Merényi Lajos: Herceg Esterházy Pál nádor. Megjelent: Budapesten, 1895. Franklin-Társulat.
– Részletek a műből –
Esterházy Pál, hogy megmutassa, miszerint úgy a reá ruházott tisztségeket és méltóságokat, valamint azon befolyást, melyre már ily ifjú korban szert tett, nem csupán nevének és családi összeköttetéseinek, hanem saját derékségének is köszöni, a közpályára lépvén, egész erejét és tudását hazája javára szentelé, s e mellett a dynastia leghívebb embere maradt mindvégig.
Az akkori idők szokása szerint ő is a katonai pályán kezdette nyilvános működését. Hiszen ez volt az a nobile officium, mely a kor felfogása szerint úgyszólván kiváltsága volt a nemesi osztálynak, a hazát saját vére omlása árán szolgálhatni. 1663-ban, tehát 28 éves korában, már ott találjuk őt a különféle csatamezőkön, – részben önállóan megbízva a hadvezetéssel, – küzdeni a török hódítás ellen.
***
A nádor, minden ízében magyar és buzgón vallásos érzületénél fogva, természetesen csak egy politikai irányt követhetett: kiszorítani a pogányt Szent-István birodalmának határai közöl. Az ő politikája Magyarország felszabadítását s a Habsburg-ház hatalmi törekvéseinek kelet felé irányítását jelentette. A koronával szemben sem habozott tehát kifejezést adni szilárd meggyőződésének, hogy a királyi család a szabad Magyarországban találhatja meg hatalma legtermészetesebb súlypontját. De az a körülmény, hogy a nádor a francia szövetség tervével állhatott elő, – melyről, mint az eddig követett birodalmi politikával homlokegyenest ellenkezőről ő maga mondja, hogy az sok és hatalmas ellenzőre talál, – már magában is nyomatékos bizonysága annak, hogy a Habsburg-ház legrendületlenebb híve, Esterházy, tetőpontjára érkezettnek látta a veszedelmes válságot.
***
Azon nagy érdemekhez, melyeket a nádor a király személye és az ország érdekei körül szerzett, méltó volt a jutalom, melyben őt a király részesíté. Miután már 1681-ben valóságos belső titkos tanácsossá lett, s II. Károly spanyol királytól az aranygyapjas rend vitézévé neveztetett, Leopold 1687. december 8-án, tehát a kis József királlyá koronáztatása előtti napon, aláírta azon okmányt, mellyel őt a német római szent birodalom hercegévé nevezi, s mely Esterházyt felruházza mindazon jogokkal, melyek a birodalom többi hercegeit illették. Így: büntető joggal, a pénzveretés jogával, testőrség tarthatásával, stb. Jogot nyert arra is, hogy neve fényének fenntartására az első szülöttség jogára alapított hitbizományt alkothasson.
Itt érte el Esterházy Pál egyéni és politikai sikereinek tetőfokát. A királyi család fiági örökösödése jogát szerencsés kézzel illesztette bele Magyarország törvényes intézményeinek keretébe a nélkül, hogy az ősi alkotmányt biztosító koronázási hitlevélnek az ország jogai és függetlensége épségben tartására vonatkozó lényeges tartalma módosítást szenvedett volna.
Ez volt a kívánatos kibontakozás helyes útja, melyen a zaklatott ország szabadulhat vala egyrészt a tűrhetetlen török igától, másrészt a fenyegető végzettől, mely ez idétt még egységes szomszédját, a nagy Lengyelországot nem sokára sajnosan elérte.
S Esterházy teljes megnyugvással tekinthet vala ez alkotására, mely nemzeti megerősödésünk és biztos fejlődésünk alapjává lesz, ha szilárdítására az általa ajánlott eszközök alkalmaztatnak.
Fennen hangoztatott elve volt, hogy a magyar királyi trón védelme magyar hadakra bízassék, s így a Habsburgok uralma az idegenség gyűlöletes színétől, az ország pedig a külföldi zsoldos hadak szörnyű zaklatásától a török kiűzésével egyszerre szabadulhasson. Ezen az úton könnyű leendett módját ejteni, hogy a nemzet erősen kifejlett fajbüszkesége az uralkodó házban lássa legfelsőbb megtestesülését. Hisz a királyi családban Árpád vérét tisztelhette a magyar. A nádor programmja tehát minden collisiót kizárt a dynastia és a nemzet jól felfogott érdeke közt.
***
Amit Esterházy a feldúlt ország culturalis viszonyainak javítása körül alkotott, annak méltatása kívül esik e családtörténeti jegyzetek keretén. Közművelődésünk története fogja méltányolhatni a visszanyert ország reconstructiója körül kifejtett sokoldalú munkásságát s fejedelmi áldozatkészségét, a rommá vált Esztergom és Buda újra építésén kezdve azon buzgólkodásig, melyet a nagyszombati főiskola felvirágoztatása s a közművelődés minden irányú előmozdítása érdekében mindenkor tanúsított.
Nem részletezzük azon nagyszámú egyházi s humanus célú alapítványokat, melyeket a herceg templomok, iskolák, menedék- és kórházak, városok lakói és saját jobbágyai javára tett. Mély vallásos meggyőződése s emberszerető érzülete nyert azokban kifejezést éppen úgy, mint előhaladottabb évei folyamán közzétett irodalmi dolgozataiban s zeneműveiben. Amazok első sorban a Mária-cultus emelését célozzák. Mert zsenge gyermekéveitől kezdve halála napjáig, kiváló tisztelője volt a nádor Magyarország Védasszonyának. «Mariano Honori.» Ezt a két szót viseli homlokán deákéveiből származó gyakorló-füzeteinek mindegyike.
***
Kétségtelen, hogy az utóbb világhírűvé fejlett hercegi zenekarnak Pál nádor vetette meg szilárd alapjait, a nagy- és kishöflányi prépostságnak a kismartoni várkastélyban alapított plébániával történt egyesítése alkalmával. Zenei jártasságának s e téren magasra fejlett művészetének díszes emléke azon egyházi zenemű-gyűjtemény, mely a hercegi szerzőtől «Harmonia cœlestis» címen, 300 ívrét lapra terjedő kötetben maradt reánk.
Mint a hadvezetés terén, úgy a béke áldásos munkáiban is kiváló herceg megérte még, hogy az ország törvénykönyvébe iktatta a szatmári béke nyugodt fejlődést biztosító okmányát. Nemzetét az uralkodó házzal megbékélve, s Szent István koronáját az 1711. április 17-én java korában elhunyt Józsefről Leopold utolsó férfisarjára, Károlyra is törvényesen átszállani látta még. De nagy elve diadalát, hogy a dynastia bizalommal keresse és találja trónja támaszát a magyar kir. hadseregben, – maga meg nem érhette.
Vitéz unokái fényesen igazolták ezt az elvet, amit III. Károly fél Európától megtámadott utódának, Mária Teréziának, szerencsés tapintata megtalálta a fölemelő bizalom varázsigéit, melyek a nemzet szívét királyi trónjához közelebb vitték. A királyával együttérző magyarság hadait újra tisztelni és félni tanulta a világ. S e magyar hadak élén győzelmesen lobogtatta nagy ősi zászlaját, herceg Esterházy Pál nádornak hét hős unokája.
Ő már akkor rég porladott, 1713. március 26-án hajtva örök álomra fejét az ő kedves kismartoni várában; de hű magyar szíve hamvaiból is üdvözlé a törvényesség védelmében diadalmaskodó nemzetét:
«DILeCta HVngarIa IaM VaLe
PaVLI aVteM PaLatInI reCordare!«