Talán többen hajlamosak arra, hogy egyszerűen csak zabálják a média termékeit, néha meg sem emésztve azt, máris a következő befogadási lehetőség felé fordulnak. A másik végletben persze ott van a tudatos szemlélődést is elvető ember, aki egyszerűen kizár mindent, ami éppen „média” néven fut az életben, azt gondolva, hogy ezzel elkerülheti a manipulációt és tisztán…
Köztársaság és királyság
Míg sok országban a demokrácia fogalma körül dúl a vita, az a fogalom, amely ugyanilyen szóháborúskodást váltott ki a múlt században, a köztársaság, már annyira elfogadott, hogy az emberek általában fel sem figyelnek rá. Vagy mégis, itt-ott. Francia barátaim jó százalékban royaliste-nak mondják magukat, a köztársaság esküdt ellenségei és a Comte de Paris-t akarják trónra tenni. Ugyanezek…
Ki és miért üljön a Királyi Páholyba manapság?
A magyar miniszterelnök lányának vendégei voltak 2014. év karácsonyi iskolaszünetben, ezért azokat vendégül látta, itt Magyarországon. A program része volt, hogy elmenjenek a Magyar Állami Operaházba, ahol megnézték a Diótörőt is. Jó előadás, klasszikus téma, jó választás is. Az emberek nagy részének ez azonban már azért volt „sok” volt, mert a nemrég férjhez ment fiatal asszony,…
Nekünk királyság kell! – És kapitalizmus?
Hans-Herman Hoppe egy német születésű filozófus-közgazdász, a libertarianizmus és az anarcho-kapitalizmus eszméinek egyik ma is élő kiemelt képviselője. 1949-ben született Németországban és nyugdíjba vonulása előtt a Nevadai Egyetemen, Las Vegasban dolgozott és tanított. A Demokrácia, a bukott bálvány című műve egy pár hónapja, véletlenül került a kezembe és két okból is azonnal felkeltette az érdeklődésemet: egyrészt –…
Az „emperador” és a „las imperialistas”: Miksa császár és mexikói támogatói
Miksa császár Magyarországon is az ismertebb történelmi szereplők közé tartozik. Ferenc József magyar király tragikus sorsú testvére korának egyik legműveltebb embere volt.[i] Járatos a botanikában és más tudományokban is, ám tettvágytól hajtva a tengerhajózással is foglalkozott. 1859-től a Lombard-Velencei Királyság kormányzója lett, ugyanebben az évben feleségül vette Saroltát, I. Lipót belga király lányát.[ii] 1864-ben ez a tetterős…
Szuverenitás és államberendezkedés
A szuverenitás kérdése az államelmélet egyik leginkább hangsúlyos témája, lévén, hogy a politikai közösség szemében a függetlenséggel, identitással és (ön)irányítással hozható párhuzamba. Egyik elsődleges feladatunk lenne tehát egy ilyen dolgozat esetén a szuverenitás fogalmának a tisztázása, ám már itt gondokba ütközünk, ugyanis ahány gondolkodó, annyi szuverenitás- és szuverénfogalom, ám egy áttekintésre így is lehetőségünk van….
A királyság bitorlása és annak következményei
Szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát, ami nem igaz, mert az univerzumban nem lehet két létező vagy két esemény, amely minden tekintetben pontosan ugyanolyan. Ha ez fennállna, már nem kettő lenne, hanem – mivel teljesen egybeesnének – egész egyszerűen összeolvadnának oly módon, hogy a kettő egy és ugyanaz a létező, vagy egy és ugyanaz…
Konzervativizmus, jobboldaliság, monarchia
Az alábbiakban a Regnum! Portál 5 éves évfordulójáról és a győztes magyar ellenforradalom 95. évfordulójáról megemlékező közönségtalálkozón Pető Zoltán szerkesztőnknek elhangzott előadásának írásos változatát tesszük közzé. A szombati közönségtalálkozó remek esélyt adott arra, hogy megvitassunk dolgokat, beszélgessünk a terveinkről és céljainkról. Ehhez is remek munícióval szolgált ez a rövid előadás, mint világnézeti alap, melyet most…
A „történeti fejlődés” és a hatalom eredete
A „történeti fejlődés” mítoszának mindig is akadtak hívei és ellenzői. Habár számunkra már ez a hipotézis irrealisztikusnak és idejétmúltnak tűnik, nem kevés kortársunk hisz még a „progresszióban,” amelyet mintegy sorsként és végzetként írnak elő a világ számára, miközben a modernitás körülményei között megvalósítható szabadságról és hatalomnélküliségről beszélnek. Hogy jobban megérthessük az efféle progresszionizmus utópisztikus voltát,…
Alkotmányos király és alkotmányos kormányzó
Alapállásunk az, hogy aki ma Magyarországon királyságpárti, annak – ha más szempontok és irányultságok mellett ugyan – de egyaránt fontosnak kell tartania ezeddig utolsó királyunk és kormányzónk Boldog IV. Károly és Horthy Miklós személyét. Itt elsősorban arra kívánunk utalni, hogy ők legitim államfőként hordozták a királyság eszményét, ezért ezzel különösen nagy hangsúllyal kell érvelni a…