Dr. Lázár Zoltán, római katolikus vallású, 36 éves ügyvéd, Szolnokon él és itt is született. Hitvesével egy lánygyermeket nevel. Anyai ági felmenői jászok, apai ősei pedig székelyek. Családjában négy jogász is tevékenykedik, de feltűnően magas a művészek száma is. 2014 februárjától a Jobbik városi elnöki és megyei alelnöki tisztét tölti be. Politikusi ars poeticája az, hogy a helyes törekvések útján nincs hiábavaló fáradozás, nem létezik megoldhatatlan feladat, csak gyenge akarat vagy nem elég tiszta szándék. A politika pedig nem szitokszó, hanem az emberekkel való foglalkozás tudománya egy magasabb jó érdekében.
Legitimista vagy monarchista vagy inkább?
Mivel a „legitimista” szót a mai közbeszédben, helyesen értelmileg, szinte kizárólag azokra a monarchistákra használják, akik feltétlen Habsburg-pártiak, így magamat nem tartom legitimistának, hanem sokkal inkább csak monarchistának, vagy még egyszerűbben fogalmazva: királyságpártinak. Hogy az uralkodói trónt Habsburg, Anjou, Árpád vagy más házból való tölti be, másodlagos jelentőségűnek tartom. Számomra, mint hívő ember számára nem kérdéses, hogy az emberi természettel és teremtettséggel leginkább a vertikális társadalomszervezés áll összhangban. Az, hogy mára a nyugati világban a köztársasági államforma, és a pszeudo-monarchiák váltak kizárólagossá, annak a sajnálatos hanyatlási folyamatnak a végeredménye, mely a felvilágosodásnak nevezett „elsötétedéssel” kezdődött, és amely kitermelte a materializmust, a liberalizmust, a szocializmust és a jelenlegi globális pénzhatalmi világrendet is. A transzcendenstől való elszakadás vagy ennek a kapocsnak a gyengülése az, mely a vertikalitásból egyre inkább a horizontalitás felé löki a társadalmakat, míg végül eljutunk a „minden ember egyenlő” szlogenig, ami már meg is teremti a szellemi muníciót a republikanizmushoz.
A magyarság természetes államformája a királyság, vagy pontosabban az uralkodó(k)nak való alávetettség. A köztársasági államforma kizárólag hanyatlást hozott nemzetünknek, arról nem is beszélve, hogy ha megnézzük a világtörténelmi példákat, azt tapasztalhatjuk, hogy a XX. század diktatúrái mind köztársaságból fejlődtek ki. Más szóval: kizárólag egy funkcionálisan és spirituálisan is ép monarchia tudja csak megakadályozni a politikai extremizmusok és a diktatúrák kifejlődését.
Mekkora esélyét látod ma Magyarországon egy esetleges államformaváltásnak?
Jelenleg nem időszerű az államformaváltás Magyarországon, és ennek nem elsősorban közjogi vagy politikai okai vannak – bár azok sem elhanyagolhatóak – hanem sokkal inkább létszemléleti problémával állunk szemben. Korunk legnagyobb problémája a helytelen emberismeret és a helytelen istenismeret, vagyis mindaddig, amíg a jelenleg a materializmus és liberalizmus ködös mocsarában tévelygő magyarságot vissza nem vezetjük Istenhez és az Embernek a teremtett világban kijelölt helyéhez, esélytelen a monarchiában, mint államformában gondolkodni. Ugyanakkor ezt a helyzetet nem kell elfogadni, hanem minden lehetséges módon küzdeni kell a korszellem ellen. Az általam igen nagyra tartott Baranyi Tibor Imre fogalmazta meg nemrégiben egy interjúban, hogy „a helyes törekvések útján, nincs hiábavaló fáradozás”, vagyis még ha reménytelennek is látszik egy harc, akkor is folytatni kell, pusztán azért, mert az abszolút igazság a mi oldalunkon áll.
Melyek a fő politikai irányvonalaid?
Jobbik tagként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy olyan politikai család része lehetek, melynek vezetője, Vona Gábor maga is monarchista. Így, hogy úgy mondjam „felfelé nyitott kapukat döngetek”. Sajnos azonban a monarchizmus megítélése korántsem ilyen pozitív a tagság és a szimpatizánsi réteg körében, de meggyőződésem, hogy ez a relatív idegenkedés inkább csak egy rossz beidegződés, mintsem valós tudáson alapuló megfontolt álláspont. Magamat egyébként egyszerűen csak „jobboldalinak” tartom, a szó metafizikai értelmében és semmiképpen nem összekeverendően a mások, például a jelenlegi kormánypárt által is képviselt ellenbaloldalisággal.
