A magyar miniszterelnök lányának vendégei voltak 2014. év karácsonyi iskolaszünetben, ezért azokat vendégül látta, itt Magyarországon. A program része volt, hogy elmenjenek a Magyar Állami Operaházba, ahol megnézték a Diótörőt is. Jó előadás, klasszikus téma, jó választás is. Az emberek nagy részének ez azonban már azért volt „sok” volt, mert a nemrég férjhez ment fiatal asszony, a Királyi Páholyból nézte vendégeivel az előadást (és az azt körülvevő helyekből, az ún. „Testőrségi Páholyokból”). Ez volt tehát „sok” már több egyszerű embernek, akiknek a mindennapi szórakozás kimerül folytatásos sorozatokban, és azoknak is, akik azt a kérdést teszik fel hangosan vagy éppen magukban, rásegítve a médiumok cikkeivel is; mégis mit képzelnek már ezek? és kik ők úgy egyáltalán?… Mi azonban most nem ezt a kérdést tesszük fel, hanem azt, hogy mindez miért „sok” és egyáltalán jogos-e,miért van ez a felháborodás?
A Magyar Állami Operaház protokollszabályzata lehetővé teszi, hogy két (talán három) közjogi méltóság ne csak személyesen, hanem családtagjaik és vendégeik is helyet foglaljanak a Páholyban, ezért ‘jogtalanság’ miatt felháborodni nem ér (persze attól még lehet). Továbbmegyünk, bizonyos rendezvények esetében – pl. az Operabál – szinte bárki, akikről a rendezők úgy döntenek, ide is bemehetnek, itt lehetnek és szórakozhatnak. Protokoll szempontból, ha valaki a Királyi Páholyban foglal helyet, akkor a bejárat a Királylépcső ( szóval nem elnöki,ugye) és ilyenkor az utcai bejárat is máshol van. Minden ilyen állami alkalmakkor a Páholy mellett üzemel a Vörös Szalon is, itt tartják a fogadásokat. A Páholyt kinyittatta korábban sokszor az unokáinak Göncz Árpád köztársasági elnök is, és Mádl Ferenc köztársasági elnök is volt itt több személyes vendéggel, családtaggal, sajtóesemény mégse lett belőle. Az Operaház ültetésrendje, protokollja amúgy szépen letükrözte az évek során kialakult köztársasági hierarchiát – az egyértelmű, neveiben, alapításában, szokásaiban is magyar királyi hagyományok ellenére; a centrum a Páholy, benne a köztársasági elnök, miniszterelnök és a házelnök foglalhatnak helyet, illetve családtagjaik, vendégeik. Körülöttük a miniszteri rangig bezárólag (pl. Alkotmánybíróság elnöke, pártelnökök, de elméletileg az egyházi méltóságok is) helyezkedhetnek el. Állami az operaház, legyen is benne képviselve a magyar állam. Nincsen ezzel semmi gond.
A protokoll arról is tud, hogyha „királyi családok leszármazottai” vannak jelen az előadáson, akkor lehetnek a Királyi Páholyban. Erre persze el kezdett bújkálni bennünk az ellenforradalmi kisördög (vagy angyal?); ha éppen Habsburg-Lotaringiai Károly, vagy György herceg, esetleg Ferdinánd Zvonimir Antal megjelenne és jelen volna a köztársasági elnök is, akkor mi lenne a helyzet? A magyar királyi család tagjai kerülnének a testőrségi részbe a legjobb esetben,vagy egymás mellett ülnének a Királyi Páholyban,mint legutóbb I. Juan Carlos spanyol király, illetve Harald norvég király és Sólyom László köztársasági elnök vagy mint Göncz Árpád és Erzsébet királynő? Persze lehetne érv, hogy kik azok a Habsburg Györgyék, nincsen semmilyen címűk, amelyet a nagy múltú és roppant szuverén, erős köztársaság elismerne (még a hercegit sem!), szóval tessék a földszintre menni és a szünetben majd talákozunk… Nem tudjuk, de sejtjük, hogy valami nagyon hasonló.
Most azonban térjünk vissza az eredeti lamentálásunkhoz.
A baj az, pozitíve, hogy a magyar miniszterelnök lánya a barátaival nem képvisel semmilyen méltóságot, és az Operaházban a protokoll – mint ahogyan minden protokollnak – az alapja, ez volna. A „ki vagy te?” kérdésére válaszképpen, ilyenkor kevés, hogy „az apám a miniszterelnök”,mert pár év és már lehet, hogy nem az. És mellesleg a miniszterelnök éppen nem is volt jelen, tehát nem a vendégeként volt jelen a néhány barát, hanem a lánya hordozta volna a méltóságot, amely kapcsán ott vendégek lehettek volna. Csak éppen a méltóság nem volt sehol, amelyre még egy Göncz Árpi bácsi is valamennyire adott, hiszen személyesen vitte el az unokáit az előadásra, nem a felesége, vagy a lánya vitte el az unokáit. De mondjunk jobb példát is; Horthy Miklós kormányzó általában a feleségével ment csak az előadásokra (nagyon szerette az operát, egyik kedvenve a Carmen volt, amelyett amikor csak tehette megnézte, kedvenc énekes Caruso volt), ilyenkor mindig meg is kapta az őt megillető Királyi Páholyt, itt látta vendégül a kormányzói Magyarország egyetlen koronás vendégét, II. Viktor Emánuel olasz királyt is (ld. kép). Menye, fiai önmagukban nem kérték ezt a helyet.
Az eredeti protokoll pedig abból származtatható, hogy a Királyi Páholyban azért lehettek jelen a magyar királyi család tagjai, mert a koronázás kapcsán a királyi család minden tagjára rászállt abból a szentségből valami, amit a Szent Korona által a koronázás jelentett. Ezért volt az, hogy a magyar királyi család tagjai felett nem ítélkezhetett a polgári bíróság, csak a király vezetésével felállított külön bíróság, mindez a legutóbbi időszakig így volt, hovatovább lényegében a 1944-ig, amíg a magyar királyi dinasztia tagjai éltek Magyarországon, rangjuk, méltóságuk teljében. Ennek egy lágyabb, protokolláris leképezése, hogy a családtagok jelen lehetnek a Királyi Páholyban…
Ne menjünk bele, hogy hol vagyunk ma ettől.
A nép felháborodása – tudjuk, furcsa, hogy most erre hivatakozunk – annak szólt, hogy mindez méltóság nélküli, hovatovább méltatlan, és a szó eredeti értelmében; nettó kivagyiság vagy éppen urizálás. Olyan jobbközép kormánynak, amelynek azt gondoljuk vannak méltatható autoriter kormányzati elemei és a köztársaságot legalábbis zárójelbe tette, erre sokkal jobban kellene figyelnie. Mert minderről csak az jut eszünkbe, hogy szerepek és méltóság nélkül üres formák vannak csak, az pedig az autoritás és úgy általában minden politikai tekintély bomlasztója.
[B.A.]