„És ami engem leginkább zavar Amerikában, az nem az ott uralkodó túlzott szabadsága, hanem éppen a zsarnokság elleni biztosítékok csekély száma.” (Alexis de Tocqueville) „Mindenféle fajta rezsimet azzal védelmeznek, hogy demokráciának nevezik.” (George Orwell) Írta: Pető Zoltán. Ha a modern demokrácia fogalmának és mibenlétének kétségtelenül sokrétű és ellentmondásos problematikáját vizsgáljuk, nem kerülheti el a figyelmünket…
Az egyenlőségről
Bérces Ádám kollega cikkével újra eszembe juttatta egy régi szándékomat, hogy egy örök eretnek gondolatról, az aufkléristák egyenlőségéről írjak. Természetesen jelenleg is mindenütt ott van az igény a velejéig hamis „progresszió” eme megtestesítőjére, az elmebeteg jogkiterjesztésre, melyet minden gond megoldásának tekint a modern ember. Ez a szemlélet a mai gyakorlatban egyszerűen úgy tükröződik, hogy ha valami…
Habsburgok és a nemzetiszocialista Németország
„A nemzetiszocializmus ideológiájának – nem kell magyarázni – köze nem volt a dinasztikus hagyományokhoz. Viszont szükséges arra reagálni, hogy miért elsősorban a Habsburgok és Hitler között alakult ki konfliktus, s miért nem az ugyanúgy a trónról letaszított, ugyancsak német Hohenzollern-ház és Hitler között. Ugyanis amíg a náci propagandagépezet […] folyamatosan hivatkozott Poroszország és a második…
A királyi és a diktátori autoritásról
A következőkben a monarchikus hatalomgyakorlás természetét vizsgáljuk, élesen szembeállítva azt a modern diktatórikus rezsimek irányítási stílusával. Az autoritás e két fajtájának kritikus ellentétét abban látjuk meg, amit Max Weber nyomán a tradicionális és a karizmatikus autoritás különbségének is nevezhetünk. Mindez azért különösen lényeges számunkra, mert szerintünk autoritás e két formájának különbségei a kétfajta uralom jogalapjának…
Modern társadalmunk nemessége
„…nem lehet elégszer ismételni, hogy monarchistaként a nemesi családok tagjait ugyanúgy tisztelnünk kell, mint a dinasztiát, még akkor is, ha a kommunista diktatúrának köszönhetően a legtöbben ma átlagemberek szintjén élnek, nekünk különbséget kell tenni köztük és az többi polgár között. Mert aki királyságpárti annak egyben szükségszerűen nemességpártinak is kell lennie!” (A bélyegképen az egyik utolsó…
Ferenc József bora
– Öreg királyunk azért olyan egészséges, mert mindennap megiszik egy üveg tokaji bort – mondogatták Magyarországon abban az időben, amikor Ferenc József hosszú uralkodása folytán mindenféle legendákba, anekdotákba, mesemondásokba keveredett. (Magyarországon egy jól csattanó anekdota még mindig többet használ a hírnévnek, népszerűségnek, mint éveknek kitartó munkája.) Hát nézzük, hogyan is voltunk azzal a „tokajival”, amelyről…
A demokrácia kora és az egalitarizmus mítoszai
Az egalitarizmus hazugsága éppen abban áll, hogy úgy tesz, mintha ezek a különbségek többé nem léteznének, jelentéktelenné váltak volna, vagy legalábbis egyre csökkennének. A demokrácia igézete elhiteti az állam egyszerű polgárával, hogy „ő is részesül a hatalomból.” A valóságban egy középkori földesúr és a legszegényebb jobbágya, életkörülményeiket tekintve közelebb állt egymáshoz, mint a kapitalista és…
John Lukacs előadásairól
„Mindenki előre él; de csak a múltból tudja, amit tud. Előre élünk, de csak visszafele tudunk gondolkozni. S ez nemcsak történelem- vagy társadalomtudósok, hanem mindannyiunk kötöttsége. S az ebből fakadó problémák, félreértések nem csak hivatásos történészek között jelentkeznek, elérték a tömegeket is. Ez a demokrácia, a közvélemény, a népfelség talán legmélyebb problémája.” Írta: v. Uhel…
Mindszenty József vétója a köztársaság behozatala ellen
Az alábbiakban Mindszenty József utolsó magyar hercegprímás két levelét közöljük, amelyekben vétót emel a köztársaság kikiáltása ellen, 1945 szilveszterén és a tényleges kikiáltáskor, 1946-ban. A levelek – úgy érezzük nem egyszerűen csak „kordokumentumok” vagy éppen „történelmi érdekességek”, hanem a Magyar Királyság utolsó alkotmányos, közjogi képviselőjének törvényes vétói a köztársaság bevezetése (ahogyan Mindszenty fogalmaz, helyes képpel élve: „behozatala”) ellen….
A valódi liberalizmus
Ismét a nagy monarchista gondolkodó egy érvelését kívánjuk bemutatni tisztelt olvasóinknak, ezúttal rezidens politikafilozófusunk, Pető Zoltán, Erik von Kuehnelt-Leddihn (népszerű rövidítésben: EKL) egy ikonikus művének, a Leftism: From de Sade and Marx to Hitler and Marcuse-nek (Baloldaliság: De Sade-tól és Marxtól Hitlerig és Marcuse-ig) esett neki. A téma a szabadelvűség, méghozzá annak klasszikus, EKL szóhasználatában…