A nemzeti radikalizmus, mint politikai ideológia kizárólag abban az értelemben fogadható el számomra, amennyiben a radikalizmus a gyökerekhez való visszatérést jelenti, nem pedig az öncélú extremizmust, vagy a formai radikalizmust. Óriási hiátussal küzd a Jobbik a politikai ideológia letisztázása terén, bár igaz, hogy éppen maga az elnök tett már erre többször kísérletet a Magyar Hüperión magazinban, de ezt a sajtóterméket egyrészt csak igen kevesen olvassák, másrészt, akik olvassák, azok sem értik teljesen, vagy egyenesen félreértik.
Közérthetőség szempontjából példaértékű Pánczél Hegedűs Jánosnak megjelent írása, mely Vona Gábor kísérletein kívül az egyedüli releváns tanulmány a nemzeti radikalizmus mibenlétének és jövőjének meghatározására. Azt gondolom, a Jobbik mögötti szellemi nagyságok bírnak akkora teremtő erővel, hogy végül ez az ideológiai tarkaság, ami még ma a Jobbikot jellemzi, előbb-utóbb koherens egésszé áll össze. Ebből a szempontból előremutató kezdeményezésnek tartom az Atilla Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémia beindítását. Sok ehhez hasonló kezdeményezésre és nyilvános ideológiai vitára volna szükség a „nemzeti oldalon”.
Kiket tekintesz politikai példaképednek?
Politikai értelemben vett példaképem nincsen. Krisztus példája az, ami mindannyiunk szeme előtt kell, hogy ott lebegjen, hogy minden cselekedetünket hozzá mérjük, és hogy ha egy döntést kell meghoznunk, mindig tegyük fel magunknak a kérdést: Ő mit tenne a helyünkben. Politikai tevékenységünket sem különíthetjük ettől el, és aszerint léphetünk bármilyen irányba, hogy közben tudatában kell lennünk: minden cselekedetünk kihat üdvözülésünkre. Ugyanakkor nem akarom megkerülni a kérdést. Egyértelműen Vona Gábort tartom az elmúlt 24 év legkiválóbb kvalitásokkal rendelkező politikusának. Külön érdeme, hogy igen távol áll a jelenlegi, leromlott értelmű politikusi archetipustól, és kifejezetten figyelemreméltó, hogy minden politikai döntését magasabb rendű meggyőződés mentén hozza meg.
Hogyan képviselnéd a királyság eszményét önkormányzati szinten?
Igen magas fokú elvonatkoztatás kell ahhoz, hogy erre a kérdésre érdemben válaszolni tudjak. Ami biztos: semmiképpen nem izzadságszagú nosztalgiázást az Osztrák-Magyar Monarchia, a „boldog békeidők” után, vagy „ferencjóskázást”, „igazságos Mátyás királyozást” tervezek képviselni, hanem elsősorban az értékelvű politizálást szeretném követni, mert meggyőződésem, hogy nem az érdekek, hanem az értékek felmutatása és megalkuvásmentes képviselete emelheti fel a magyarságot. Nem hiszek abban, hogy a monarchizmus alulról felfelé megvalósítható (ez eleve ellentétes a lényegével), éppen ezért teljesen hibás elképzelésnek tartom azt, ha valaki például kiállításokkal vagy nosztalgia-rendezvényekkel próbálja a királyság eszméjét úgymond „népszerűsíteni”. Ahogy korábban már említettem, ehhez egy létszemléleti változásra van szükség, azt pedig csak bizonyos káros jelenségek kigyomlálásával és ezzel párhuzamosan példafelmutatással lehet elérni. Ennek megfelelően, mint önkormányzati képviselő is arra kívánok majd törekedni, hogy a rideg jogszabályok és normaszövegek mögött megtaláljam, ami beilleszthető az általam helyesnek tartott létszemléletbe, így csak olyan kezdeményezéseim lesznek, vagy olyan kezdeményezéseket fogok támogatni, ami a normalitás és valós megoldások irányába mutat. A látványpolitizálást elutasítva élő lelkiismerete kívánok lenni a városi képviselőtestületnek, olyasvalaki, aki azért van ott, hogy a többi képviselőt arra emlékeztesse, hogy minden cselekedetünk mérlegre kerül majd egykoron…
Melyek a távlati céljaid politikusként?
Amellett, hogy szeretném az önkormányzatban megállni a helyemet, melyre úgy gondolom, hogy több mint tíz éve praktizáló ügyvédként szakmailag is alkalmas vagyok, szeretném, ha katalizátora és aktív részese lehetnék a Jobbikon belüli ideológiai letisztulásnak, illetve kellő politikai súllyal rendelkező támogatója és előmozdítója lehetnék a „királyi minőségű” törekvéseknek és politikának mind a Jobbik, mind a magyar nemzet egésze vonatkozásában.