Kevés nemzetnél oly nagy a történeti irodalom jelentősége mint hazánkban. Kegyeletes lelkesedéssel csügg a magyar a múltnak emlékein, büszke öntudattal pillant vissza ősei tetteire, azok képeihez fűzi a jelen kívánatait, azokhoz méri a jövő lehetőségeit.Fajának európai elszigeteltsége magyarázza meg és fokozza ez irányt; és mégis e nemzeti hajlam és irány dacára, alig állíthatjuk, hogy valódi történelmi irodalmunk van. Kritikai túlszigor lenne ugyan szem elől téveszteni, mennyi becses adatot gyűjtött a régebbiek hazafias szorgalma és tudományos lelkesedése; mennyi anyagot szolgáltatnak egyes időszakok és egyéniségek följegyzései; örömmel üdvözli mindenki azt a komoly irányt, mely épen e téren fiatalabb nemzedékünk fáradozásait jellemzi és hogy mást ne említsünk, az Akadémia és Történelmi Társulat működésében és kiadványaiban nyer örvendetes kifejezést. De ez utóbbi törekvések főleg a történelmi anyag gyűjtésére, előkészítésére és kritikai mérlegezésére irányulnak. Kétségtelen egyrészt, hogy a történelmi anyag ily gondos előkészítése nélkül minden komoly történelmi irodalom lehetetlen: másrészt
mindazonáltal ezen elkészítő lépések még nem merítik ki annak fogalmát és feladatait.
(Regnum!)