Monarchista vagyok, mert hiszem és vallom, hogy a monarchia, mint államforma ma is realitás: a XXI. században a Föld nevű bolygón jelenleg is egy császárság, több királyság, hercegség és ezek mellett szultánság, emírség, sejkség stb. létezik. Mind monarchia, élén a monarchával, azaz az uralkodóval.
Írta: dr. Csima Ferenc.
A monarchia tehát valóság, csak mi nem akarjuk tudomásul venni. Ezek egy része sikeres állam, másik része esetleg kevésbé az, de ez más, nem monarchikus berendezkedésű államokról is elmondható.
Royalista is vagyok, ha úgy tetszik, vagyis királyságpárti, mert hiszem és vallom, hogy a XXI. században is van létjogosultsága a királyságnak, mint államformának, és ez Magyarországnak teljesen megfelel. Ahogyan mindig is megfelelt, hiszen a magyarság eredeti, saját magának megalkotott állam – azaz, létezési – formája a monarchia (fejedelemség, királyság), több mint ezer éve. Semmi bajom a köztársasággal sem, ha az valóban res publica: pl. Franciaországnak jelenleg nem tudnék elképzelni egy Bonapartét vagy Bourbont, de ugyanakkor karikatúrának tartom, ha egy valódi uralkodó (cár) miniszterelnök lesz, mint ahogy Bulgáriában történt (Szimeon Szakszoburggotszki, 2001-2005).
Legitimista is vagyok, mert elismerem, hiszem és vallom a Habsburg-Lotaringiai ház jogos igényét a magyar királyi trónra. Ez a folytonosság és az alkotmányosság igenlése is – a trónfosztás intézményét ugyanis nem ismeri el jogosnak a magyar történeti alkotmány, csak a király lemondását a trónról. A királyt azonban nem várjuk, mert itt van, létezik, köztünk él. Habsburg-Lotaringiai Ferdinánd Zvonimir Antalt tekintem a legitim magyar trónörökösnek, aki ebben a modern korban is megtestesíti a reményteli király szerepét. Ha úgy tetszik, korszerű és ’vagány’ is egyszerre. Jelenleg az a hiteles, hogyha a magyar trónörökös gokartozik, és képeket oszt meg a közösségi médiában arról, hogy hogyan sportol vagy éppen imádkozik – ahogyan ezt ő teszi. A király itt jár közöttünk, csak nem vesszük észre. Nem biztos, hogy jó, hogyha túl sokat ötletelünk a trón betöltésén. Személy szerint több ötletem nekem is van a magyar királyi trónra: Éppúgy elfogadható lenne Habsburg György magyar királyi herceg fia, Károly Konstantin herceg, mint akár a leányági örökösödés (ez esetben: Habsburg Eleonóra vagy Habsburg Zsófia hercegnők) de valahol határt kell húzni a realitás, a fantázia, és a vágyakozás között – mint az élet minden területén itt is. A királyságnak ugyanis a magyarság részére biztonságot is kell adnia. Nem „királyok, hercegek, grófok” uralmát akarjuk, hanem a nemesség (nobilitas) szellemi minőségét és kapcsolati hálóját. Magyarországon élnek Széchenyiek, Nádasdyak, Esterházyak, Batthyányiak – sok esetben kényszerű emigrációból visszatérve.
Az összmagyarság szeretete számomra természetes kritérium, soha nem gondoltam máshogyan. Ahogyan a keresztény erkölcs igenlése is; nem felekezeti vita kell, és nem is a Tízparancsolat pontról-pontra történő napi megélése, hanem egy józan etikai minimum a modern embernek, amit a valódi kereszténység, mint kultúra és hagyomány hitelesen képvisel.