Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a királyságunkra, mint amely legkésőbb 1946 után végképp elveszett, pedig ez tényszerűen sincsen így. Jó példa erre az 1956-os szabadságharc is, amikor egyetlen rándítással levetette magáról a kommunista diktatúrát az ország és ez magával hozta az eredeti államforma felvetését is. 1956-ban nemcsak a kommunista párt (MDP – MSZMP) és az általuk jóváhagyott, korábban együttműködő pártok (NPP – Petőfi Párt, MSZDP, FKGP) voltak jelen a politikai életben, hanem olyanok is, amelyek a kommunista politikai elit távozását követelték és aktivitásukat 1956 szabad levegője tette lehetővé. Ilyen volt a Keresztény Front is, amely a királyság helyreállítása mellett állt ki nyíltan.
Az ötvenhatos politikai szervezetek közül az egyik legradikálisabb és legjobban kidolgozott programmal a Keresztény Front (KF) lépett elő, amely a köztársaság kikiáltása után (1946) illegálisan működött már egy évtizeden keresztül. Közel hatvan tagjuk volt, jól szervezettek voltak, mert egy évtizeden keresztül nem kapták el ezt a titkos szervezetet, vezetőiket csak 1956 nyarán tartoztatták le (!) és az átmenetileg győztes szabadságharcnak köszönhették szabadulásukat október 30-án. November 2-án alakultak újjá a vezető-elnök Soltész Jenő lakásán (erről a Szabad Kossuth Rádió is tudósított, már november elsején). A KF volt az egyetlen, amely a királyság helyreállításának nyílt programjával lépett fel 1956-ban és minden jel szerint az illegalitásban is ezt vallotta már magáénak. Programjuk keresztény-konzervatív alapokon nyugodott (Prohászka Ottokár nemzetképe, keresztényszocialista gondolat, tomista teológia, antimaterialista világnézet – a kommunista diktatúrát egyszerűen csak „szatanizmusként” említik a programjukban, természetjog, történeti alkotmány és Szentkorona-tan szerves továbbgondolása).
Jellemző állásfoglalás a több oldalas, részletesen tagolt programjukból: „A Keresztény Front az esetről-esetre ismétlődő királyválasztás mellett dönt és a Szentkorona közjogi szerepének fennállását elismeri.”. A királyválasztást nem a népre bízták volna, hanem egy nemzetgyülés tagjaiból emelkedtek volna ki azok, akik jogosultak erre a választásra. A király szerepét a magyar történeti alkotmány alapján részletezték több pontban. A KF-re jellemző volt, hogy valahogyan össze akarták hozni a szabad királyválasztást és a parlamentáris demokrácia elemeit egyetlen programban, amelyet egy minden keresztény pártot egyesítő frontban képviseltek volna a nemzet előtt. Kirekesztő programpontjaik miatt azonban két tárgyalásuk a KDNP-vel és a Barankovics-féle DNP-vel (1956-ban mind a kettő jelen volt újra) is kudarcos volt november 3-án. Mindszenty József hercegprímás – aki minden jel szerint fenntartotta alkotmányos-közjogi szerepét ekkor is – beígért audienciája elmaradt sajnos november 4-én az ismert okok miatt, és az ötödikére szervezett nagygyűlés is a szovjet intervenció miatt.
Három tag öt év börtönt kapott a néhány napos szervezkedésért a megtorlás során, soraikban szép számmal voltak klerikusok. A ismert és aktív 1956-os vezetőségi tagok ők voltak: Soltész Jenő (elnök), Hontváry Miklós, Imregh Mátyás, Jenőfi Nándor, Kováts Tibor, Szabó Bendegúz, Szepeshelyi István, Fazekas József, Bali Vendel, Szigethy József.