellentmond a demokrácia alapelvének, a nép képviseletének.
Általános tévhit, hogy a politikában nagy személyiségekre, szónokokra van szükség. Természetesen nem árt, ha vannak ilyenek is közöttünk, de ami igazán létfontosságú, az a valóságos, egyszerű emberekkel való élő kapcsolat, és ebben lehet önöknek fontos szerepük. A másik gond parlamentjeinkkel, hogy egyre nő a képviselők száma. Jómagam, amikor parlamentet mondok, az Európai Parlamentre gondolok, és szomorúan állapíthatom meg, hogy napjainkban a strasbourgi törvényhozásban dolgozó képviselők száma megközelíti a volt Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje küldötteinek számát. És amint önök is tudják, a Legfelsőbb Szovjetek Tanácsa képviselőinek feladata nem állt másból, mint csendben, rendben meghallgatni a diktátort. Mi ezt nem akarjuk!
Napjaink másik nagy problémája a túlméretezett bürokrácia, ami politikai rendszerünk, a demokrácia rovására mehet. Olyan megoldásokon kell gondolkodnunk, amelyek eredményeként a döntés újra az emberek kezébe kerül.
Bocsássák meg nekem, hogy állandóan az Európai Parlamentemmel példálózom, de azt látom, hogy mostani összetételében nincs egyetlen kétkezi munkás – bányász, gyári munkás – képviselő sem, ami nem jó. Az én utolsó mandátumom idején, amely 1999-ben járt le, a britek részéről tíz bányász is ott ült a parlamentben. Ma már egy sincs.
Ez egy olyan nagyon fontos kérdés, amiben önökre nagy szerep hárul. A konferencián fiatal kutatók által bemutatott tanulmányok egyik kulcsgondolatát szeretném kiemelni: a mostaninál jobban össze kell hangolni a tudományos munkát a politikával. A jövőre nézve létfontosságú, hogy közvetlenebb kapcsolatot teremtsünk a tudományos közösség és a parlamenti képviselők ‧között, még akkor is ha erre nincs közvetlen úton, az országgyűlésben lehetőség. Meggyőződéses híve vagyok a kétkamarás parlamenti rendszernek, mert ahogy egy gépkocsinak is egyaránt szüksége van motorra és fékre, úgy egy országnak is szüksége van a haladó erőre és a féktelen száguldást ellenőrző szervre. Gondolkozzunk együttműködési felületekben, keressünk módozatokat arra, hogy a tudósokat, akadémikusokat jobban bevonjuk a végrehajtó munkába, legyenek a parlamenti munka megbecsült tanácsadói. Ennek a célnak az érdekében önöknek, tudósoknak is dolgozniuk kell, ne nézzenek le, vessenek meg minket, politikusokat mint hozzá nem értő tudatlanokat. Közelebb állunk egymáshoz, mint gondolnák: együtt olyanok vagyunk, mint egy fa, önök a korona ékességei, a levelek, a virágok, mi, politikusok – akik mélyen a mindennapi valóságból táplálkozunk, mert szükségünk van az emberek szavazataira – vagyunk a gyökerek, akikre ugyancsak szükség van. Következtetésképpen arra akarom kérni önöket, hogy ugyanazzal az odaadással viseltessenek a köz iránti is, amellyel tudományos munkásságukat művelik, mert a politikának szüksége van arra a szellemi üzemanyagra, amivel csak önök, tudósok tudnak szolgálni.
Magyarország egyik legértékesebb nyersanyaga is lakosainak szellemi kapacitásában rejlik. Bár én már nagyon öreg vagyok, személyes tapasztalatomból is mondhatom, hogy fiataljaink rendkívül intelligensek, és átlátom, hogy ifjú generációnk mekkora ‧értéket képvisel az ország számára. Következtetésképpen meg‧alapozatlannak tartom azokat a félelmeket, hogy a globalizáció következtében a kisebb nemzeteket elnyomják a nagyobb potenciállal bíró népek, mert napról napra tapasztalom azokat a csodálatos ‧tudományos eredményeket, amelyekkel fiataljaink előrukkolnak. Ugyanerre az attitűdre, szellemi fellendülésre van szükség az egész világon, s emiatt boldogan nyugtáztam a jelen fórumon is, hogy a világ milyen sok régiója kapcsolódott be az egyetemes tudományosság körforgásába. A különböző országokban tevékenykedő tudósok közötti kapcsolatok sokkal szorosabbak, mint a politikusok közötti kapcsolatok, ezért a két szféra közötti együttműködés megmenthet minket azoktól a veszélyektől, amelyek véleményem szerint demokratikus rendszereinkre ólálkodnak.
Ebben a szellemben gratulálok önöknek a munkájukhoz, köszönöm, hogy meglátogatták Magyarországot, és higgyék el nekem, mint aki nyolcvan évig élt a határain kívül, érdemes.
[A Parlament épületében 2006-ban, a Tudomány Világfórumán elmondott beszéd szerkesztett változata.)