Következő királyságpárti jelöltünk a szintén jobbikos színekben induló Salamon Richárd Attila. Jelöltünk 37 éves, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán joghallgató, valamint nemzetközi tanulmányokat is folytat, és Esztergomban született, Dorogon nőtt fel. Felsőfokú biztonságszervezői, lakossági energetikai mentor végzettsége van, illetve egy lobbista tanúsítványa. Angolul jobban, valamint németül kevésbé jól beszél, emellett oroszul és spanyolul tanul intenzíven. Pilisvörösváron egy biztonsági cégnél biztonság szervező.
Legitimista vagy monarchista vagy inkább?
Mindenféleképpen legitimistának tartom magamat. A 90-es évek eleje-közepe óta politizálok. Akkoriban még nem volt fejlett tudásom az államelméletről, csak amolyan innen-onnan hallott és tanult anyagom volt. Akkor is tudtam már, hogy Magyarország egyetlen lehetősége a királyságban rejlik. Sajnos ezidőtájt sem monarchistákkal, sem legitimistákkal nem találkoztam. Későbbiekben a tanulmányaim során értettem meg a különbségeket, és vált részemmé a legitimizmus.
Mekkora esélyét látod ma Magyarországon egy esetleges államformaváltásnak?
Jelenleg kicsi az esély egy igazi legitim rendszer bevezetéséhez, maximum egy francia vagy orosz típusú félprezidenciális rendszert látok kialakulni. Sokak szemében ez lesz „Orbán királysága”, bár ez távol lesz bármiféle monarchikus berendezkedéstől.
Melyek a fő politikai irányvonalaid?
Mindenféleképpen a konzervativizmus. A „Szent István-i eszme” nagyon jó alapot adott a magyarság részére – nemcsak a múltban hanem a jövőnkre nézve is. Vallom, hogy a tradíciók az emberiség sarokkövei – nélkülük egyszerűen az anarchiába és a teljes nihilbe fordul az ember. Megszűnik a civilizáció.
Kiket tekintesz politikai példaképednek?
Példaképnek mindenféleképpen Jézus Urunkat tekintem. Maga nem volt politikus, viszont példája az emberiségnek szól. A mai világban pedig úgy látom,hogy ezt a példát próbálják meg lejáratni és meggyalázni. Az olyan embereket tekintem politikai példaképemnek, akik az Ő szellemében és a Hit védelmében cselekedtek.
Hogyan képviselnéd a királyság eszményét önkormányzati szinten?
A királyság eszményét bármilyen szinten lehet képviselni – bár nem hinném, hogy ez az eszmény alulról építkezne. Helyi szinten amolyan fantazmagóriának vagy éppen valamiféle úri mulatságnak tűnhet. (Dorog egy erősen baloldali bányászváros.) Előadásokkal, programokkal, esetlegesen kiadványokkal szeretném népszerűsíteni a királyság eszményét.
Melyek a távlati céljaid politikusként?
Helyi képviselőként a körzetem bajait szeretném orvosolni elsősorban. Emellett a városőrségre az energetiai megújulásra valamint jogsegély szolgálatra szeretnék koncentrálni – akár a város teljes területén. Távolabbi terveim közt szerepel egy nemzetközi jogi karrier, de ha a város érdekei úgy kívánják, akkor természetesen a lokálpatriotizmus fog győzni.